|
[Saját
levelezőnktől]
Monte-Carlo,
október 10.
Vontatott,
egy kicsit szomorú és unott a krupié hangja:
-
Messieurs, faites votre jeu!…
A
kis veszett golyó kerengeni kezd újra. Mintha pihegõ lelkeikkel ûznék a
játszók.
-
Kilenc!…
A
kezek remegnek. A lábak kínosan topognak. Egy kis, sovány dáma ujongva sóhajt
mellettem:
-
Merci, St.-Antoine! Merci!…
Hallotta
valaki? A kis némber besöpri a pénzt, s szalad az ajtó felé. A krupié újra
búsan énekli:
-
Messieurs, faites votre jeu!…
Én
pedig tömjénillatot érzek egyszerre, s úgy képzelem, az üres széken, honnan a
kis nyerõ nõ megszaladt, a páduai szent ifjú ember ül. A jó, a könyörületes
Szent Antal. Íme, õ is idejár. Titokban.
A
páduai szent ifjú egy idõ óta azon legionáriusok közé tartozik, kik háborút
viselnek Mr. Blanc és serege ellen. Szent Antal hadvezér abban a harcban, mely
a „roulette”-et és a „trente et quarante”-ot akarja engedelmességre tanítani.
És
a páduai hadvezér olcsó hadvezér. Nizzában, Cannes-ban és sok helyütt vékony,
pecsétes füzeteket árulnak ötven, száz, sõt kétszáz frankért. Valamennyi azt
ígéri, hogy fölfödi Monte-Carlo titkát, s megindítja az arany zuhatagát. Aztán
száz és száz szomorú egzisztencia épül itt a szegény, hívõ, s mindig-áldozat
játékos reménykedésére. Most egy „l’auteur moraliste” a legügyesebb köztük. A
nevét nem árulja el. Érdekes és férfias figurájú asszony. Naponkint zsúfolt a
szalonja. Õ azt hirdeti hogy a szisztémája annyira biztos, hogy valósággal
retteg tõle a monacói bank. Ki is tiltották a játékterembõl. Neki olyan adatai
vannak a bank ellen, hogy ha azokat az újságoknak adná, vége volna Monte-Carlo
minden hitelének. Ám õ nem ezt teszi. Õ auteur
moraliste. Õ azt akarja, hogy embertársai, kik Monte-Carlóban letörtek,
fölépüljenek. Alig kerül ez valamibe. A nyerés biztos. A minimális tõke ezer
frank. Aki maga akar játszani, azt száz frankért kitanítja az auteur moraliste.
De vannak neki emberei, kik játszanak. Ez esetben a nyereségbõl húsz percent az
övé.
Mennyivel
nagyobb moralista Szent Antal!… Õ nem kér ilyen hatalmas percenteket. Igaz,
hogy nem is szabad kérnie, mert papi igék szerint Szent Antal immorális
kéréseket nem hallgat meg, s Monte-Carlo pedig már csak immorális vagy mi? Ám
Szent Antal szíve nagyobb, mint a papoké. Õ látja, mennyi jóravaló földi lény
vesztegeti el a pénzét Albert herceg országában, s ez nyilván fáj neki. Fájhat
is. Titokban velük érez az áldozatokkal, és segít rajtuk. Egy-két szál gyertya.
Egy-két darab ezüstpénz, s úgy mondják, ömlik az arany Monte-Carlóban.
Ha
erre jársz, magyarom, (és te sûrûn jársz erre, a játékteremben itt is, ott is
magyar beszéd lep meg, melynek gyakori refrénje egy-egy hangos „fene”) és ha
be-bemerészkedel a környékbeli templomokba, láthatod, mennyi hála terem a
francia Riviérán. Szent Antal szobra elõtt gyertya-erdõ lobog. Körül a
fülkékben kicsi márványlapok. Íme, egy például közülök:
Merci S. Antoine!
F. N. 13. 19. 31.
1904. Monte-Carlo.
A
legtöbb táblán ilyen titkos betûk, sokat sejtetõ dátumok. Nyílt titok, hogy
Szent Antal Monte-Carló-i érdemekért kapja többnyire itt a Riviérán a gyertyát,
a márványt, s a pénzecskét. Ám ez maradjon mindig titok. Fõképpen Szent Antal
földi ágensei meg ne tudják. Hivatalosan. Hejh, nehéz a mai élet. Aztán szidni
szoktuk a prókátorokat. Szent Antal a tanú rája, milyen ügyek védelmét kell
elvállalni manapság…
…És
az én életembõl nem fog kitörlõdni soha egy alkonyatnak emlékezete. Gyalogosan
imbolyogtam be Nizzába. A Monte-Carló-i expresszel jöttem. Az avenue-n
(Nizzában csak így nevezik az avenue de la Gare-t) nyitva volt a nagy templom.
Besurrantam egy oldalajtón. És ott álltam Szent Antal fülkéje elõtt, én, az
istentelen, a szabadgondolkozó, a senkiben és magában sem bízó, a nihilista, ki
nem is régen réme volt egy harmadfélszer püspöki s nagyon sokszor kanonoki
városnak és annyi jámbor léleknek. És egy cédulára fölírtam magyarul
(okvetlenül kell már, hogy értsen magyarul Szent Antal):
Akard,
hogy nyerjek
egy kis pénzt Monte-Carlóban.
És
beledobtam utolsó két frankom társaságában a perselybe. Ezt a nizzai papok nem
értik meg. A cédulát tudniillik.
Ennek
már öt napja, s én háromszor voltam Monte-Carlóban, de a cédulának nem volt
foganatja. Pedig engem, régi támadóját, már csak úri önérzetbõl is tüntetve
kellett volna pártfogolnia. Nem tette…
Valamikor
haragos írásokban fakadtam ki Szent Antal kultusza ellen. A rulett jóvoltából
most visszavonok mindent. A rulett?… Bah! Egész életünk egy bolondosan kerengõ
golyó szeszélyétõl függ. Hogy belemártsuk az ügybe illetlenül Schopenhauert is:
mi mind veszítünk, csak a bank nyer, az emberi génusz… És alapjában mind
vénasszonyok vagyunk. És Szent Antalnál sem raktározzuk butább helyre a
vágyainkat, mint másutt, modernebb szenteknél. A mennyei, vagy mit én tudom [!]
hová való krupier elkiáltja:
-
Messieurs, faites votre jeu!…
És
mi csináljuk a mi kis játékainkat. Tárgyalunk szentantalokkal, mindenféle
auteur moraliste és immoraliste-ekkel. És az ügyek végén mindannyiunknál
egyforma az eredmény, s egyforma szomorúsággal mondjuk:
-
Más számra kellett volna játszani!…
Pesti Napló 1904.
november 3.
A. E.
|