|
[A Budapesti Napló
levelezőjétől]
Párizs,
június 18.
„À
bas la calotte!” Az új enciklopédisták rövidebben beszélnek, mint a régiek
beszéltek. „Le a papi süveggel!” Ez a harci kiáltás, ez a haditerv, ez a
taktika, ez a program, ez a cél. A kongregációk ügye bagatell. Mit beszél
Combes? Mindegy. Nisard visszatérhet Rómába vagy Párizsban maradhat. Januárban
akár megindul a nagy válópör Egyház és Állam között, akár nem indul. Az
opportunus szocialisták és a nem alkuvó radikálisok beverhetik egymás fejét
vagy puszilózhatnak. Ami a francia lelkekben manapság lázong, az ellen nem
tehet sem Combes, sem Nisard, sem Jaurès, sem Clemenceau semmit. „À bas la
calotte!” Most már akár treuga dei-t köthetne az Egyház az õ legidõsebb és
legrakoncátlanabb leányával. Készülhetne törvény, mely az iskolát visszaadja a
papoknak. Jöhetne már a legfeketébb kormány. A fölidézett szellemek nem értik a
tréfát. Ami manapság a francia lelkekben lázong, csak egy rövid kiáltásban tör
olykor ki: „À bas la calotte!” De ez a lázongás iszonyú bizonyossággal készül
valamire, amire ma még Combes, Jaurès és Clemenceau sem mernek gondolni. A
leszámolás, a nagy leszámolás komolyabb és végzetesebb lesz, mint ma a
legpapramorgóbb franciák hiszik. Nemcsak a pápa fog itt majd csatát veszteni,
akit különben a mindenkihez szeretetreméltó Rochefort ismét lemarházott a múlt
héten. Nemcsak az egyház, nemcsak a papság; Az új enciklopédisták kevés könyvet
írnak. Rövid a programjuk. De õk leszámolnak minden dogmatikus religióval.
A
távirati ügynökségek és laptudósítók csak az elõkelõ lármák hírét kürtölik
világgá. Ami ma Franciaországban forr s készül, az gyilkos ital. Olyan, mint a
denaturált szesz, melyet „esprit de diable”-nak nevez a francia. A francia
diplomata és képviselõ urak asztalán ez likõrnek látszik.
Ám
kérdezzék meg azokat, akik az elmúlt héten Bretagne-ban jártak. Megváltozott a
világ. A bigottság e klasszikus földjén hiába lázítanak, fanatizálnak immár a
harcias abbék. Ólmos botokkal hiába gyûl össze ezer vad bretagne-i suhanc. Ma
már Bretagne-ban sem a hívõk a fanatikusak, hanem a hitetlenek. Õk lázongnak,
õk támadnak ma már. S ha a fanatikus hívõk kálváriát emeltek Renan szobra
kiengeszteléséül, hát most már õrizniök kell éjjel-nappal, hogy le ne rombolják
a fanatikus hitetlenek.
A
francia szabadgondolkozók egyesülete csak néhány hónap óta sok-sok ezer új
tagot kapott. A vidékrõl egyre-másra jönnek a hírek hogy a szabadgondolkozók
ájtatos gyülekezeteket, processziókat vernek szét. Népgyûléseken lassanként már
közhely lesz, hogy „mi elsõsorban a klerikalizmus és a katolikus egyház ellen
küzdünk, de küzdünk egyszersmind minden vallásos babona ellen…” A múltkor egy
népgyûlésen olyan istenkáromló verseket szavaltak, hogy mellettük Voltaire
mûveit be lehetne sorozni az egyházi atyák írásai közé. Jelen voltam egyik
párizsi kerület „republikánus, szocialista és antiklerikális ifjúságá”-nak egy
összejövetelén. A legkomolyabban tárgyalták, hogy majd annak idején melyik
párizsi templomot milyen közcélú helyiséggé kell átalakítani. Azt azonban már
most kívánják, hogy a Sacré Coeur-zárdát és templomot a „nép házának” rendezzék
be. És az magyaráz és sejtet legtöbbet, hogy a fiatal francia generáció csaknem
egészen az enciklopédisták táborában van. „À bas la calotte!…”
„À
bas la calotte!” Az ember megérti, hogy maga Jaurès is megijed-e nagy
sietségtõl. Ám ma már késõ volna a lefúvás. Mint késõ lett volna a régi
enciklopédisták föllépése után. „A bas la calotte!” Franciaországban néha
veszedelmesen komolyan értik a jelszavakat. A francia forradalom egyik híres
zsurnalisztája egy napon új rovatot nyitott a lapjában, melynek ez volt a címe:
„Beszélgetés a lámpavassal”. Néhány nap múlva a lámpavasak divatba jöttek…
Budapesti Napló
1904. június 19.
A. E.
|