|
[Párizsi
levelezőnk írja:]
Az
itteni magyar és osztrák kolónia megünnepelte augusztus 18-án a király
születésnapját. Nagykövetségünk rendezte az ünnepet. A Szent Klotild-templomban
hálaadó istentisztelet volt. Délután fogadás volt a nagykövetnél. Az új nagykövet,
Khevenhüller-Metsch gróf, aki már meghódította Párizst, s a magyar és osztrák
kolóniát, szeretetreméltóan fogadta a sereglõ vendégeket. Félóra múltán tarka
és színes volt az óriás kert. A kert közepén megszólalt Oláh Miska bandája. A
kert egy másik részén egész pincérhad sürög-forog elegáns, dús büfé körül.
Nagyon érdekes a társaság. A nagykövetség és konzulátus tisztviselõi, a párizsi
magyar és osztrák kolónia tagjai, elegáns, nagyvilági hölgyek s
polgárasszonyok, reverendás papok, egyesületi jelvényes iparosok. Itt van több
tagja a magyar arisztokráciának. Érdeklõdés fogad egy híres, lengyel festõt,
aki a fiával jött el, egy tizenöt éves festõmûvésszel, ki egy évvel ezelõtt már
a párizsi Szalonban állított ki. Társaságok formálódnak és magyar beszéd
mindenütt. A nagykövetségi kapu fölött mintha büszkébben lengene a magyar
zászló. A nagykövet beszédet mond. Német beszédet persze. A királyról beszél, s
beszéde végén hármas hoch-ot kér. A fekete-sárga jelvényesek hoch-ozni
kezdenek, de az elvész a magyarok hármas éljen-kiáltásában. Mindez olyan
különös és szokatlan is. Egy osztrák ügyvédet szólásra is bír ez a harsány
éljenzés. Beszél a „magyar-osztrák hazafiság” törhetetlenségérõl. Most már
szinte provokálóan zúg a kiáltás:
-
Éljen a király!
De
magyar szónok nem akad, s ez bántja a magyarokat. Szerencsére Oláh Miska
bandája elkésik a Gotterhaltével. Abba is hagyja mindjárt, s belefog a magyar
himnuszba. A magyarok éljeneznek. A kalapok lekerülnek a fejrõl. Maga a
nagykövet adja erre a példát. Már a büfénél tolong a közönség, mikor a magyar
egyesület énekkara hirtelen tömörül s rágyújt a Szózatra. Aztán kurucnóták
jönnek. A Varennes-utcai nagykert óriási fái sohse értek még ilyet. Az osztrák
doktorok szinte sáppadoznak. A cigányok tüntetõleg csárdást játszanak. Elõször
egy jókedvû magyar iparos merészkedik neki a táncnak. Megbámulják a táncát a
jókedvû magyarnak. Egyre több pár táncolja a csárdást. Hét órakor, amikor
fölharsan a Rákóczi, a mulató magyarok alig tudják abbahagyni a táncot.
Budapesti Hírlap 1904.
augusztus 23.
|