195. A MONTE-CARLÓI ÖZVEGY

A Riviéra legragyogóbb, legbûnösebb pontján - fényes márványpaloták és pálmás-liget tõszomszédságában - van egy kicsiny temetõ. Nagy tragédiák szomorú temetõje ez; ahány sír domborodik benne, ugyanannyi véres dráma emléke fûzõdik hozzá, - vér amelyet az aranyért ontottak. Vér és arany: ez ennek a temetõnek az egész históriája. A rulettbank milliomos részvény­társasága úgy van ezzel a temetõvel, mint a nagyúri familia a bûnbe tévedt fiával: kitagadja, szégyenli, de hát a nevét el nem veheti; legalább nem beszél róla, s jaj annak, aki szóba hozza. Bizony, nem sajnálna a kaszinó-vállalat néhány zsák aranyat, ha ezt a temetõt mindenestül eltüntethetné a földrõl.

A sok sír között van egy, amelynek a története frissebb keletû, s néhány nappal ezelõtt ismét aktuálissá lett.

[Monte-carlói levelezõnk ezt írja róla]:

- Néhány nappal ezelõtt a csipkés, drágaköves dámák és frakkos urak elegáns tömegébe fekete gyászruha csöppent. Szép, fiatal úriasszony talpig feketében jelent meg közöttük. A párizsi vonat hozta õt kevés poggyászával és egy hatalmas gyászkoszorúval. Amint megérkezett, nyomban a temetõbe hajtatott, s ott letette a virágját az egyik sírra. Csak néhány óra hosszat maradt ott: addig, amíg a vonatja ismét Párizs felé indul… Immár a második esztendeje, hogy az elegáns tengerparton ez a gyászruha megjelent, s a monte-carlói galeotto el is nevezte õt Monte-Carlo özvegyének.

Amikor elsõ ízben jött erre a helyre a hölgy, kacagó kedvû, szépséges leány volt. Akkor - mintegy három évvel ezelõtt - atyjával, egy gazdag párizsi kereskedõvel töltött néhány hetet az örök tavasz e földjén. A szép, finom jelenség hamar keltett szenzációt a játékosok között, s egy csinos bajuszú úr, De V… Charles addig legyeskedett körülötte, amíg a kisasszony szívét meghódította. Hanem az apa hallani sem akart a házasságról; nagyon kevés bíztató jót hallott a fiatal úrról, aki túlságosan szerette a játékot. Csakhogy a szerelmes emberen nehéz kifogni, s mialatt M… Róbert úr, az apa, szállóbeli szobájában foglalatoskodott, egy reggelen De V… automobilon megszöktette a szép Henriette kisasszonyt. Annak idején sokat írtak errõl a szöktetésrõl a hírlapok; az automobilszöktetések sorozatában ez az eset az elsõk között volt. Ezek után az apa már nem tagadhatta meg az áldását, s a házasság néhány héttel késõbb megtörtént Párizsban. A kalandnak azonban folytatása támadt, nagyon szomorú csattanója éppen most két esztendõvel ezelõtt riasztotta meg Monte-Carlo elegáns telepét. Úgy esett a dolog, hogy a gazdag párizsi kereskedõ félévvel a leánya férjhez menetele után meghalt, s a vagyona kezelését átvette a võ. Egy szép õszi napon aztán a fiatal pár elzarándokolt erre a helyre, ahol egymást megismerték, s amint a kaszinó nagy játéktermébe léptek, De V… Charles régi szenvedélye ismét lobbot vetett. A rulett nem bocsátja el az áldozatait, akiket egyszer lépre vitt; így esett aztán, hogy De V… Charles napról-napra rengeteg összegeket vesztett titkon, hogy a felesége sem látta, mígnem elvesztette a nagy vagyont teljesen. Két éve most annak, november 6-án, éjjel az egyik szállóban revolverdörgésre futott össze a cselédség. Mire a dráma hõséhez értek, De V… Charles átlõtt fejjel már halott volt. A vállalat mindent elkövetett, hogy a tragédiát elsimítsa; a párizsi lapokkal megegyezett, hogy elhallgassák a dolgot, s így Monte-Carlóban is alig tudta meg valaki, oly csöndben, diszkréten simult el a botrány. Csak a temetõ lett egy sírral gazdagabb. Oda temették a szerencsétlent, mert hátrahagyott levelében azt kérte a feleségétõl: - temess ide, hogy örökre itt maradjak a bûnöm helyén.

Minden év november 6-án - ez alkalommal már másodszor - eljön Párizsból a gyászruhás hölgy ide a pálma-liget és márványpalota helyére, ahol megismerte a szerelmet és a halált, s ahol koldussá lett e kettõ révén.

Budapesti Hírlap 1904. november 11.