[Párizsból írják:]
Különös
és figyelemreméltó dolog, hogy most, mikor a hivatalos Franciaország békességet
akar a Vatikánon kívül az egész világgal, mikor a baráti és szövetséges
Oroszország a legkritikusabb helyzetben van, - egyszerre, hirtelen, buzgóan és
szenvedelmesen vette elõ újra a francia közvélemény Elzász-Lotharingia
kérdését. Nemcsak a nacionalista, de a kormányhoz közel álló lapok is
mostanában hosszú cikkeket írnak a
harmincnégy év elõtt elvett tartományok helyzetérõl s erõszakos
németesítésérõl, melyet határozott siker kísér a francia lapok szerint is.
Telve vannak súlyos vádakkal s panaszokkal a francia lapok. A németek
tudniillik nem válogatósak a maguk németesítõ eszközeiben s nem csoda, hogy a
francia lapok arról panaszkodnak, hogy még a jó franciák nagy része is kénytelen
az elfoglalt tartományokban renegáttá, aposztatává válni. A francia lapok
óriási kivándorlásról írnak, holott bizony ma már kevés francia vándorol ki
Elzász-Lotharingiából. Megalkuszik legnagyobb részük a kényszerûséggel. Való, s
a francia lapok fájdalmasan is hangoztatják, hogy a német bevándorláson, a
hivatalos alkalmazottakon kívül a katonaság és az egyház a németesítés két
leghatalmasabb eszköze. Csak maga a strasbourgi katonai helyõrség például 25
000 fõbõl áll. A német kormány másrészrõl jól vigyáz, hogy a lelkészek ne
legyenek kerékkötõi a német törekvéseknek. Bizony talán már újabb harmincnégy
év múlva jóformán egészen német lesz Elzász-Lotharingia. A francia lapok
elkeseredésükben egy kis csúfolódással próbálnak elégtételt venni maguknak. Sok
igazsággal s gúnyosan írják le, hogy milyen kirívó, ízléstelen és brutális
mindaz, amit a híres német kultúra harmincnégy év óta a francia kultúra
elnyomására alkotott. Fõképpen a német városrendezésekrõl, építkezésekrõl ír
sok jogos kigúnyolással egyik-másik párizsi lap. Az azonban bizonyos, hogy a
francia közvélemény ma már bizonyos melankóliával, a lemondás fájdalmával
tárgyalja az elvett tartományok ügyét. Az À
Berlin-t ma már a sorok közül sem lehet kiolvasni.
Budapesti Hírlap
1904. május 28.
|