|
[Saját
levelezőnktől]
Párizs, március 2.
Tessék csak elképzelni, mit jelent az, ha
Feydeau úr - megfiatalodik! A Nouveautés-színház Feydeau-darabot mutatott be az
este, s a Vígszínház sok kitörését látta már a bolondos, malacos jókedvnek, de
annyit még aligha, mint tegnap este a nagy bulvár e vidám múzsacsarnoka látott.
„La main passe” a Feydeau új darabja. Ah,
ez a bolond darab nem nagyon értelmes, éppen nem morális, alig hogy kulisszákra
érdemes, de gonosz, bolondos könnyûségében olyan merészen kacérkodik néha a
legszivárványosabb filozófiával, sõt magával az irodalommal, hogy az ember
dühöng önmaga ellen, amiért ezt - észreveszi.
Mit is csinálnak Feydeau és társai? Úgy
gondolom, hogy még mindig semmi mást, mint cáfolgatják a nagy és elmés néhait,
aki statáriumot hirdetett volt a hûtlen asszonyok ellen. Óh, mindig a régi
bábjáték, amely egy kicsit bosszantotta volt is Dumas fils-t: Bejön dühöngve a
férj. Hirtelen revolvert ránt. Lelövi az asszonyt és a csábítót. Körültekint a
hálószobában, megtekinti az áldozatok arcát, s megdöbbenve kiált fel:
- Ördög és pokol! Eltévesztettem az
emeletet!
Feydeau is arra oktatja a megcsalt,
fölszarvazott férjeket, hogy a világért se vegyék nagyon komolyan a házasság
szent institúcióját. Baccarat-párti a házasság. Illik benne hideg vérrel,
szépen veszíteni, s a szerencsés nyerõféllel - fogjunk kezet.
Feydeau - ez a „gamin-zseni”, mint egy
kritikusa mondja - emellett mulattatni is akar persze. Szóval: cáfolni,
mulattatni, filozofálni, disznókodni s mûvészkedni egyszerre. Tehát, mintha
megfiatalodott volna. E bolondos, könnyû darab felett a hangulatok tarka
illatfelhõi lengenek. Nevessenek, de egy helyütt a darabban szinte megható,
nemes poézis strófái csöngenek. Pedig csak valamivel elõbb ágyat láttunk. Azaz,
hogy láttuk az ágyat, a francia
bohózatok obligát és duplán elfoglalt ágyát. No, és találkozunk a fonográffal
is újra, melynek, úgy látszik, a bohózatírók veszik a legtöbb praktikus hasznát
és - szégyen, nem szégyen - a lovag nadrágját újra elcserélik.
Mindegy. Harsog, viharzik a jókedv, s az
emberek nevetõ, könnyes szemekkel mondják ki a szentenciát, mely
mindannyiunknál mindig készenlétben van.
- Bolondság minden. Be jó kacagni.
Adva vagyon pedig egy asszony, kinek
a férje természetesen nem ínyére való. De az udvarlója sem, aki nagyszájú
szocialista képviselõ, hanem csak a népgyûléseken szenvedélyes és merész.
Szerencsére van ám még harmadik férfi is a világon, és ez elég romlott, ügyes
csábító és kedves, bár - vagy talán mert
- felesége is van.
A férjet ördöggé teszik a szarvak.
- Kedves barátom, váljon el a
feleségétõl, s el fogja venni a feleségemet.
Und jetzt kommt die Moral. A csábító
felesége hozzámegy egy úgynevezett becsületes emberhez, s a megcsalt férjen
kívül mindenki - elégedetlen. Még a cselédség is, mely sóhajtozva emlegeti a
régi háziurat. Mindenki a múlt után vágyik… Vagyis: ostobák vagyunk, hölgyeim
és uraim. Bocsánat, de ostobák vagyunk. Vagy talán szerencsétlenek?
Mindannyiunknak más kell, mint ami van, s csacsimódra engedjük át magunkat
rossz idegeinknek s romló véredényeinknek.
Ejnye!… Hát nem bosszantó dolog ez? Íme
Feydeau úr bennünket is filozófiára csábít. Ez nem járja. Kijelentjük ezennel
hogy Feydeau úr darabja erkölcstelen, szemtelen, jókedvû bolondság. Miért
tegyük esetleg tönkre Feydeau urat a - magyar piacon. Mindenképpen Budapestre
illõ darab ez.
Feydeau úr megfiatalodott, s a Nouveautés
aktorai és aktriszai valósággal az ifjúság stílusát adják meg a darabnak.
Természetes mindezek után, hogy a „La main passe”-nak tízszer annyi sikere volt
legalább is, mint például a Guinon darabjának, a „Décadence”-nek, vagy a
„Pantins”-nek a napokban. Kit érdekel az árja-szemita konfliktusok limonádéja,
vagy a nyomorultabb mûvészlelkek tragédiája? Éljen Feydeau, az ágy, az áruló
fonográf, az elcserélt nadrág, a bölcsek kövévé sûrített pocsolya.
Aztán, ha kikacagta s kimalackodta magát
az ember, filozofálhat is.
Pesti Napló 1904.
március 6.
A. E.
|