9. MADAME THÈBES MÛHELYÉBEN

[Saját levelezőnktől]

Párizs, március 21.

Hogy miért mentem el az avenue Wagram 29-ik számú házába, nem is tudom. Madame Thèbes, a híres párizsi jósnõ, nem rendkívüli asszony. Csak ravasz, konok és ügyes. A jóslásaira sem voltam kíváncsi. Fölösleges lonis-jaim sincsenek: Madame Thèbes-nél lealkud­hatatlanul húsz frank legalább is egy szeánsz. Elmentem mégis. Meg akartam látni a hírhedt mûhelyt, szimbólumát az ember örök hazugság-éhségének.

Sokára került reám sor. Széttekinthettem a nevezetes szalonban. És elkerültek a kicsi és nagy borzongások. Nem éreztem, hogy a nagy titkok csarnokában vagyok. Mennyi elefánt és mennyi kéz! Gipszbõl, kõbõl, vasból - és fénybõl. Mert rengeteg fotográfia lepi be a szalont. Emitt Dumas pere kéz-fotográfiája, amott az ifjú Dumas gipsz-keze. Maupassant kezének mása is megvan, s az élõ és aktív kezek között igen elõkelõ helyet kapott a Rostand keze. Itt az üvegszekrényben egy históriai kéz gipszmása pihen: Krüger apó keze. Egy sorban csupa politikusok kezei ezután. Valóban, olyan mohó, kapzsi és hiú kezek!

Végigvizsgálom az emléktárgyak, szobrocskák, képek, s emléklapok sorát. Egy sereg beteg, hisztériás mágnásasszony kedveskedett emlékeztetõ tárgyakkal Thebes asszonynak. Gyönge, szédülõ, babonás, beteg lelkek trofeum-terme ez a hely. Hódolatát egy fényképen itt hagyta Jean Lorrain, a divatos és furcsa író, akinek a talentuma rokon egy kicsit - a Thèbes asszony talentumával. Megtaláltam a gróf Montesquiou dedikált fényképét is. A színek és illatok poétája nagy tisztelõje a - kezek poétájának.

A szeánszot már el is engedném. A mûhelyt, íme, láttam. Eszembe jut hirtelen, mi is adta a látogató vágyam. Thèbes asszonyt és kartársnõit a napokban hosszú cikksorozatban „leplezte le” újra egy nagy francia lap riportere, s ugyancsak a napokban publikálta néhány lap, hogy Thèbes asszony Londonba készül.

Egy oldalajtó nyílik. A sor rám került. Már õsz, de még mindig fiatalos és erõs a híres asszony. Szemei élénkek. Arca majdnem kedves. Úgy végigvizsgál, hogy szinte fájdalmas. Aztán nagyon szeretetreméltóan leültet. Tavaly még gyûrûkkel telerakott meztelen kezekkel fogta meg a delikvens kezeket. Most hosszú, különös szürke kesztyût hord Thebes asszony.

Egy csöppet sem vagyok kíváncsi, hogy miket mond.

- Ha holnap meghal, meg szabad mondanom?

- Óh igen, Madame. Ha mindjárt ma is.

- Mûvészkeze van, s valamelyik keleti országból való. A keze orientális.

- Elég keleti a hazám, Madame.

- Nagyon szereti a muzsikát?

Nem akarom elárulni, hogy rosszul sejt õnagysága, de õ észreveszi az arcomon. Merészen megkérdi:

- Hát író-ember?

Nem válaszolok, s most már vége a szeánsz minden érdekességének. Sejti, hogy újságíró vagyok, s vége minden merészségének. Akkor lendül újra magasabbat a fantáziája, mikor kettõs végstációt jósol.

- Vagy óriási sikere lesz harmincéves korában, vagy megõrül.

Eh bien, Madame. Nem félek. Tehát nyolcvannégy évig fogok élni. Törékeny a testem, lelkem. Mint egy porcelán váza. Olyan vagyok, mint egy finom csipke. És szép, kedves és udvarias. Megyek Amerikába. Pénzem sohse lesz, de vagy szörnyû erkölcsi szükszém lesz, vagy megbolondulok. És a többi.

- És a nõk, Madame?

- Ha megnõsül, hamar el fog válni. Nagyon és gyakran fog szeretni…

- Madame, én hitetlen vagyok, ha a magam sorsáról hallok jóslást. Bevallom, hogy nem is ezért jöttem. Megengedi, hogy kérdezhessek valami mást?

Nevet és megfenyeget:

- Maga újságíró!…

Úgy hangzik ez, mintha „maga szemtelen”-t mondana. De olyan óvatos most már.

- Ha ezt tudnám, Isten volnék, monsieur, - elmondja négyszer-ötször.

Megnyugtatom, hogy nincs semmi leleplezõ célom. Nekibátorodik.

Az orosz-japán háború nem lesz hosszú. A háborút különben õ jóeleve megjósolta. Egy pár kis ütközet lesz csak, ha majd a harc terrénumán kitavaszodik, s ekkor Japán - megadja magát. (Madame Thebes francia honleány, tehát oroszbarát.) Ellenben fél a Balkán-bonyodalmaktól Thèbes asszony.

- Világháború elõtt állunk - mondotta. Szinte kikerülhetetlennek látom ezt a szörnyû háborút.

Végül egészen nekibátorodik.

- Ön lengyel, magyar vagy bulgár.

Bánt egy kicsit ez a vagy-vagy. Bulgár? Végignézem - félve - magam. A kezem is megnézem. Hátha nem is agyonápolt, de még sem bulgárrendû a kezem!… Ezt is megérti. Ravasz és okos ez az asszony.

- A kéz szabása orientális. Különös kéz. Tehát ön magyar?

- Igen!

- Óh, a magyarok érdekes nép. Az önök országának nagy jövõje van. Nagy és független ország lesz Magyarország…

…Lám nemcsak a Balkán-gyanúsítást hozza helyre, de megkeresi s fölkelti bennem az alvó sovént is.

Mégegyszer megnézi a kezem:

- Nagyon mûvész kéz. Áldja az Istent, hogy nem lett kereskedõ. Maga nem tud pénzt szerezni, de még tûrni sem tudja a pénzt. Írjon könyveket!…

Mosolygok. Madame Thèbes is író. A könyvei jobban fogynak, mint sok francia íróé, pedig a francia íróknak többnyire érdemes dolog könyveket írniok.

- Köszönöm Madame. Tárgyalni fogok az Ön kiadójával. Tovább nem is foglalom le. Hallom, hogy várakoznak új vendégek. Megyek.

Nagyon szeretetreméltóan búcsúzkodott. Nevetve kért:

- Nehogy bántson valamelyik magyar lapban. Eleget bántanak engem a párizsi lapok.

Sietett. Új, könnyelmû louis-k igérkeztek. Az avenue Wagram 29. számú saját házába ömlik a pénz. Madame Thèbes azonban mégis megcsökkentnek látja a forgalmat, mert Londonba készül. Viszi, s már átkiáltja a csatornán az õ nemes és büszke jelszavát:

- Nem csalok, csak figyelmeztetek!…

Künn a széles avenue-n jól esik a lárma és a levegõ. A húsz frankot nem sajnálom. Madame Thebes mondásain magamban jókat nevetek. Nem karcolt a lelkembe egyetlen jósló szó sem, de valami mégis bánt. Az ördögbe is, azt a megbolondulást elhallgathatta volna!…

Pesti Napló 1904. március 25.

A. E.