|
Párizs,
dec. 18.
Harminc
éve lesz nemsokára. Hogy elrepül az idõ! És hogy elrepül különösen e
pillanatról-pillanatra felejtõ Párizsban!… Sokan, akik még akkorról élnek, úgy
képzelik, hogy a múlt hetek valamelyik estéjén történt. Pedig 1875-öt írtak
akkor, s kora tavasznak volt estéje. 1875. március 3-án.
Párizs
elõkelõ színházi közönsége az Opéra-Comique-ban szorongott. Lázas, kíváncsi és
nyugtalan várakozásban csupán a kemény kritikusok maradtak hidegen. Az
igazgatónak, Locle-nak szobájában pedig egy ifjú, beteg ember didergett, kit
Bizet-nek neveztek.
A
rossz lelkek estéje volt ez az este. Nem kelhetett ki ez estén a diadal. Ide,
ez estén, csaknem mindenki szeretetlen, temetésváró lélekkel jött. A kritikusok
felének már kész volt a kritikája. Bizet fiatal volt s máris híres mert lenni.
Ez estén lakolnia kellett az õ nagy bûnéért.
Carmen
premierje volt ez az este. Az azóta diadalmas szépségek, pompás melódiák úgy
dideregtek, mint az igazgató szobájában didergett valaki. Hiába volt minden.
Hiába szólott e cifra publikumhoz egy ifjú, nagy talentumos léleknek legjava,
hiába reszketett meg benne egy beteg, korán búcsúzó ifjú életnek a fájdalmas
sóhajtása, hiába volt a színészek buzgósága, hiába az elsõ Carmennek,
Galli-Marié asszonynak nagy mûvészete, hiába Meilhac és Halévy sikereket hozó
libretto-firmája: Carmen nem kellett. A temetés sikerült.
A
kegyetlen, ezerszemû s ezerfülû Cézár ítélt, és Bizet hazabotorkálva, zokogva
borult az utcán legjobb barátja vállára. Ez az este, a csalódásnak e rettenetes
estéje, talán sok esztendõvel ragadta elébe a halálnak.
És
másnap jött a kritika, a még kegyetlenebb. Szinte bajos ma már el is hinni,
miért kellett Carmennek megbuknia. Fatalista módján azt kell vallanunk, hogy ez
a szerencsétlenség estéje volt. A kritika mindenért Bizet-t lakoltatta. Sokan
azt várták, hogy Bizet túllicitál Wagneren. Mások éppen hadüzenetet vártak -
Wagner ellen. Némelyek valami soha-sem-volt újat akartak Carmenben hallani. Még
többen diadalmas föltámasztását a régi francia vígoperának. És Bizet-nek az
volt a bûne, hogy senkinek sem cselekedett kedvére. Õ poéta volt, s elmondta a
maga poémáját. Nem sejtette, hogy ez a sok - olyan kevés lesz ez estén.
Megríkatóan
komikus valóság, hogy mi mentette meg Bizet darabját. A nagyképûség, a
korlátoltság, mely ráfogta, hogy erkölcstelen s mely íme képes hasznosat is
mûvelni. Carment megmentette az „immoralitása”, no és néhány tiszta érzésû
embernek a protestációja. Így mégis csak megért vagy harminchét elõadást
Carmen, mégsem temethették el egyszerre ezt a becses alkotást, s elérkezhetett
a helyrehozás napja. 1883-ban ugyancsak az Opéra-Comique-ban föltámad Carmen
óriási triumfussal. Szegény Bizet! Õ már régen por volt. Õ három hónappal a
szomorú márciusi este után 1875 júniusában itthagyta a siralomnak, a diadalnak
és bukásnak e szeszélyes földjét. És azóta ezer elõadást ért Carmen. És Calvé
Emma ma már bátran indulhat világkörútra. Carmen sikere biztos és kész
mindenütt.
Ma
van Párizsban a jubileum, az ezredik Carmen-elõadás. Ott fog díszpáholyban ülni
ma este az Opéra-Comique-ban Strauss-Bizet asszony s ott fog ülni Jacques
Bizet, a Bauquivalban pihenõ nagy zenepoétának a fia. Calvé Emma lesz Carmen.
Fényes, ragyogó lesz bizonyára az elõadás. Fényes, ragyogó lesz a publikum is,
amilyen fényes és ragyogó volt 1875. március 3-án. Mondják, hogy még élnek az
akkori kemény kritikusok közül egypáran. Vajon õk ott lesznek-e ma este?
Budapesti Hírlap
1904. december 21.
|