Párizs,
nov. 27.
Híre
járt a minap, hogy Berteaux, az új francia hadügyminiszter gárdát alakít. Ez a
gárda csinos gárda volna. Azok a tiszturak formálnák, akik a híres árulkodást
mívelték, s akiket most kiûz ezredeikbõl bajtársaik megvetése. Részükre most új
ezredet kreálna Berteaux. Valamennyi elõlépne rangban. Szóval császári gárda
helyett támadna egy bloc-gárda. Egy
új vezérkar - spiclikbõl.
Hogy
a nevezetes és még mindig tartó leleplezések micsoda kavarodást keltettek a
francia tisztikarban, az mutatja, hogy elhitte ezt a bolondos hírt majdnem
mindenki. Soha ilyen fölfordulást!… És a lapok egyre szállítják még az anyagot.
A kis vidéki társadalmak forronganak. Itt ügyvéd volt az árulkodó, ott bíró,
emitt katona, amott tanár. Testületek, társaságok, garnizonok, községtanácsok
forrnak, nyilatkoznak, bojkottálnak, civódnak. A kaszárnyákban pedig az utolsó
kutyamosó is gyilkos gyönyörûséget szerezhet magának egy sou-ért. Újságban olvashatja, hogy például a hatalmas ezredes úrról
milyen véleményt küldtek a még hatalmasabb hadügyminiszter úrhoz. Ezt a
kémkedési históriát jobban meg fogja sínyleni a francia hadsereg, mint egy
vesztett háborút. Csak azt kell elképzelni, mit érezhet néhány ezer
katonatiszt, kiket most a piszkos jelentések publikálásával meghurcolnak, még
ha azt el is tudnák felejteni, hogy õk árulkodók jóvoltából nem jutottak emelkedéshez.
A minap egy katonatiszt özvegye valóságos átkot szórt egy hírlapi levélben
arra, aki férje ellen árulkodott s azt írta, hogy férjét a mellõzés vitte a
sírba, melyben része volt ez árulkodás által, s melynek okát nem is sejtette.
Egyik-másik
titkos jelentés valósággal förtelmes. Íme, például egy parancsnokló tisztrõl
ezt jelenti árulkodója: „katonai képessége nulla. Reakcionárius.
Megmagyarázhatatlan tévedésbõl a becsületrend tiszti jelvényét kapta. Soha, még
tartalékban sem szabad elõléptetni. Rosszindulatú, álnok, hazug, egoista,
gõgös, neveletlen”. Százával akad ilyen hangú jelentés. Most már mit tegyen az
a tiszt, kirõl mindezt országvilág olvashatja?
Legnagyobb
bûn a templombajárás. Ez szinte nagyobb bûn az antirepublikánus gondolkozásnál.
De a vallásosság a protestáns tiszteknél is bûn. Egy Laporte nevû ezredesrõl
így szól a szabadkõmíves-jelentés: „Szeretne republikánus-számba vevõdni a
réven, hogy protestáns. De ez az ember megátalkodott reakcionárius, akinek meg
kell maradnia ezredesnek. A világért sem szabad elõlépnie!” Pons parancsnok is
protestáns s a szabadkõmíves feladó így számol vele: „II. Pilátus… Klerikális,
noha protestáns. Antirepublikánus.” Egy másik protestáns ezredesnek az a bûne,
hogy ezredét protestáns tisztekkel rakta tele, s nem rokonszenvezik a
zsidókkal.
És
hány igazi, derék republikánus tisztet keserítettek halálra ezek a besúgások.
Nem lehet például meghatottság nélkül olvasni egy meghurcolt ezredes
nyilatkozatát. Fölsorolja mindazokat, kik családjában küzdöttek s meghaltak a
köztársaságért. Hivatkozik egész pályájára, melyen õt republikánus lelke
kormányozta mindig. Azt írja, hogy halálos ítélettel sem tántoríthatják el a
köztársaságtól. És a szabadkõmíves jelentés ezt az egyébként zseniális katonát
azzal ütötte el az elõlépéstõl, hogy antirepublikánus.
A
Vadecard-szisztéma - úgy látszik - nemcsak a hadseregben volt otthonos, de
mindenütt. Ám sehol olyan rombolást nem végzett s nem is végezhetett, mint a
hadseregben.
Mikor
a német Bilse-eset s néhány társa bejárták a sajtót, a francia közvélemény
ujjongott a kárörömben. Hanem Franciaországnak már sorsa az, hogy a legnagyobb
botrányokra rá tud licitálni. Ami most a francia garnizonokról kisült, s ami e
garnizonokban most háborog, az siralmas és leírhatatlan.
És
a javulásban nem igen bízik senki. Öt év óta megkétszerezõdött a francia
szabadkõmívesek száma. A páholyok nem bírják befogadni az opportunus
jelentkezõket. És ami a legjellemzõbb, a legszomorúbb: még kavarog minden s
máris, botrányok és szép ígéretek után, csak néhány nap óta egész sereg katonatiszt siet biztosítani
magát, kéri fölvételét a páholyokba.
Budapesti Hírlap
1904. november 30.
|