42. EGY ÉRTÉKES KÖNYV

Ábrándozó lelkû nép vagyunk. Amennyire nem szeretjük az ideákat, éppen annyira ideálisak és élhetetlenek az élet fölfogásában. Nekünk kész veszedelem, ha elénk messze, fényes terveket rajzolnak. Letesszük a kalapácsot, kapát, méterrudat, ecsetet, tollat. És azt hisszük, hogy kész és megérkezett valóság az, ami - álom. Élelmes nációkat helyes dolog álmokkal lakatni, élhetetleneket bûn. Valaki arról ír, hogy harminc millió magyar a cél. Egy hét múlva már úgy viselkedünk, mintha harminc millióan volnánk. Egy más valaki Nagy Lajos magyar birodalmát akarja föltámasztani, mi rögtön látjuk magunkat Európa homlokán tombolni. Eközben egyre sötétebb lesz a magyar ég. Lelki és anyagi nyomorúság mindenütt. Véreink ezrével vándorolnak ki. Az országot pedig birtokolja néhány ezer úr. Még a mi híres politikai talentumunk is - negatív. Még élünk, mert nem vagyunk könnyen emészthetõk.

Ezt elüljáróban mondjuk el, mikor egy érdekes könyvrõl akarunk néhány szót szólni. Könyvrõl, mely szintén messze terveket rajzol a magyarság elé, de ez álomszerûen, poétaian merész, grandiózus terveket megalapozza zseb- és életismerõ józansággal. Tudja jól a könyv írója, Rácz Gyula, hogy mik a mi gyöngéink. De talán nem is jól mondjuk. Õ maga is talán magyar temperamentum, legalább is abban, hogy megittasul az álmoktól, de ezt szinte tudatosan cselekszi. A messze, nagyon messze jövendõt csak azért vetíti elénk úgy, ahogy él az õ álmaiban, mert egészen szárazon, hideg hangon nem akarja elmondani a maga igazságát, amely ez: Gazdasági önállóság nemzeti és világgazdasági függetlenségünk megalkotója. Ez a könyv címe is.

Gondolkozó és igazi író írta ezt a könyvet. Ha jól informáltak bennünket, Rácz Gyula a Társadalomtudományi Társaság vitáira készült e könyvbe foglalt gondolataival. De gondolat gondolatra halmozódott, õ pedig különútra jutott. Így készült el ez a könyv, ez az érdekes könyv, melyben egy gondolkozó magyar ember, aki látja a világimperializmusra törekvõ nagy világküzdelmeket, aggodalommal, ésszel, szeretettel, sóvárgással akarná elhelyezni a maga nációját is a félelmetes jövendõben, mely csak a nagyoké, gazdagoké, erõseké lesz. „Magya­rok, vigyázzatok! Ha ti még mindig nemzetiszínû katonanadrág-zsinórért, magyar király­himnuszért s több efféléért kockáztatjátok a nyakatokat, mikor a titánok modern harca elõtt áll a világ, úgy elmúltok, mintha sohse éltek volna itt magyarok.” Mintha ez szólna Rácz Gyula minden sorából. De viszont megrajzolja, hogy mik lehetünk. A világárasztó németség és szlávság mellett harmadik európai tényezõ, a Balkán gazdasági meghódításával, vezetésével.

Mikor a jövendõbe néz, minden nagy csodával számol. Mert minden jövendõ csodákat hoz. Látja a Habsburg-monarchia teljes fölbomlását is természetesen például. Az oroszsághoz római mûveltségük miatt nem csatlakozó cseheket és lengyeleket, kik felett talán Habsburgok ural­kodnak majd. Németország az osztrák-német földdarabokért s Triesztért orosz Lengyel­országot is megszerzi a Habsburgoknak. Ilyen eshetõségekkel is számol a könyv írója, aki a meglevõ világhatalmak jövõ fejlõdését és a magyarság jövõjét összevetve vizsgálja. Fel­emel­kedik a világpolitika grandiózus magaslataira: egyszerre tekinti át a múltat és jövõt. Számításba veszi a pángermanizmusnak és pánszlávizmusnak a Duna völgyére való vágyakozását; a világszerte kolóniákat alapító németség és oroszság világgazdasági törekvéseit; Ausztria jövõ felbomlását és a németséghez való csatlakozását; a kozmopolita szocializmus törekvéseit. Elõsorolja a nemzetiségek beolvasztásának, a nemzeti egységek kialakulásának akadályait. És kitûzi végül a pozitív alkotásnak, produktív munkának politikáját; a gazdasági önállóság meg­terem­tését elõször. Azután a „Dél-európai magyar gazdasági uralom” kivívását a Balkánon.

Politzer Zsigmond és Társa kiadásában jelent meg ez a nagyon érdekes könyv, mely minden politikust, minden újságolvasót érdekelhet. És minden magyar embert. Érték, esemény minden okos szó és betû, mely fülünkbe kiáltja, hogy dolgozni kell, mûvelõdni és gazdagodni. Mert nem a nemzetiszínû zsinór, de a perszonalis únió sem ad életet. A népeket válságosabb idõ nem kerülgette még. Most csakugyan a lenni vagy nem lenni a kérdés.

Budapesti Napló 1905. március 5.

a.