|
Cannes,
okt. 5.
A
kék, napos provánszi ég alá orosz katonák érkeztek a messze Keletrõl. Sápadt,
szomorú, beteg tiszt urak. Még csak egy páran vannak, s még jönni fognak
néhányan. Nagy úr a szálláscsinálójuk: Mihály orosz nagyherceg. Nagybátyja a
cárnak, s õslakója a Riviérának. Nemcsak Cannes-ban ismerik. Nagyon ismerik
Monte-Carlóban is. Talán éppen tavaly történt, hogy egy kétszázezer frankos
vitás nyereséget revolverrel csikart ki a krupiéktõl. Akkoriban nagy port vert
ez a botrány. Hírlik, hogy a cár is megtudta… Ám Mihály nagyherceg azóta is sûrû
vendég a Riviérán, s ez idõ szerint nagyon komoly misszióval érkezett ide.
Pétervárott
nagy, nemes lelkesedéssel elhatározták volt már régebben, hogy az orosz-japán
háború sebesült tisztjei számára egy kórházat, gyógyító és üdülõ helyet
csinálnak a Riviérán. Egy gazdag orosz fõúr, Szilvánszky báró fölajánlott e
célra egy régi, híres, de omladozó, kastélyszerû villát, a Meridien-villát. Ezt
a villát restaurálták, s berendezték a sebesült tisztek számára. Hanem, mikor a
terv megszületett, valamit nem sejtettek Pétervárott. Azt, hogy ilyen hosszú s
ilyen véres lesz a kelet-ázsiai háború. Így aztán nagyon kicsi percentje fér el
a Meridien-villába a sebesült orosz tiszturaknak.
A
Meridien-villában legföljebb harminc beteg kaphat helyet. Mind olyanok, akik
kórházakban eljutottak a lábbadozás állapotáig. Eddig vagy tíz orosz tiszt
érkezett Cannes-ba. A Fréjus-úti villából nem igen mozdulnak ki. Óriás nagy
park közepén van a villa. Tegnap bekopogtattunk. Az orosz Vöröskereszt két
ápolónõje s két betegápoló katona fogadott bennünket. A villát megnézhettük, de
egyebet nem, s még kevésbé lehetett a sebesültek valamelyikével is beszélnünk.
-
A fenséges úr szigorúan megtiltotta.
Kényelmes,
szép szobák a betegszobák. A park felséges. Kényelmes, nyugodt hely. Az elsõ
emelet terraszáról olyan kilátás nyílik, milyennél szebb talán sehol sincs e
partokon. Ez az isteni panoráma talán feledtetni fogja tudni néha a mandzsúriai
iszonyú napokat is a szomorú gyógyulókkal.
Közel
a villához, egy padon õszülõ, hosszú szakállú, polgári ruhás férfi ült.
Mellette két mankó. Egy fiatal tengerésztisztet is láttunk. Fehér, mint a
halott. Szeme, gesztusa, nagyon súlyos idegbeteget sejtetnek benne. Ki tudja,
miket, milyen iszonyatokat élhetett át ez a szegény fiatal s már aggastyán
férfi. Egyik ápoló katona el is árulta, hogy az idekerültek s a még idekerülõk
nagy része inkább lelki beteg. A másik katona viszont azt a magyarázatot adja,
hogy ezek még újra lehetnek katonák, de a nyomorékokat, amputáltakat
haszontalan volna idehozni. Drága is a hely. A pension 10 frank naponkint, de a
tisztek nagy részeért Mihály nagyherceg fizeti ezt a díjat.
Mihály
nagyherceg pár nappal ezelõtt nyitotta meg ezt a kórházat, illetve üdülõházat,
melynek néhány betege s orvosa is megérkeztek már. Pár nap múlva pedig minden
szobának lesz lakója.
Az
idegeneket nagyon érdeklik az orosz tisztek, de azok nem mozdulnak ki, bejutni
pedig nehéz a Meridien-villába.
A
Meridien-villában ugyanaz az érzésünk volt, mint a minap a párizsi
Vöröskereszt-kiállításon. Oroszországban a kultúra, a humanizmus amolyan
alkalmi virtuozitásokban tetszeleg. Oroszországnak van néhány százezer idiótája
s ezeknek van egy olyan iskolájuk, melynél különb, mintaszerûbb sehol a
világon. Elférnek benne négyszázötvenen. A keletázsiai mezõkön most tízezrek
teste-lelke nyomorodik el, az emberi szív megdermed, ha a háború iszonyatait
olvassa s a hiányos, lelketlen ápolást és harminc beteg embert elhoznak a
Meridien-villába…
Budapesti Hírlap
1904. október 9.
|