|
A
következõ, nagyon sajátságos nyilatkozatot kaptuk:
Hosszú
évezredek bárány-, sõt birkatürelme után végre is kénytelen vagyok megszólalni,
mélyen tisztelt publikum. Én egy monstruózus ferdítésnek az áldozata vagyok. Mióta
élõ lények laknak a földön, senkivel olyan szörnyû igazságtalanság még nem
történt, mint velem. Mindenek elõtt bocsánatot kérek. Be kell mutatnom magam.
Én vagyok az a bizonyos Farkas, kinek amaz ismeretes afférja volt a Báránnyal.
Kezdjük
elõlrõl a dolgot. Elõször is az én afféromat nem Aiszoposz úr írta meg, azaz
hamisította meg elõször, hanem Pilpai hindu úr. Méltóztatik látni, hogy ez az
ügy egy valóságos Dreyfus-ügy. Ezer ágú-bogú falzifikáció. Aiszóposz úr csak
kiszínezte a dolgot. Ezt átollózta Phaedrus úr s azóta minden meseíró úr,
egészen Fáy Andrásig, sõt Heltai Jenõig egyebet sem tett, mint ezt az én
szomorú dolgomat ferdítette, fújta.
Azt
hiszem, elég ideig tûrtem és hallgattam. Most már vége a türelmemnek és a
némaságomnak. Az ügy eddig különben is állandó lovagias eljárás kényes leple
alatt állott. A lovagiaskodásnak vége. Beszélhetek.
Ott
állottunk a patak mellett. Én inni akartam. Nagyon szomjúhoztam. Nem volt sok
víz a patakban, de pompás, tiszta víz volt. Feljebb állott a Bárány. Virágos
jókedvvel, csúfondárosan ugrándozott a parton. Belehajolok a vízbe, ebben a
pillanatban õ - beleugrik.
-
Hagyj innom, Bárány!
Szelíden
kérleltem. Láttam, hogy õ nem szomjas és tudtam, hogy mikor szomjas, akkor sem
patakvizet iszik. Gúnyosan rám bégetett:
-
Nem fogsz inni! Megmutatom, hogy nem fogsz inni!
-
Hát talán te akarsz inni? Hát igyál, én nem zavarlak.
-
Én nem iszom. Csak azt akarom, hogy te se igyál.
Kezdtem
méregbe jönni.
-
Vigyázz, mert meg találom cirógatni a kis bundádat!…
-
Hadd lássam, hadd lássam!…
És
bepiszkolta a vizet. Nem tagadom, egy kicsit bizony én megcibáltam. Bár ne
tettem volna. Vesztemre tettem. Az egész bárány-világ összeállott. A
papirusz-rovók, legelsõ sorban Pilpai úr, utána a többiek, semmivel sem voltak
irgalmasabbak, mint mai író unokáik. El se tudták képzelni, hogy a Farkas és a
Bárány úgy is összetûzhessenek, hogy a Farkasnak legyen igaza. Meg se
kérdezték. Elítéltek, s veszett hírem költötték. Csupán csak azért, mert én -
Farkas vagyok. De ez nem minden. Az egész állatvilágot ellenem bõszítették.
Azóta a Farkasnak nincs nyugodalma. A Bárány akármit tehet, mert õ Bárány. A
Farkas semmit sem tehet, mert õ Farkas. Amely Bárány gyönge, izgága és
ambiciózus, annak egyebet sem kell tenni, mint nekirontani a Farkasnak. Hiába lehet
a Farkas erõs, komoly, becsületes. El kell veszni annak, akinek egyszer veszett
hírét költötték.
Sõt
tovább megyek. Önöknek fogalmuk sincs, hogy Pilpai óta a Bárány állandóan
felfalja a Farkast. És ilyenkor még rendesen õ síránkozik. Bármire tanítsa önöket
Darwin, higyjék el nekem, az a szomorú valóság, hogy az állatvilágban az
boldogul, aki rakoncátlankodni, lármázni tud s erõszakoskodni tud, de a
gyöngeség leple alatt.
Családom
a teljes kiveszés elõtt áll. A világ bárányizálódik
egészen. Nem akarok úgy meghalni, hogy a pár évezredes hazugság egy tiltó hang
nélkül fusson tovább az idõbe.
Ezen
nyilatkozatomat minden nemzet sajtójában meg fogom tenni. Mindenütt fogok
szolgálni speciális, nemzeti esetekkel. Távol áll tõlem, hogy az aranybulla
kivívására csak némi célzással is legyek. Eltekintek attól, hogy hányszor
jutott Magyarországnak a kiállítottan véres fogú Farkas sorsa Bécs-Bárány
ellen. Ilyen nagy dolgokat nem is illik talán egy szerény hangú nyilatkozatba
bevenni.
Utalok
egyszerûen a magyar választásokra. Kérem: tessék például megkérdezni - mondjuk
- gróf Tisza István és báró Vojnics urakat, kik a többek között igen keserves
adatokkal szolgálhatnak a Farkas és Bárány örök, egyenlõtlen harcáról s arról a
szomorú sorsról, mely Pilpai óta egyre szomorúbb a szegény Farkas fölött.
Sumna
summárum: a Bárány falja fel a Farkast, mélyen tisztelt publikum. Mély
tisztelettel, fölfalva s egész fajommal pusztulásra szánva maradtam a helytelen
információk legszomorúbb áldozata:
Budapesti Napló
1905. február 1.
a Farkas
|