Brávó,
Polónyi… Termeljünk valamit mi is néha-néha a világcivilizáció számára.
Kialakulóban van a speciális magyar demokrácia. Vasárnap szent napján a
Vigadóban trónoló Hungária megajándékozta a nemzetközi cím-frazeológiát egy új
címmel: nagyméltóságú polgártárs. És nagyméltóságú polgártársnõk is
bizonyára. Ugy-e Polónyi?
Élt
egykoron egy sváb nevû derék francia. Schoelcher-nek
hívták. Polónyi biztosan lenézné. Schoelcher
nem nemzett Sasokat. A legcímtelenebb emberek közül való volt a jámbor. Csak a rabszolgakereskedést
irtotta ki e szép földi élet töméntelen bûnei közül. És csak a nagyon alpári
francia demokráciát szolgálta.
-
Citoyens, citoyennes!…
Így
kezdte egy népgyûlési beszédét ez a Schoelcher: „Polgártársak, polgártársnõk”.
Még
élt volt a francia Jupiter, Hugo Viktor, akinek minden szabad volt. Ott volt a
népgyûlésen.
-
Hohó! - kiáltotta. - Ez nem jól van, Schoelcher polgártárs. Én jó republikánus
és igazi demokrata vagyok, de francia férfi nem nevezi a nõt citoyenne-nek, hanem ma reine-nek, ma souverine-nek…Királynõm-nek,
úrnõm-nek… Amiben van igazság. Oh, de
azóta más a divat Franciaországban is.
A
magyar Schoelcher, Polónyi, nem volt egészen bátor vasárnap. A magyar dictionnaire-bõl összekomponálta a nagyméltóságú polgártárs címet, de
elfelejtkezett a nõkrõl. A nõk nélkül pedig nem lehet megcsinálni az új magyar
demokráciát. És nem is volt igazságos a Polónyi bátortalansága. Valóság-e, hogy
a Belvárosnak megvannak a maga modern, elõkelõ, választóharci Dobó Katicái?
Ugy-e valóság? Mindegy-e azoknak a hölgyeknek, akik a Vigadóban szórták a
virágot s árasztották a parfümöt, ha akár Duci gróf, akár Pista gróf lesz a
követ? No, ugy-e, hogy nem?
Ennélfogva
mégis csak így kellett volna Polónyinak szólni:
-
Nagyméltóságú polgártárs és nagyméltóságú polgártársnõk…
Nyugodt
lehetett volna. Elõször is nekünk nincsen Hugo Viktorunk. Azután pedig a mi
politikától hevült bájos és elõkelõ hölgyeink úgy benne vannak már a
demokráciában, hogy szó nélkül elfogadták volna a nagyméltóságú polgártársnõk címet. Miért ne? Valamit csak tenni
kell a népért s valamit csak dobni kell a bugrisoknak is.
No
de a Polónyi csonka címe is valami. Pláne, ha olyan bizonyossággal ki lehet
egészíteni, mint mi tettük, s mint bárki tehette. Úttörés volt ez s egy új
világ hajnalának trombita-jele. Oh, demokrata egek, nem csinál és nem mond
valamit soha csakúgy ingyenben, puffra, Polónyi. A Belvárosban a Vigadóban
kompromisszumot jelentett a nagyméltóságú
és a polgártárs címek
összeölelkezése. Sok volt ott a polgár, a polgártárs-ra
nagy volt a szükség. De a méltóság is sok volt s a nagyméltóságúnak még kevésbé volt volna szabad elmaradnia. És a
címek vadházassága megtörtént. A nagyméltóságú
és a polgártárs összeillenek annyira,
mint a nagyméltóságú urak s úrnõk és a fölhajszolt polgártársak.
Bolondos
jókedvvel tölt el bennünket ez a kicsi eset, nagyméltóságú, méltóságos,
nagyságos, tekintetes, tisztelt címû s minden címû polgártársak és
polgártársnõk.
Mostanában
különös jelek láthatók a magyar égboltozaton. Frivolul szólván: valami óriási
sajt-érés illata terjeng országszerte. A nagyméltóságú urak már cirógatják a
Kohn Izsákokat és a Kisgyörgy Pétereket régibb idõ óta. De most már jönnek a
magyar Martell grófnõk is. Itt bajtól tartanak. Nem a polgári erõtõl és a
polgári önérzettõl. Oh nálunk még gyönge a polgári erõ, s egy nagyúri nyájas
szótól megrendül a polgári önérzet. Hanem a mob - piha! a mob nyugtalankodik.
Elõször a munkás polgárokra fog támadni, - vélik nagyméltóságú polgártársnõink
és polgártársaink - de mi jövünk aztán a sorra, s mi többet veszíthetünk.
Nyergeljük hát meg, cirógassuk meg a Kisgyörgy Pétereket és a Kohn Izsákokat.
Õk, szegények, nem tudnak csinálni demokráciát. Csináljunk mi hát nekik egyet:
-
Ezennel nagyméltóságú polgártársaitok és polgártársnõitek leszünk…
És
ne tessék hinni, hogy ez csak a választás idején lesz így. Ezután már ilyen
idõk következnek.
A
jövendõ szólott a Vigadóban Polónyi gyöngéd ajkai által. Iszonyú demokratikus
világ fenyeget bennünket. Majd meg tetszik látni. Ezután szemtõl-szembe
ereszkednek le hozzánk nagyméltóságú polgártársnõink és polgártársaink. A
magyar Boni-Castellane grófok, Syvetonok és Martell grófnõk készülnek hozzánk
vizitbe jönni. Nyilván a Kárpátoktól az Adriáig reszketni fog az örömtõl a
polgári lélek… Komolyan mondjuk. Oh, sajnos, komolyan.
Egyelõre
azonban köszönjük Polónyinak a bejelentést is. Az európai cím-frazeológia
bizonyára szintén hálás lesz a nagyméltáságú
polgártársért és polgártársnõért. Tud ám a magyar géniusz termelni, ha
akar.
Budapesti Napló
1905. január. 17.
A. E.
|