|
[Saját
levelezőnktől]
Párizs,
június 10.
A
bíró elé furcsa embert vezetnek. Nagyon elnyûtt, nagyon elvadult, nagyon
szomorú embert. Kopott ruhája remekbe szabott lehetett valamikor tán. Úgy
lépeget a furcsa ember, mintha megszállta volna a szalónok reminiszcenciája. A
haja kócos, zilált. Az arca szõrtartó. És mosolyogni próbál ez a figura. Olyan
szomorú és olyan szánandó. A szemei zavarosak, de meg-megvillan bennük a
valamikori értelem. Rekedten, akadozva válaszolgat a bírónak. Keresi azonban a
csinos és sima szavakat. Közveszélyes csavargás a vád. A rendõr, ki egy sötét
éjjeli órában a Szajna-balpart egyik csöndes utcájában vállára tette a kezét az
elnyûtt, elvadult, szomorú embernek, esküdni merne, hogy az éji vándor gonosz
tervekkel leskelõdött egy ház nyitott ablaka alatt. Másodszor áll már a bíró
elõtt ez a szomorú figura. A bíró szigorúan szól rá:
-
Most sem akarja megmondani a nevét?
-
Semmi esetre, bíró úr. Harmincnyolc éves vagyok. Lakásom és foglalkozásom
sincs. Ez minden, amit mondanom lehet.
-
De mondja meg legalább az okát ennek a konokságnak. Miért titkolja el, hogy ki
volt, s hogy hívják?
-
Mert van egy bátyám, akit Franciaországban nagyon ismernek, s akinek nagyon
elõkelõ pozíciója van. Tõlem ugyan nem érdemelne meg sok kíméletet, de õ érte
hallgatok. Az õ nevéért, a közös nevünkért…
…A
bíróság nyolc napi fogházra ítélte a különös delikvenst, aki nagyon elegánsan
akart meghajolni a bíró elõtt s azután vonott, nehéz járással, szomorúan tûnt
el az õrrel az ajtón…
*
Jalis
úr orosz ifjú ember. A Sorbonne hallgatója. Mikor kitört az orosz-japáni
háború, Jalis úrban fölébredt a muszka hazafi. Orosz vereségekrõl jöttek a
dróthírek, s Jalis úr hazafias szíve vérzett. Nem sietett azonban Mandzsuriába,
hanem papirosíveket szedett elõ, s gyûjtést indított az orosz sebesültek javára
az „orosz-francia diák-szövetkezés” nevében. A derék oroszbarát párizsi
polgárok léprementek. Jalis úr könnyen szedett össze ezer frankot. Ekkor
vesztett rajta a dolgon.
-
Nem szégyenli magát? - kiáltott rá szigorúan a bíró. Egy intelligens orosz ifjú
hitványságra használja föl a maga orosz voltát saját nemzete katasztrófáját!…
Szégyen, gyalázat!… Mire költötte el a pénzt?
-
Meghívtam három honfitársamat, s elmulattuk egy éjszaka…
-
Hát egyszerre költötte el az összegyûjtött pénzt?
-
Egyszerre. Olvastam a lapokban, hogy odahaza úgyis elsikkasztanak mindent,
aminek a harctérre kellene jutni. Elkeseredtem…
…Három
hónapot mértek Jalis urra, de alkalmazták a Bérenger-paragrafust és az orosz
hazafi szabadlábon maradt…
*
Válópöröket
tárgyalnak s a terem zsufolásig tele érdeklõdõvel. Egy szép, fiatal asszonyka
válni akar a férjétõl. Az asszonyka szülei is megjelentek, s együtt próbálják
elõterjeszteni a nehéz és kényes válóokot. Három éve ment férjhez az asszonyka,
s azóta, mindmáig, a férje-ura a leghihetetlenebb és a legfeleslegesebb
respektussal viselkedett vele szemben. Az elnök nagyon komoly arcot vág. Az ügy
bizony kényes, s azonnal utasítja a teremszolgákat: gondoskodjanak, hogy a
leányok hagyják el a termet.
Öt
perc szünet után folytatnák a tárgyalást, de az asszonyka nincs sehol. Künn a folyosón
találták meg. Azt hitte tudniillik, hogy minden leánynak kötelessége kivonulni…
*
Mióta
a francia igazságszolgáltatás termeibõl eltûntek a feszületek, gyakran próbál
zenebonát csinálni egy-egy ügyvéd, vagy pörös fél. Egyik párizsi polgári
bíróság elõtt a derék és istenfélõ Tinsaud úrnak kellett volna esküt tennie,
Tinsaud úr azonban kijelentette, hogy õ csak feszületre esküszik.
-
Van önnél olvasó? - kérdezte a bíró.
-
Van.
-
Vegye elõ, s esküdjék annak a feszületére.
-
Azt nem tehetem, bíró úr. Én gyarló, bûnös ember vagyok. Az én olvasóm
feszülete nem méltó arra, hogy esküt tegyenek reá…
-
Látja-látja Tinsaud úr. És a vallástalan, istentelen kormány feszületére esküt
tenne?…
Tinsand
úr derék, jóravaló ember, de nem túlságosan értelmes. Zavarba jött, nem tudott
válaszolni s esküdött - feszület nélkül…
Pesti Napló 1904.
június 14.
(a.)
|