|
Párizs,
szeptember 19.
Mikor
Pán haldokolt!… Hajh, de borzalmas és mégis be felséges lehetett az!… Be szép
lehetett! Talán a Reviczky Gyula versénél is szebb. Alighanem szebb. Azok a
pogány istenek nagyon elevenek voltak. Hiszen az emberek csodálatos életkedve,
életmámora teremtette õket. A régi görögök, a szent athéniak szerelmesek voltak
az életbe, s minden szívdobbanásuk az élet nagyszerûségét zengte. Az emberek
hitvallása a szépség volt. Sohse születnek többé olyan fölséges istenek, mint
akkor. Azok elmúlni is nagyszerûen tudtak…
*
A
lourdes-i Mária összeszedte minden csodatévõ erejét. Újra istenek alkonya van.
Költözõben van már a legjámborabbak hite is. A lourdes-i Mária még egy utolsó
vergõdéssel akar a szívekre hatni. Önök olvashatják. A lourdes-i forrás
csodákat mível. Elvisznek egy haló leányt, egy árnyat, aki kerek esztendõ óta
járni sem tud már. A lesorvadt teremtést bemerítik néhányszor a forrásba. És a
leány jár, eszik, sõt énekel. A mankószüret sohasem volt még olyan nagy
Lourdes-ban, mint az idén. Így krónikázzák ezt a francia istenes lapok. Úgy
látszik, hogy közel van a vég. Tavaly csak híre kelt Lourdes bezáratásának.
Jövõre már csaknem bizonyos lehet az elmúlás. Csodák kellenek. Csodák. Jobban,
mint valaha…
*
Vichy,
a gyógyító fürdõhelyek, a tengerpartok telve vannak abbékkal, szerzetesekkel és
ex-szerzetesekkel. A francia papok általában nem túlegészséges lények. Nem
tudom, miért. Vezetõ percenttel köszvényesek, tuberkulotikusak, vesebajosok,
vérbetegek stb. És különös!… A lourdes-i csodák krónikásai sohsem beszélnek
arról, hogy papokon teljesedtek volna be csodák. Úgy látszik, a lourdes-i Mária
nem szereti a pap-pácienseket. Vajon miért? Hát annak mi oka lehet, hogy a
beteg francia papok meg sem kísérlik a lourdes-i gyógyulást? Ha módosak,
professzorokkal konzultálnak. Ha kevésbé módosak, kistaksájú doktorokkal.
Fürdõkbe, üdülõhelyekre, szanatóriumokba járnak. Minden mai tudományok között
az orvostudomány áll a legtermészettanibb alapon, s a francia papok csaknem
egytõl-egyig e természettani alapot támogatják. Lourdes-ba csak a hívõket küldik.
Õk hát valószínûleg nem hisznek. Óh, lourdes-i Szûz Mária, milyen szerencsések
voltak Pán és istentársai. Õk nem élték túl papjaik hitét…
*
A
régiek s filozófus félbarbár mai népek is szenteknek tartják a bolondokat. Ez
persze nagy bolondság. De nincs olyan emberi bolondság, melyben ne lakoznék
mérhetetlen bölcsesség. A lélek meghibbanása olyan kétségekbõl szokott nagyon
sokszor fakadni, melyek közös emberi siralmak. Újabban gyakoribb, mint valaha
Franciaországban a vallásos téboly. Fent és lent. Az arisztokráciában és a
földhözragadt népben. A harmadik rend s a negyedik rend jó része, a polgárság
és a munkásság természetesen olyan ateista már, mint a pinty, illetve mint a
francia papok többsége. Inkább az a baj itt, hogy az ateizmus olyan fanatikus,
hogy ez már vallásszámba megy. Nos, hát sok a téboly. Mit jelent ez? Immár
vallási kétségek bántják a legbigottabbakat is. Ez idõ szerint börtönben ül egy
csaló francia grófné. Hihetetlenül zavaros lelkû nõ. Egyik pillanatban átkozza,
aki imádságra tanította, a másik pillanatban õrjöng a börtönõrök elõtt, hogy
hozzanak neki bibliát. De mindennél többet mond az az infernális jelenet, mely
itt az én lakásomhoz közel, a kerületi rendõrségen történt. Az utcáról behoztak
egy tébolyodott leányt. Félóra múlva került egy másik is. Nem volt hely. Össze
kellett õket zárni. Egy félóra múlva alig tudták szétválasztani õket. Az
egyiknek az volt a mániája, hogy õ Jeanne d’Arc.
A
másik azt kiabálta, hogy õ X. Pius kedvese. Jeanne d’Arc igen felbõszült ezen a
blaszfémián. „Te hazudsz. A pápa én belém szerelmes, Jeanne d’Arcba.” Mi lehet
a lelkek mélyén, ha a meghibbant lelkek õszinte folyókáin ilyen vad, mérges
érzelmi nedvek szivárognak ki?…
*
Istenek
alkonya van. A lelkekben zavarosan, lidércszerû, õrült lánggal gyúlnak ki utoljára
a tüzek. Istenem, be szép volna, ha a kétezeréves múlt rengetegébõl kilépne egy
elegáns alexandriai filozófus, aki még kortársa volt Pál apostolnak, s látta
megszületni a mai zsidó-keresztény világot. Milyen felsõbbséggel tudna
mosolyogni ez a nagyszabású Rip. Íme, nincsenek örökkévaló istenek. És míg
nézné ez az alexandriai a mai modern, beteg világot, az emberlelkek mizerábilis
állapotát, mely itt Franciaországban tetszik meg legjobban, s keresi az utat az
új istenek felé, büszkén gondolna arra, hogy mennyivel szebben halt meg Pán… Ám
vígság van azért most is. „Lent a hajóba’ pattog a nóta…” Be szép a Reviczky
Gyula verse. Hanem hol az új égi jel?…
Budapesti Napló
1904. szeptember 21.
A. E.
|