109. A BOHÉMEKRÕL

Néhány napja temették el Párizsban Hille Pétert, a nagy bohémet. Murger, aki 1861-ben halt meg, Scènes de la vie de Bohème (Jelenetek a bohém-életbõl) címû könyvében fordította a közönség figyelmét azokra a mûvészekre, kiknek életükben talentumukon kívül semmijük sincs. Murger még a klasszikus kor legelsõ és legnagyobb költõjét: Homéroszt is a bohémek közé számítja, mint aki szintén a néptõl élt, abból, amit - dalolt, aki elfogadta az alamizsnát és örült, ha éjjelre barátságos emberek szívességébõl tetõ alá került. Ide számítja még azokat a dalosokat is, akiknek a francia fejedelmi udvarban (Toulouse-ban) a legszebb tearózsa nyílott s amelyet a király ünnepek alkalmával maga tûzött kedves dalnoka mellére. Az elsõ igazi bohém­nek Pierre Gringoire-t tartja, aki az élén állott egy egyesületnek, amelynek Gondtalan gyermekeknek [!] volt a címe. Ilyenek voltak még a XVIII. században a német Günther, a svéd Bellmann, a XIX. században az amerikai Poe Edgár. Ma is akadnak még cigánytemperamen­tumú ifjak és öregek, akik, nem törõdve a holnappal, szegényen, de gondtalanul csak a má-nak élnek. De az igazi bohémséghez az isteni könnyelmûség és emberi nyomorúság mellé kell a talentum isteni adománya is. E nélkül bizony csak - lump a bohém.

Budapesti Hírlap 1904. május 19.