[Saját
tudósítónktól]
Párizs,
aug. 9.
Lehetséges-e
ez idõ szerint Franciaországban a sizma?
Alkalmas-e az idõ egy gallikán egyház megalakulására?
Még
jóformán csak készülõdnek a nagy históriai küzdelemre a francia állam és a
Vatikán, máris bizonyos, hogy a francia radikalizmus nem számíthat a francia
hívek olyan fajtájú támogatására, melyet egy Róma-ellenes, szabad, nemzeti
egyház kialakulása nyújtana. Minden korszak alkalmasabb lett volna erre, mint a
mostani s egy szabad, gallikán katolikus egyház lehetõségérõl mindig eshetnék
szó, csak éppen akkor nem, amikor Róma ellen Combes-féle jelszavakkal indul a
harc.
Azok,
akiknek lelkében esetleg a szabad, gallikán egyház álma él, semmiképpen sem
akarják magukat az ateista radikalizmus eszközeiképpen fölhasználtatni. Ma már
bizonyos, hogy a legállamibb francia püspök is jobban retteg a Vatikán
villámaitól, mint a radikalis mennydörgéstõl. A francia kormány még a
támogatására sem számíthat, akik a konkordátumot már akkor deleandum-nak
hirdették, amikor Combes-nál valamivel keményebb legény, Napóleon, az elsõ
konzul nyúlt hozzá az állam és egyház kérdésének veszedelmes csomójához.
Franciaországban
már van gallikán egyház. Disszidens francia katolikusok már tudvalevõleg élnek
Franciaországban. Külön szervezetük van, külön templomuk, parókiájuk, papjuk
van Párizsban s Franciaországnak még több helyén.
Ezek
a disszidens francia hívek 1789-nél maradtak. Ezek nemcsak a konkordátumot nem
ismerik el, melyet VII. Pius és Bonaparte Napóleon kötöttek, de azokat a
dogmákat sem, amelyekkel azóta a katolikus egyház gyarapodott. Ezek nem vallják
sem a pápa halhatatlanságát, sem a szeplõtlen fogantatás tanát.
A
Budapesti Hírlap annak idején, nem is egy ízben, ismertette ennek az érdekes
kis sizmának a történetét. A konkordátum megkötése után több francia püspök
tiltakozott e szerzõdés ellen. Késõbb elhallgattak a tiltakozók, de például
Themines blois-i püspök egészen haláláig, 1834-ig kitartott amellett a hite
mellett, hogy a konkordátum megkötésére a pápának nem volt joga, s jogosan õ a
blois-i püspök. Abban az idõben több volt a lehetõsége egy önálló gallikán
egyháznak, s mégis éppen csak kuriózumképpen maradt meg mindmáig a francia
disszidenseknek egy kicsi gyülekezete. Az állam soha se akarta õket tudomásul
venni. Ma is úgy kezeli egyházszervezeteiket, mintha csak üzleti
csoportosulások, kereskedelmi részvénytársaságok volnának. Több mint száz éven
keresztül kellett volna egyforma szellemmel vezetettnek lennie a francia
kormányzatnak s állandóan támogatnia e kis csemetéjét a gallikán egyház
hatalmas tölgyének, hogy most arról lehessen szó, hogy maguk a francia
katolikusok is Róma ellen támadjanak.
Most
a francia közvélemény természetesen nagyon foglalkozik a francia disszidens
katolikusokkal, akiknek különben Párizsban az Italia-avenue-n van egy nagyon
szép kis templomuk. A disszidenseknek az a véleményük, hogy õ rájuk nem
tartozik az a harc, amely a Vatikán és a francia kormány között kitört. Õk
ugyan a konkordátum révén szakadtak el az anyaegyháztól, de egészen más okok és
célok miatt, mint amelyek azokat vezetik, akik Róma ellen indított harcukban
szívesen használnák föl a gallikán, nemzeti egyház álmának e hiveit is.
A
párizsi gallikán egyház abbéját, Volet-t többször keresték föl mostanában,
mikor a szakadás kérdésében, francia szokás szerint, megszólaltatnak minden
kompetens és nem kompetens véleményt, - újságírók. Az abbé válasza az, hogy õk
teljesen katolikus, még pedig az õ nézetük szerint, az egyetlen igazi katolikus
állásponton vannak: az 1789 elõtti állapot s az önálló, gallikán katolikus
egyház mellett a konkordátum ellen ugyan, de távolról sem a Combes és seregének
álláspontján. Volet abbé nagyon határozottan jelentette ki, hogy Combes
abszolute nem számíthat még csak szimpátiájukra sem a francia disszidens
katolikusoknak, akik remélik ugyan, hogy az egész francia katolikusság egyesül
majdan egy nagy nemzeti egyházszervezetben s hogy ez az idõ nincs is nagyon
messze, de az az idõ más lesz, mint a mai, s a független katolikus egyházat
éppen a katolikus fölbuzdulás s nem az antikatolikus irányzat fogja életre
hozni.
Szóval:
sizmáról nem lehet szó most Franciaországban. Ehhez az kellene, hogy a francia
katolikus hívek francia s legfõképpen katolikus
öntudatukban éreznék magukat megsértve a Vatikán által, ahogy 1789-ben történt,
amely idõnek Nordezja, Themines haláláig mert dacolni a szentszékkel és saját
kormányával szemben.
Ma
Franciaországban még a sizma sem kapható - sizmára. A francia disszidensek,
akik különben nemzeti jelzõjük mellett a hollandi katolikus egyházzal vannak
szövetségben, amelynek érseke szokta fölszentelni a gallikán papokat, - nem
hajlandók Combes-ot támogatni egy gallikán mozgalomnak mesterséges
fölkeltésében.
Budapesti Hírlap
1904. augusztus 12.
|