|
Hogy
élnek Budapest és Magyarország nagypénzû urai? Mint tudják az életüket
mûvészivé, harmónikussá, széppé tenni?… Ugye ehhez mai és nagyon kimûvelt
teóriák szerint nincs a nagy publicitásnak semmi köze? Ugy-e?…
Amerikában
nem félnek az emberek a sajtótól. Azaz, hogy ott mindenki készen áll a
publicitásra. Ha Smith Elly kisasszony fess és csinos, talán tíz újság is
számontartja róla, hogy idõnként kivel-kivel flörtel. És Elly kisasszony bátyja
nem rohan párbajsegédekért. Viszont Smith papának is érdekében áll például,
hogy az újságok hírül adják, mivel és mennyivel kell a másik pártra
rálicitálni. Hadd tudják meg a demokraták, mivel és mennyivel kell a másik
pártra rálicitálni. E két példából méltóztatnak látni, hogy Amerikában ideális
a nyilvánosság. Az amerikai ember fórumibb és athénibb életet él, mint a régi
athéni, aki pedig szintén a publicitásnak és a publicitásba élt. Ilyen bolond
ország ez az Amerika. Nem hiába, hogy a magyar képviselõ urak fölfedezték a
nyáron, s úgy beszéltek róla, mintha nem is az újvilágot, hanem a másvilágot
látták volna ott.
És
ebben a bolond országban - tetszik tudni - iszonyú sok a milliomos. Az
újságoknak sok dolguk van velük. Hjah, a pénz nagyon érdekes dolog. Amerikai
újságokban fognak önök olvasni milliomos urak bogarairól, mániáiról. Sok-sok
intimitást. Milliomosok fekete miséirõl azonban nem fognak olvasni. Morgan
megõrül a mûremekekért. Ha nem tud egyet alkuval, pénzzel megszerezni, talán el
is lopja. Örjöngve licitálnak néha egymásra az amerikai milliomosok, hogy kinek
az estélyén énekeljen egy divatos opera sztár. Vagyont költenek egy-egy
komponista kedvéért. Színházat építenek D’Annunzió-nak. Megtanulják a provánszi
idiomát Mistral kedvéért, s múzeumot alapítanak Arles-ban. Higyjék el, egy
kicsi sajtó-barátsággal Amerikában egy szükséges, nagy nemes magyar célra
sokkal hamarabb lehetne pénzt kapni, mint Magyarországon. És szívesen tárják ki
palota-ajtaikat a világnak az amerikai milliomosok. A klubjaikba is be szabad
látni. A pénzük árán repülni szeretnének ezek az emberek, szegények. A
pocsolyát csak azok kedvelik meg, kik némely nációjú európai kollégákkal
ismerkednek össze.
Mert
bizony isten szomorú dolog legtöbbször milliomosnak lenni. Ami minálunk,
koldusoknál, kisebb-nagyobb részben az élet ösztönzõje, náluk az abszolút
illúzió-haramia. Övék a pénz. Pénzzel le lehet vetkeztetni mindent. Le lehet
szedni minden fátylat a világról. Fátyol nélkül, illúzió nélkül pedig igen-igen
keserves élni. Tessék elhinni.
Ezek
az emberek, ezek a bolond amerikai milliomosok s némely kollegáik tõlünk egy
kicsit nyugatabbra, éppen ezt a fátylat, az illúziót akarják súlyos
millióikkal, minden áron megvásárolni. Ezért keresik a magas régiókat. Mert
tessék elhinni, akármennyi könny és nyomorúság van a szép földgolyón, mégis
bölcs törvényei vannak e földi életnek, s akik fölfelé, a tiszta levegõ felé,
nem csapdosnak, megfúlnak itt lent a saját piszkukban.
Az
ördög gondol most azokra a mende-mondákra, amelyek a mi kaszinói nagyurainkról
s nagypénzû polgártársainkról folyton-folyton szólnak. Nem gondolunk semmi esetre. Kétségbeesve õ helyettük, nemes
és bús egyszerûséggel csak konstatáljuk, hogy sire triste-ek, szomorú urak,
nagyon-nagyon ínséges emberek. Mert nem tudják, mit mûveljenek sem az
életükkel, sem a pénzükkel.
Utaznak?
Milyen ürességgel végzik ezt is. Puha fészke másnak is van. Artisztikusabb,
sokkal több, mint nekik. Szeretõt tartanak? Tarthat a diákgyerek is. Tízet
tartanak? A Robellyk esetleg húszat is tarthatnak. Kártyaizgalmat a fiakkeres
kocsisok is találnak. Futtatnak? Ügyesen gazdálkodó, szegény katonatiszt is
megteheti… Mit csinálnak még?
Semmit
sem úgy, hogy megelégülhessenek, hogy várt, szép, illúziókkal telt magasságokba
jussanak. Õk prostituálnak minden földi illúziót.
Mennyit
tehetnének, mennyit tehetnének éppen itt nálunk, éppen õk, a mieink. És õk
legföljebb, ha disznólkodnak, mikor nagyon is szerencsétlenek már. Mert õk nagyon
szegények. És adakozási fölhívással zárjuk e kis írást:
-
Hölgyeim és uraim, adakozzanak a mi szegény, magyar milliomosaink számára
egy-két fillérnyi - szánalmat…
Budapesti Napló
1905. január 14.
a.
|