|
[Párizsból írja
levelezőnk:]
Hogy
kicsoda „Napóleon von Theilgut”, az alább derül ki: A pángermán düh egyre
hevesebb kitöréseivel mind sûrûbben kezd foglalkozni a francia közvélemény is.
Nem közönséges mánia ez, Ezt nálunk Magyarországon is jól tudják. A német
lelkek legmélyében élõ, ápolt és növekedõ õrület ez, melyben rendszer van. „Az
egész világ német vagy legalább is németnek kellene lennie az egész világnak.”
Körülbelül ez a princípiuma a pángermán dühnek. Egy sereg német esküszik
például arra, hogy Magyarország egy germánságából erõszakkal kivetkõztetett
földdarab. Ismerjük azokat az ostoba, de tudományos színû kísérleteket,
melyekkel nagy embereinket akarta több ízben már kisajátítani a pángermán
õrület. Ámbár fõképpen mi felénk, kelet felé van irányítva a pángermán
agitáció, juttat azért rohamaiból más irányba is. Belgiumban, Franciaországban,
Svájcban, Olaszországban stb. is keres és talál címet a dühöngésre. Most jelent
meg egy pángermán könyv Berlinben, mely az izgalmakra könnyen kapható franciákat
végtelenül bosszantja, pedig ez a könyv nagyon mulatságos könyv. Idézzünk
néhányat a furcsaságaiból.
Jeanne
d’Arc német leány volt, akinek a neve voltaképpen Johanna Bogen.
Német
volt Kolumbus is. Sõt nem is német, de porosz, családja Olaszországba került, s
itt változtatta meg becsületes Tauber nevét.
Michel
Angelót természetesen Engel Mihálynak hívták. Benvenuto Cellini szintén német
volt. Még pedig hannoveri német. Azelõtt Wilkommnak hívták. Mert hiszen a világ
minden nagy embere német volt. Német Leoncavallo, kit Löwenpferdnek hívtak
eredetileg. Rossini Rothe, Verdi Grün, Bellini Schön voltak.
Nagyon-nagyon
mulatságos könyv ez a könyv, de a franciák nem tudnak mulatni rajta. Már Jeanne
d’Arc meggyanúsítása is fájdalmas minden francia kebelnek, de a „Das
verwelschte Deutschthum jenseits der Westmarken des Reichs” - ez a címe ennek a
könyvnek, melyet a pángermán szövetség adott ki, - még élesebb tõrszúrást szánt
a francia szíveknek. Tudja meg minden francia s tudja meg az egész világ, hogy Bonaparte Napóleon német volt. Valami
szörnyûebbet nem is mondhatnának francia embernek. Napóleon és német! Az a
pángermán mániákus jól ismerhette a franciákat. Tudta, hogy még tréfának is
gyilkos lesz ez az ötlet. És hogy hívták azelõtt a nagy Napóleont? Theilgut. Igen, Theilgutnak hívták.
Theilgut Napóleonnak… A komolyabb franciák persze úgy próbálják venni ezt a
bolondériát, mint ahogy megérdemli, de bizonyos, hogy fáj ez itt mindenkinek.
Annyival inkább fáj, mert a pángermán könyv fölhívja a németek figyelmét arra, hogy
Franciaország északi és északkeleti részén keresni valójuk van a németeknek. És
hiába, akármilyen bolond is ez a könyv, de a pángermán szövetség szervezett,
nagy és agilis serege a németségnek. Ezeket a bolondériákat a német fiatalság
nagyon komolyan veszi. No és a francia nacionalisták sem volnának azok amik, ha
az efféle dolgokat föl nem fuvnák…
Pesti Napló 1904.
március 18.
|