82. BRUNETIÈRE ESETE

Párizs, dec. hónap

A Brunetière esete, melyrõl a Budapesti Hírlap már megemlékezett, nagyon nevezetes, nagyon jellemzõ, nagyon beszédes eset. Brunetière, a tudós és mûvész esztétikus, a jeles irodalom­történetíró, ki tekintély az akadémikusok között is, még csak maître de conférence (megbízott tanár) sem lehet a párizsi Sorbonne-on, hol annyi a jelentéktelen ember. Néhány hónappal ezelõtt a College de France professzorságától ütötte el a kormány. Már éppen csak az hiányzik, hogy hatóságilag tiltsák meg neki a beszédnek és írásnak a merészségét. A Jaurès szép szeméért. Mert úgy áll ám a dolog, hogy nem jókedvébõl üldözi a kormány a Brunetière-eket. Nem is a katolikusság a Brunetière legnagyobb bûne. Még politikát is olyat csinálhatna esetleg, amilyet csak akarna Brunetière Ferdinand. Mindezeknél nagyobb az õ bûne a kormánypárti szocialisták szemében. Olyan igaz, mint amilyen furcsán hangzik: a francia szocialisták a szabadgondolkozót gyûlölik Brunetière-ben.

A szocialisták csináltak egy sémát a szabadgondolkozásra. Aki szidja a vallást, üti a papot, csúfolja a históriát, - az szabadgondolkozó. Ez elég kényelmes is. Még csak gondolkozni sem kell hozzá. Valójában a szocialista fanatikusok mivel sem különbek, mint a középkori ink­vizíto­rok. Aki nem tapsol mindenben az õ kis játékaiknak, az máglyára való. Aki másképpen mer gondolkozni, mint õszerintük szabad, az nem szabadgondolkozó, s annak nem szabad gondolkozni.

Bruntière-ben a szocialisták az intellektuális kultúrát gyûlölik. Ijedve fedezik fel most ezt azok is, kik eddig szimpátiájukkal a szocialistákhoz álltak közel. A szocialisták ügyesebbjei olyanformán fejezik ezt ki, hogy õk a mai mûveltség ellen is küzdenek, a mai gondolkozás-formák ellen is, nekik nem kell a régi klasszikus mûveltség, mert ez voltaképpen középkori. És rettenetes gúnnyal aposztrofálják az athéni lelkeket, akik, szerintük, a gondolkodást csak a gondolkodásért, a mûvészetet csak a mûvészetért mûvelik. Õk az emberi gondolkodás nagyságát egy munkásügyi reform kigondolásában szabnák meg, ami szép dolog, de talán nem minden. És szabad szabadon gondolkodni a szocialista séma szerint.

Ellenben az augurok egymás között egészen másként rendezkednek be. Jaurès mond valahol egy híg, frázisos beszédet, az tudományos evangélium. Ha Brunetière szocialista vezér volna, s elmondaná ugyanazokat a beszédeket, melyekkel mostanában egymásután, a George Sand ünnepen, az Akadémiában, a Sainte-Beuve évfordulón ragadott el minden gondolkozó embert, talán még athéni voltát is megbocsátanák neki, ha adott esetekben egy-két utcai beszédet is kivágna. Így dühbe hoz minden szocialistát a gondolkozásnak az a felsõbbsége, honnan a legtudósabb szocialisták is csak a kritikára nagyon is megérett médiumoknak tetszenek.

Csak annyira elegyedett volna bele az olcsó politikai tusákba Brunetière, mint Jules Lemaitre tette, aki különben újabban szintén bezárkózott írószobájába. Vagy mint Coppée. Állott volna csak ki az utcára szónokolni. Hamar üstökön ragadták volna. A demagógia terén ma õk az - akadémikusok. Itt nem ijednek meg senkitõl a szocialisták. Ám Brunetière megõrizte azt a távolságot, mely az igazi gondolkozót a nap olcsó lovagjától s az utca szájas handabandázóitól elválasztja. Hogy bocsátanák ezt meg az élõ Brunetière-nek a szocialisták, mikor még a halott Sainte-Beuve-nek, Tainenek sõt még Renannak sem bocsátják meg. Nekik Zola is csak azért nagy, belebeszélt a politikai dulakodásba.

A Brunetière eset érdemes arra, hogy gondolkozzunk rajta, A szociális fejlõdésnek már nem igen van ellensége. Mindannyian vágyakozunk egy jobb, igazságosabb világ után. De a szociális fejlõdésért nem vagyunk hajlandók odadobni az intellektuális fejlõdést.

A népszónoki karrierek kedvéért s a szocialista szabadgondolkozók kis játékaiért nem lehet föláldozni a gondolkozást, az igazi szabadgondolkozást. Kellenek a népjóléti intézmények is, de talán a kultúrára is van még egy kicsi szüksége az emberiségnek.

Budapesti Hírlap 1904. december 23.