|
Ha a negyedik gimnazisták magyar nyelv
tanára azt akarja, hogy Arany Toldija mélyebben vésődjék a kisdiákok
memóriájába - küldje el őket Szigeti József dalokkal és tablókkal
tarkázott „történeti színművének” megtekintésére.
Amit eddig Arany művére nem mertem
kimondani, kimondom most e darab megtekintése után, hogy a Toldi-monda kész
naiv eposz-tárgy, melynek naivsága a színpadon valósággal meghatott.
E darabnak főbb szerepei még nem is
oly régen a legmagasabb színészambíciók tárgyai voltak, s nem csalódom, hogyha
a tegnapi szereplők igyekezetének, jobb sorsra érdemes buzgalmának megfejtését
ebben a hagyományos véleményben keresem.
Természetes, hogy egy ilyen darab
szerepeinek megvannak a magok sablonos alakításmódjai, melyek ellen a
legmodernebb színész sem cselekedhetik.
Ettől a sablontól való szabadulni
törekvést leginkább Komjáthy (Toldi M.) és Ódry (I. Lajos) játékában láttam.
Nem számítva Sziklayt, kinek alakítása (a vén sírásó) vetekedett az egész darab
értékével. Bartha elég tűrhető Toldi György volt. Rubos jól játszott,
szépen énekelt. Szentes igen jó bohóc volt. Ismétlem, hogy az igyekezet egyik
szereplőnél sem hiányzott; az eredmény a diákság lelkes tapsából s
ovációjából állott.
Debreczeni Hírlap
1899. január 3.
A. E.
|