|
Párizs,
április 20.
Ugyanaz
a Ferdinand Brunetière, aki a minap veszekedett, hogy õ buzgó katolikus férfiú
ugyan, de - szocialista, ugyanaz a Ferdinand Brunetière, aki azt hirdeti, hogy
az emberiségnek szüksége van a véres háborúkra, ugyanaz a Ferdinand Brunetière,
aki a tudomány csõdjét bejelentette, ugyanaz a Ferdinand Brunetière, aki
annyiszor beszéltetett magáról már, aki tudós, elokvens, szellemes, bigott és
kártékony, ugyanaz a Ferdinand Brunetière most csõdbe került és sokkal
fájdalmasabb csõdbe, mint a tudomány.
A
Ferdinand Brunetière csõdje érdekes, tanulságos és szenzációs, mivel a nagy
publikumot Párizsban is jobban érdeklik a tudományos botrányok, mint a
tudományok.
A
derék és tudós Brunetière bele akart ülni Emile Deschanel örökébe, a „Collège
de France” francia irodalomtörténeti tanszékébe. Nagy és jeles polc ez, de
valamirõl megfeledkezett Ferdinand Brunetière. Megfeledkezett arról, hogy
azoknak, kik ma Franciaország sorsát intézik, nem lehet egészen közömbös,
milyen elvek hirdetõdnek a szinte legmagasabb francia professzori katedráról.
Csak a felhõk közt mászkáló liberalizmus magyarázhatja mindig önmaga vesztére a
gondolatszabadságot. Igen, a gondolat szabad, s Brunetière hirdethet, amit csak
akar, de a francia kormánynak van annyi esze, hogy a növekvõ reakció idején nem
ajánlja föl önmaga egyik bástyáját az ellenségnek, a legveszedelmesebb,
úgynevezett „tudományos” reakciónak. A „Collège de France” tanárai szavaztak.
Szavaztak napokon keresztül, s a sok szavazás eredménye az lett, hogy
Brunetière, aki az elsõ szavazásnál aránylag a legtöbb voksot nyerte, az
eredményre vezetõ, utolsó szavazásnál végre is kibukott a jelöltek közül. A
„College de France” elsõ helyen Abel Lefranc-t, második helyen Gaston
Deschamps-t jelölte Emile Deschanel örökébe. Az elsõ titkára, a második
helyettes tanára a „College de France”-nak.
A
klerikális sajtó iszonyú lármát csapott, hogy a kormány presszionálta a
„Collège de France” professzorait, hogy sérelem esett a gondolatszabadságon s
hogy Combes már a cezárizmusra is rálicitál. Maga Brunetière sem viselkedett
valami férfiasan. Reportereket fogadott, szitkozódott s becsmérelte
szerencsésebb riválisait stb.
A
kínos affér azonban még itt sem ért véget. A francia akadémiának is van
jelölõjoga s az „Académie Française” halhatatlanjainak legtöbbje elv- és
fegyvertársa Ferdinand Brunetiere-nek.
Az
Akadémia összeült, hogy jelöljön. Ekkor Brunetière egy gyönyörû pózzal
bejelentette, hogy õ ezennel nem kíván többé a „Collège de France” professzorai
közé jutni, s az õ esetleges jelölésérõl tegyen le az akadémia.
És
mi történt ekkor? Megkezdõdött a szavazás. Az elsõ szavazásnál az urnába hull 2
voks Abel Lefrancra s 25 - fehér lap. A második szavazásnál, a második helyre
tudniillik, Gaston Deschamps kapott 4 voksot, Abel Lefranc szintén 4-et, még
két jelölt összesen hármat s 16 fehér lap esett az urnába…
Vagyis
a francia akadémia, ha Brunetière nem lehet a „Collège de France” irodalomprofesszora,
nem adja a szavazatát senkire. Sakk a kormánynak, a közvéleménynek, a „Collège
de France”-nak. A kutya ugat s a karaván, azaz a francia akadémia nem jelöl.
A
legérdekesebb pedig a dologban az, hogy igen sok liberális francia is tapsol az
akadémiának. Mert ha - így mondják - a császárság idején egy Michelet-nek, egy
Quinet-nek nem rótták föl bûnül republikánus voltukat, Brunetiere is lehet a
„Collège de France” professzora, ha mindjárt klerikális is.
Egyáltalában
õrült gabalyodás van e fura affér körül, amelynek a vége azonban már bizonyos.
Ferdinand Brunetière csõdbe került, s ma olyan erõs és elszánt harcot folytat a
francia kormánypolitika a reakcióval, hogy meg nem hátrál egy tucat akadémiai
demonstráció elõl sem. A doktrinér liberálisok pedig hiába sóhajtoznak a
gondolatszabadság miatt, a gondolat szabadsága a tudomány szabadsága, s ezen a
mezõn Ferdinand Brunetiere nem reklamálhat semmit, mióta a csõdöt bemondta…
Budapesti Napló
1904. április 22.
A. E.
|