75. LEAR KIRÁLY PÁRIZSBAN

A nagy este lezajlott. Két francia tengerész végre is áthozta a La Manche-on a nagy britet, ki elõtt a gall szellem eleddig semmi áron sem akart zászlót hajtani. Tegnap este végre szóhoz jutott Shakespeare az angolgyûlölõ Párizsban - rangjához illõen.

Az Antoine-színház annyi lárma, viszontagság és halogatás után bemutatta Lear király-t. Éppen százhuszonegy esztendõs kísérletet újított föl ezzel a Strasbourg-bulvár híres és nemes kicsi múzsa-csarnoka. Még 1783-ban született meg az elsõ francia Lear. És óriási sikere volt a - paródiájának. Azóta úgyszólván ez a Shakespeare sorsa a francia földön: paródia. Voltaire népének nem kellett az avoni hattyú. Nem elég magyarázat ehhez az átültetés nehézsége. A való ok: a gall engesztelhetetlenség és önteltség. A francia szellem nem akart hódolni az angol géniusznak.

Ám Shakespeare mindenen diadalmaskodik. Még a francia elfogultságon is. Shakespeare gyõzött. A politika hatalmának hirdetõi pedig rámutathatnak a különös véletlenre, hogy Shakespeare legelsõ méltó bevonulása Párizsba - az angol-francia-egyesség esztendejében történt.

Igen: két tengerész hozta át Shakespeare-t, s errõl talán lehetne filozofálni, ha idõ volna rá. Az egyik Viaud Julien, a Vautour kapitánya, kit Pierre Loti néven ismer a világ. A másik Vedel, ki szintén tengerész volt, s a tengerrõl hajózott be Árkádiába.

Loti és Vedel az eredeti Shakespeare-t akarták Párizsnak adni, s majdnem ezt is adták. Igaz, hogy Shakespeare verseit ritmikus prózával közelíthették meg legföllebb, de fordításuk költõi és minta-hû.

Antoine pedig megértette Loti és Vedel akaratát. Shakespeare korának színpadát utánozta és stilizálta francia rafinériával tegnap este az Antoine-színház. A modern színpadi technika minden tudását összeszedte, hogy illuzióját adja a primitív színpadnak. És ez körülbelül megadja a kritikáját a tegnapi estének. Francia lelkû és finom ízlésû este volt ez. Nem volt úgynevezett klasszikus elõadás. Nem is az angol s a maga korabeli Shakespeare jelent meg tegnap Párizsban. De végre igazi értékeléshez és megbecsüléshez jutott francia földön a brit óriás. A legfanatikusabb Shakespeare-imádó sem követelhet különb Shakespeare-estét - Párizsban.

Az elsõ este publikuma gourmet-kbõl került össze, e szó irodalmi és megbecsülõ értelmében. Óriási volt a siker, habár sok-sok mindenben egészen mást kaptunk, mint amit shakespeare-inek mond a nemzetközi irodalmi konvenció. A francia Lear patrónusai sokért nem adták volna, ha csak néhány taktus shakespeare-i muzsikát is támaszthattak volna fel valahonnan, de a muzsika így is stílszerû volt. Végre is nem lehet szó egy Shakespeare-korabeli este kiszakí­tásáról a múltból. Fõképpen nem Párizsban. Csak arról lehet szó, amit a tegnapi esemény való­ban jelent: a modern francia színpad lelkes hódolásáról Shakespeare elõtt. Antoine ábrázolta Lear királyt, s minden egyes ábrázolásból szintén ennek a lángoló lelkû mûvész­embernek a felfogása ragyogott ki. Majdnem azt lehetne ítélni: Antoine játszott minden szerepet. A közönség pedig értett, érzett és lángolt egész este. És gyönyörködött a primitív színpadban, melyen a Shakespeare-korabeli jelzõ táblát azonban ezúttal a színpadi ördöngösség pótolta.

Pierre Loti Konstaninápolyban, Vedel Madridban, vagy éppen Marokkóban valahol értesül a nagy este sikerérõl. Örökös vándorlók õk, kik Leart is valahol valami egzotikus föld csendjében idézték meg a francia színpadra. És mivel a szerencsés lelkû franciák között minden, még a legnemalkuvóbb mûvészet is, divatot csinálhat, bizonyos, majdnem bizonyos, hogy Loti és Vedel messzeható, példaadó, nagy dolgot csináltak, s a tegnapi este dátum lesz valamikor a francia színpad történetében…

Budapesti Hírlap 1904. december 9.