|
- A Vígszínház
bemutató előadása -
Aggodalmas
gonddal csinálta meg a tegnap esti darabját dr.
Guthi Soma. A verejtékezésnek illatát éreztük egy kicsit egész estén, de ez
nem rontotta el kacagásunkat. Ne is emlegesse senki csettintõ nyelvvel a
franciákat. Nem igen van itt nívó-differencia. A franciák is, a legügyesebb
franciák is, csak azt csinálják, amit nekünk dr. Guthi Soma nyújtott. Talán
ügyesebb kézzel, talán raffináltabban néha. De végre is a Vígszínház tudja,
hogy mit akar s Guthi Somának is véleménye lehet a maga közönségérõl. Nem volt
semmi más baj, csak: a nagy iparkodás. Mindent s mindenünnen összeszedett dr.
Guthi Soma. Halálra akart pukkasztani bennünket. Ez örvényes vállalkozás, mert
egy színpadi csütörtökmondás sok perces depressziót csinál a publikumban, s
ezekben a rossz pauzákban aztán még a jó ötleteknek sincs biztos sorsa.
A közönség sokat kacagott. Sok volt
a taps. Ez mindent expiál. És még az is büszkesége lehet dr. Guthi Somának,
hogy a siker õ mellé nem okvetetlenül kívánt társszerzõket.
A bohó darab históriája pedig
természetesen a fajta, melynek a kedves Paul Ádám szerint nincs több variációja
hatvanháromnál, ha az ég-föld összeszakad. És hiszik-e, hogy a magyar szerzõ
édesen filozofált is tegnap este? Bizony melankólikusabb derûvel még finom
franciákat sem láttunk karrikírozni a férj-sorsot, azaz bocsánat: a bohózati
férj-sorsot.
Két férj, két feleség s egy szeretõ.
A Don Juan: tíz aranyérmes
labdarúgó. Ugrás erkélyrõl erkélyre, asszonykarokból asszonykarokba. És mindez
a cocu-férjeknek a segedelmével. Ez a morális mese, s az ismeretes, mesés morál
pedig az, hogy a végén nincs semmi baj. Csak ne akarta volna olyan nagyon-nagy
buzgósággal biztosítani ezt a véget az író. Olyan nagy volt ez a buzgóság, hogy
már szinte az értelmetlenségig vitte.
Írjuk ide a részben mese-támogató, részben
mese-zavaró figurákat. A szaharai konzul: bolondosan budapesti alak. A
szerelmes és selyp fogtechnikus. És az örök gyilkosbácsi, ki ezúttal
nevetõgörcsös csirkefogó.
Lapidárisan pedig talán így lehetne summázni
a dolgot, ha szabad a francia recipe disznó- és libazsíros magyar átírását,
éppúgy, mint a franciát summázni: két férj szövetséget köt asszonyaik hûségére
kölcsönösen figyelni, s ez a véd- és dacszövetség szarvakat hoz annak is a
homlokára, akinek eddig nem volt. S ez a darabnak ama bizonyos melankólikus
derûje.
Egy kicsi helyes törlés, különösen a darab
végén és sok ház fog mulatni dr. Guthi darabján. Végre is pártoljuk a hazai
malacságot, ha van olyan, s ráadásul még a hazai ínyre valóbb, mint az idegen.
A mindig kijáró s mindig megérdemelt
dicséret a színészeknek. Kedvesek, bájosak s szellemesek voltak a hölgyek: Sz.
Varsányi Irén és Gazsi Mariska. Vendrei, Tapolczai pompásak a férjszerepekben.
No és Hegedüs meg Tanai. Milyen pazarul groteszk két figura! A csirkefogó és a
fogtechnikus. A nyilt tapsoknak õk voltak a legtöbbször a fölviharoztatói. Fenyvesi, a Don Juan s a többi
szereplõk is mindent jól végeztek.
A közönség kedves volt a magyar
szerzõhöz, régi szerzõjéhez, s erre õ tegnap este különösen rászolgált. Volt
kihívás, taps szerzõ és színészek számára is egyformán.
Budapesti Napló
1905. január 13.
(Dyb.)
|