|
A
rettenetes angolt Munsch-nak hívják. Doktor. A mese Monte Carlóból érkezik.
Folytatásos mese. Az egész Riviéra lázban van. Érkezett Nizzába egy rettenetes
angol, aki naponkint átzónázik a monacói fejedelem kis országába, és reszket
tõle Monte Carlo híres palotája. Munschnak egy gépe van ugyanis, és a
rulett-asztal úgy igazodik, ahogy a rettenetes angol nyerõgépe akarja. Amennyit
akar, annyit nyer az angol doktor. A bank iszonyú summákat ajánlott már neki,
hogy ne játsszék. Albert fejedelem vele dinézik. Minden percben jöhet a
távirati hír, hogy a monte carloi bankot véglegesen sprengolta az angol, a
rettenetes angol… Ez a mese.
És
Monte-Carlóban sok a magyar. Ijesztõen sok. Koldusok és kalandorok vagyunk egy
kicsit mindannyian ez országban. Szinte három hónapon át kóborogtam a minap a
rulettasztalok környékén. Nem éppen az arany szagáért. És tarka fölvételeim
között a magyar tárgyú gyorsfotográfiák a legszomorúbbak. Úgy gondolom Krausz
Emilt is láttam ott. És másokat is. Bele-belenéztem e híres pokol fütõmûhelyébe
is.
És
nem hiszem, hogy a nyerõgép hírére már is nem utaztak el Monte-Carlóba magyar
emberek. Pedig a rettenetes angol meséje - mese. Lelketlen mese. Az angol
doktor vagy a bank strómannja, vagy olyan olcsó svihák, amilyen Cannes és
Menton között százával akad. Emlékezem egy különös férfiarcú nõre, aki magát
moralista írónak nevezte. A kíváncsiság elvitt hozzá. Mindezek a rulett-bölcsek
azokra a morzsákra pályáznak, mik a monte-carlói asztalokról lehullnak. És
nincs semmi rendszer - a rulett ellen. A legbölcsebb szisztéma sem ér többet,
mint a Jean Lorraine hõséé, kirõl Szent-Rulett címmel különben elég rossz
darabot írt nemrégiben ez az elegáns párizsi ponyva-író.
Tessék
beletörõdni. Monte-Carlóban vajmi keveset lehet nyerni. Hadjáratot vezetni
azonban abszolute nem lehet.
Egy
meggazdagodott moszkvai fûszerest figyeltem egyszer három napig. Elég bolond
szerencsével játszott. Nem nyert százezreket. Ilyen nyereségeket csak a bankkal
barátságos francia, angol, amerikai újságok krónikáiban szoktak bezsebelni az
érdekes játékosok. De nyert húsz-harmincezer frankot a moszkvai pasas. Ez négy
napig tartott. Ötödik napon kezdett veszíteni, és veszített nagyon.
Szerencséjére. Mert ha még az ötödik napon is nyer, másnap elszedik a
belépõjegyét a bank emberei. Így szokott ez történni. A monte-carlói mesék semmivel
sem igazabbak, mint a lourdes-iak. Aki Lourdes-ban visszakapja a leoperált
lábát, bátran elmehet Monte-Carlóba bankot sprengolni, nyerõgéppel vagy
nyerõgép nélkül. Azok a híres zászlós
esetek is svihákságok. Ha valakivel megtörténik a nagy esetleg, hogy nyer, tisztességes summát nyer, a bank siet ezt
fülébe kürtölni minden hivõ léleknek, hogy - úgy-e lehet nyerni.
A
rettenetes angol folytatásos meséje szerint a bank különtermet rendezett be
Munsch doktornak. Legalább ne játsszanak ördöngõs gépszámaival mások…
Nagyszerû…
Ha csakugyan nyerõgépe volna a rettenetes angolnak, ha csakugyan olyan
veszedelmesen tudna nyerni, legfölebb a Café de Paris tornácáról, a Radics Béla
bús muzsikája mellõl bámulhatna siránkozva a cifra kaszinóra. Oda ugyan be nem
tehetné többet a lábát. A bank akkor szedheti el a belépõjegyeket, mikor
akarja. Magyarázattal nem tartozik. Ez a regula. És lelketlen mese a rettenetes
angol meséje.
Budapesti Napló
1905. január 19.
a.
|