|
Párizs,
november 3.
Ma
Párizsban György király a souverain à la mode. Talán csak azért, mert ma nincs
más. A párizsi tömeget fukaran, úgy ahogy, ma õ látja el ama szükséges
szenzációkkal, melyeken hermelinesen lépett föl Edvárd, s melyekbõl szomorúan
vénhedett ki a jóvérû Lipót. Nem érdemes respublikában élni, ha nincs kéznél
ceremóniázás és évõdés céljaira egy apró király sem. Párizs megköveteli a maga
rendes, en passage királyát. Az
újságok hamarszáraz vénájú humoristái sem tudnának másként boldogulni. Tehát:
vive le roi de Grèce. Ma György király a souverain à la mode.
*
Thon
ott van mellette, mindig. A kedves Thon. Német ember vala õ, de ma görög. Oh,
görögebb Plátónál. Sok pénze van. Márványpalotáit sóhajtozva bámulják Leonidász
késõ, félvad és félszláv mezitlábos fiai. Thonnak pénze van, s õ a
leghatalmasabb görög. Õ György felséges úr teljes hatalmú intendánsa. Nem tud
nélküle egy percig is ellenni György király. Athénben és Kopenhágában másról is
beszélnek. Krajcártalan emberként ült a hellén trónra a felséges úr. Thon
mívelte a nagy csodát, melyet csak a napokban feszegettek egy kicsit azok az
ármányos újságírók. Ne kerülgessük: György király megszedte magát. Az Olümposz
halott istenei közül Merkurt találta legméltóbbnak életre kelteni György
király. A magyar kereskedõk nagyon beleszerettek a Balkánba. Igaz, még csak
Belgrádnál tartanak. Ha Athénig lekerülnének, ne feledjék, hogy Arisztotelész
országában - Zeuszra mondom - nincs ma más szolid cég, mint Thon et Comp.
*
Olimpiától
- az „Olimpiá”-ig. Micsoda offenbachi színjáték az új görög államélet. Milyen
furcsa, hogy ma görögök élnek s hogy a derék György - görög király. Óh, athéni
lelkek, óh, a görög és zsidó örökös harcán busongó Heine, óh, Byron, ki
hellenofil lelkeddel siettél görög-szabadítani, modern pagánuszok, álmodók s
rajongók, ti mind, kiket élni a régi Athén tanított, micsoda gyilkos valóság is
az, hogy van Görögország, hol az igazságügyminiszter párbajban csak a minap
lõtt agyon egy másik görög urat, s ahol a sztrájk jogát néhány évvel hamarabb
ismerték el, mint Magyarországon. Milyen gyilkos valóság az, hogy élnek ma is
görögök, Athénben Aiszkhüloszt játsszák, s a görög diákok forradalommal
fenyegetõznek, ha a szegény szláv-görögök vissza nem klasszikusodnak. Hogy van
Görögország, melyet épp úgy a múltja sorvaszt el, mint minket a múltunk,
melynek életébõl éppen úgy kihulltak a kultúraépítõ századok, mint a mienkébõl,
s mely éppen olyan tragikomikus küszködéssel libeg a félbarbárság s az
ultracivilizáció között, mint mink magunk. Csakhogy ha nekünk õsünk volt is a
szumir, ezt kevesen tudják. De ezek a szegény görögök!… És Párizs még azt
akarná, hogy György király a huszadik századra fölébredett s megnõtt
Alkibiádész legyen!…
Azt
beszélik, hogy otthon puritán ember György király. Puritánságából nem adott a
leányával egy fél drachma hozományt sem. Korfuban olyan villája van, amilyennél
sok szatócs tart különbet Budakeszen. És annyira puritán, hogy az inasait is
maga pofozza… De Párizs nélkül nem tud élni egy idõ óta. Érzi, hogy ma már csak
Párizsban élnek athéniek. És ma már van pénz. És ha az ember már hatvan év
körül jár, siessen élni. Igazság jár György királlyal, s e csöndesen baktató
világnak örvendeznie illik. Ma már a királyok is úgy élnek, mint a szerencsés
börziánerek s már egy új görög király nem lehet olyan rátartó, mint például egy
régi Ypsilanti herceg.
A
fõlovászmestere: Cernovitz. Néha gróf, néha nem. Azt tartja magáról, hogy a
magyar Csernovitsok rokona. Ez azonban csak éppen a honi vonatkozás kedvéért
íródik. Meg azért, mert hárman járnak õk együtt: György, Thon és Cernovitz. A
három úr a múlt estén ott sétálgatott az Opera színpadán az elsõ és második
felvonás között, s elükbe akadt Zambelli kisasszony, a primaballerina. A király
hívatja a rendezõt s a rendezõ bemutatja a kisasszonyt.
-
Zambelli, Zambelli - tûnõdik a király. - Tudja-e, kisasszony, hogy Kefalóniában
élt volt egy nagyon elõkelõ familia, melyet Zambellinak hívtak?…
És
mintha szellemek mozdultak volna meg e szavakra. Mintha nehéz sóhajok szakadtak
volna ide valahonnan… Igen, igen… Kefalóniában… Valamikor… És Zambelli
kisasszony a párizsi Operában táncol… A Temisztoklészek és Porfürogennetoszok
címzetes utóda pedig miután beütött a seft, Párizsban áldomásozik… Oh, Spárta,
óh Bizánc!… De a párizsi utcának tetszik a király. Kedves és bájos a vieux
marcheur szerepben. Egyelõre õ a souverain a la mode…
Budapesti Napló
1904. november 9.
A. E.
|