Ideiktatjuk
írásunk legelejére s mindenekelõtt Berczik Árpádnak azt a levelét, melyet
Beöthy Lászlóhoz küldött. Nem mint miniszteri tanácsos, habár a hivatalos
híradás ezt is odateszi, de mint a magyar színpadi szerzõk egyesületének
elnöke. Szép a levél, s dicsõség a magyar színpadi szerzõknek, hogy három
társuk száz estéje örömében így tudnak osztozni. Erõt hírdet ez. Mert csak az erõ tud örülni a más sikerének is. És kicsi homályosságok, vajudások s zajongások
közt is látjuk mi már, mint veszi birtokába a magyar talentum végre a színpadot
is. És nemcsak az operett-színpadot. Beöthy László meghatott hangon válaszolt a
Berczik-levélre, a köszönte meg a szerzõk nevében is ezt a levélüdvözletet. Íme
a Berczik szép levele:
Nagyságos
igazgató úr!
A
János vitéz századik elõadása alkalmából van szerencsém a Magyar színpadi
szerzõk egyesületének igazgatósági megbízásából úgy Nagyságodat, mint az oly
rendkívüli sikert aratott daljáték szerzõit üdvözölni. Minden magyar
színterméknek diadala mindnyájunknak javára válik, akik e téren dolgozunk, mert
a közönség bizalmát a magyar mûvek iránt fokozzák, s a színigazgatóknak is
tanulságul szolgálhatnak, hogy magyar mûvekkel is tartós hódításokat vihetnek
végbe. A János vitéz fényes eredménye ily rövid idõ alatt a magyar daljáték
terén szinte páratlanul áll, s emeli e gyõzelem fontosságát, hogy tisztán
nemes, költõi s mi nem kevésbé jelentõs - tõsgyökeres magyar eszközökkel érte
el. A magyar mûvészet a magyarosodást elõmozdítván - nemzeti küldetést
teljesít, s hogy oly nemzeti mû elõadásának, mint a János vitéz, a magyar
szellem terjedésére, mindenekelõtt a székesfõvárosban mélyreható hatása van:
senkisem tagadhatja azt, aki látja, hogy a közönség mily széles rétegeit tudta
e mû megmozgatni. A most - fájdalom - elhanyagolt népszínmû elejtett fonalát
vette föl ez a daljáték, s ebbõl a szempontból nem tekinthetjük tisztán színpadi
eseménynek. Bár a példa mindenképpen buzdítólag hatna, s a magyar mûvészetnek
további fejlõdését nemzeti szellemben elõsegítené. Ezt magától értetõleg, csak
úgy érhetjük el, ha mûködésünkben a nemzeti irány követelésén kívül a közönség
ízlésének és fokozott igényeinek is megfelelni iparkodunk, s a külföldi
termékekkel az összehasonlítást kiállva, a tisztességes verseny eszközeivel
igyekszünk lehetõleg kiszorítani azokat.
A
mû jeles szerzõ-hármassága: a szöveg írói, Bakonyi Károly és Heltai Jenõ s a zeneszerzõ,
Kacsóh Pongrác méltónak bizonyultak ahhoz a nagy névhez, kinek örökszép
költeményét a színpad számára földolgozták.
Nagyságodé
pedig, mint igazgatóé az érdem, hogy e mûvet fölfedezte, annyi szeretettel
színrehozta, és olyan diadalra segítette.
Örömükben
résztveszünk mindnyájan, akik a magyar színmûvészet hivatását nem abban látjuk,
hogy az idegen szellem egyszerû közvetítõje legyen, hanem hogy eredetit tudjon
létrehozni, s ezzel egy magasabb cél érdekében nemes föladatot teljesítsen.
Kiváló
tisztelettel
Berczik Árpád s.k.
E
levél lerótta helyettünk is, amivel Beöthy Lászlónak s a szerzõnek
esti-szórakozó, író vagy magyar hálában tartozunk. És most már egész lelkünkkel
gondolhatunk - Kukorica Jánosra. Fedák Sárira, a beregszászi lányra, Fedák
Sárira új-magyar lelkünk komédiás, játszó kedvének most már kétségtelenül
diadalmas lányára, aki valamikori apró cézárnõi, de nagyon érthetõ indulatait
elûzheti már. Mert oda nõtt azóta, ahova akart, s mert az oderint dum
metuant-ra már akkor sem volt oka, mikor még Bob hercegnek hívták Kukorica
Jánost, de már vidéki túrokon Lili asszonyként is könnyeink forrása tájáig
eljutott. Megindult a magyar föld, lesz belõlünk valami. Valamikor nem volt más
hangszerünk a tárógatónál. Ma már ezer új melódiára ezer új instrumentumunk
van. Új gondolatok, új vágyak, új álmok, új érzések, új színek, új sejtetések,
új borzongások szent szomjúsága él bennünk. Egyszerre nem érkezhetnek meg
minden szomjúságok csillapítói. De vannak s lesznek új és magyar piktorok,
vannak új írók, lesznek új poéták, vannak már régóta koturnusos nemes,
új-magyar aktorok… Vannak s lesznek már sokan és mindenütt újak, kiket az új
magyar evolúció adott. Ne tessék gúnyolódni és tessék örülni, hogy a dalos, a
vidám, a pajkos, a félmelankóliás, a siheder kedvességû, egészségesen érzéki,
vidám, könnyû magyar Múzsa is elküldte nekünk az õ új-magyar Fedák Sáriját.
Komolyak, ne röstelkedjetek, léhák ne irigykedjetek. Magyar örömmel, bátran
lehet ujjongva tapsolni Fedák Sárinak. Mind-mind örüljünk. Mert ez a leány
alighanem még több, mint amennyinek eddig látjuk. Majd meg fogják látni!
Budapesti Napló
1905. február 17.
(Dyb.)
|