|
[Párizsból írják
nekünk:]
A
francia Akadémiának ünnepe volt a minap. Bazin René, az új halhatatlan, akit az
elhunyt Legouvé Ernõ helyébe választott tagjául az Akadémia, tartotta meg
székfoglalóját. Errõl a székfoglaló ünneprõl még ma is beszélnek, s még sokáig
fognak beszélni Párizsban. Az Akadémia dolgait különben sem mindig szimpátiával
szokta tárgyalni a francia közvélemény. Az történt tudniillik a székfoglalón,
hogy az utód, aki székfoglaló beszédében elõdje emlékének akart áldozni,
voltaképpen lebecsülte az elõdöt. Ügyes, szép és gondos volt a Bazin René
beszéde, de az értelme mégis csak az, hogy Legouvé nem volt igazán nagy
regényíró, nem is lehetett, mert egyszerû burzsoá lélek volt és semmi esetre
sem olyan jeles regényíró, mint õ, Bazin René. E furcsa székfoglaló beszédre
ráduplázott Brunetiere, aki az új tagtársat üdvözölte. Õ még alaposabban
letárgyalta szegény, néhai Legouvét, szintén kegyetlen, összehasonlító
módszerrel. Így áldozott az Akadémia egy igazán kiváló tagja emlékének, s így
tiportak össze egy halottat az élõk, amibõl az a tanulság, hogy halhatatlannak
csak addig érdemes lenni, míg az ember - él.
Budapesti Hírlap
1904. május 5.
|