|
A népszínmű abban az alakjában,
melyben azt a nagy népszínműírók tették kedveltté, napjainkban már
élvezhetetlen. Ezt az állítást nem cáfolja meg a mi közönségünk egy nagy része,
melynél kifejlett műízlésről szó nem lehet. Az intelligens közönség
állásfoglalása erre nézve a legfőbb bizonyíték. Várta a népszínműnek átidomítását,
várta annak az új iránynak érvényesülését, mely a színpadi művek minden
fajára hatást gyakorolt - a népszínművet kivéve. Ez az átalakulás nem
történt meg. Géczy darabjaiban látszik a jó szándék, de erő híján kevés az
eredmény.
Ne legyen a népszínműíró kiváltságos poéta, s ne legyen a
színpadra vitt paraszt egy daloló
mesealak, akkor nem lesz okunk panaszkodni a közönség megváltozott ízléséről. Igazságot, életet a népszínműbe,
mert a színpad nem cirkusz-porond, s a századvég embere nem kardnyelésen bámuló
atyafi.
A piros bugyelláris nagyon tetszett
különben a vasárnapi közönségnek. F. Kállay Lujza gyönyörű dalait, Csáky
szép hangját és ügyes játékát tapsolták legkivált. Szentes és Rubos nagyon
tetszettek, míg Csigaházy, Szabó Irma és Bartha átgondolt játékukkal értek el
hatást.
Debreczeni Hírlap
1899. január 9.
(a. e.)
|