|
[Saját
levelezőnktől]
Párizs,
május elején
A
„Comédie-Française”-nak új darabja van. Marcel Prévost írta. „La plus faible”,
ez a darab címe. Régen megitták az áldomását is ennek az új darabnak. A „La
plus faible”-rõl már jóelõre többet beszéltek és írtak, mint amennyit egy
kevesebb szerencséjû író darabjáról egy befejezett, kétségtelen, nagy siker
után. Mikor a francia írók egyesülete a maga szokásos évi lakomáját tartotta,
Jules Claretie, a „Comédie-Française” igazgatója olyan tószttal üdvözölte az
egyesület elnökét, Marcel Prévost-t, mely reklámja volt a „La plus faible”-nek.
Mint a nõ fölszabadításának lovagját köszöntötte Marcel Prévost-t, annak a
közeledõ emberségesebb kornak a prófétáját, melyben a nõ nem lesz mindig la plus faible.
Az
„Erõs szûzek” írója azonban meglepetésben utazott ezúttal is. Új darabjában
nincs egy homlokráncnyi lázadás. Az új kor prófétája fölcsapott kuruzslónak. A
„La plus faible”-nél alig-alig írtak mostanában szentimentálisabb históriát.
Germaine
odahagyja a férjét, s szeretõje lesz Jacques Nervalnak, a kitûnõ írónak. A
kitûnõ írónál nagyobb egoista aligha lélegzett még a földön. Nem lát s nem
honorál semmit. Mibe sem veszi, hogy Germaine provokálta maga ellen a
társadalmat, s ami súlyosabb: a társaságot, mikor elszánta magát erre a szabad
szerelmi életre. Nem látja, hogy Germaine-nél különb asszonya senkinek sem volt
még a világon, hogy Germaine megérti, átérzi, óvja, elõsegíti, ápolja, imádja
õt.
Pedig
ott van mellettük a Nerval legjobb barátja, a csodálatraméltóan nemes Gourd,
aki titokban, lemondással, szinte nem is emberi fölemelkedettséggel imádja
Germaine-t s aki elégszer figyelmezteti barátját, hogy milyen kincset bír
Germaine-ben. Nerval fél, hogy karrierjét tönkreteszi, ha nõül veszi
szeretõjét. Egy párbajban súlyosan megsebesül Nerval. Germaine-t, a
kétségbeesett, jajongó, halódó Germaine-t nem engedik a sebesült, imádott férfi
ágyához. Nerval családtagjai, sõt Nerval nõvére, Lebrun asszony, aki valóságos
vipera a maga burzsoá erkölcsösségében és korlátoltságában, elhiteti Nervallal,
hogy Germaine Gourd-nak a szeretõje. A jámbor nézõnek véresre tépõdik a szíve,
míg végre kiderül a szerelmes, ártatlan Germaine-nek ártatlansága. Az új Margit
nem pusztul el. Nerval, a kitûnõ író, levonja a nagy konzekvenciát. Kigyógyul
egoizmusából, belátja, hogy aki egyébként is gyönge, azt gonoszság volna minden
nemességével, szerelmével úgy tartani maga mellett, hogy a világgal szemben még
gyöngébb és még lealázottabb legyen. Ergo nõül veszi Germaine-t, aminek a
csodálatraméltó Gourd örvendezik talán a legõszintébben.
Ez
volna talán a morál is. A publikumnak s a kritikának nem volt sok kedve még
ahhoz sem, hogy ezt a morált kihámozza a darabból. Az udvarias megállapodás az,
hogy Prévost darabja nagyon érdekes és megható história. Akart-e vele egyebet
is az író, aki szeret mindig reformátorként is jelentkezni? Õ tudja.
Egyik
híres munkájában önmagát rajzolja Marcel Prévost. Az egyszerû lelkû, szántóvetõ
õsök gyermekét, ki közbeesõ, kikészítõ generációk nélkül, egyszerre lesz
komplikált lelkû, intellektuális életû, modern lény, eszmékkel harcoló
kultúrember. Az ilyen lélek vibrálni fog mindig. Vibrálni és ingadozni. Marcel
Prévost, aki tizenötéves korában a líceumban kikiáltott volteriánus volt,
egzaltált és regulázhatatlan, réme a derék szerzetesatyáknak, aki élete elején
gazdálkodott, földdel és borral spekulált, aki nyugodtan vallja be, hogy õ a
falut szereti, s nem érzi jól magát Párizsban s emellett Párizsról ír mindig,
aki volt pornográf és evangélista, aki a modern ember lelki és testi
aberrációit néha szinte beteges gyönyörûséggel írta le, hogy egy új mûvében az
emberi regenerálódásnak, fejlõdésnek legyen a legkomolyabb apostola, - Marcel
Prévost kiszámíthatatlan s érdekes lesz mindenha.
A
„La plus faible” semmi. Egy vibráció. Egy szeszély. Azért érdekes, mert Marcel
Prévost írta…
Pesti Napló 1904.
május 5.
A. E.
|