|
A
két Darmstaedter esete iszonyú. Éji harc apa és fiú között. A fiatal
Darmstaedter négyszer szúrja éles késsel mellbe az öreget. Az öreg Darmstaedter
tántorogva, vérezve fegyvert kerít, s két golyót lõ a fia szívébe.
Valamikor,
nem is régen, a finom, irodalmi rémregények idején sokszor izgatta a lázas fantáziájú
írókat az a téma, hogy rémes helyzetekbe s egymással szembe állítsák egy család
tagjait. A Kain-Ábel-féle históriák voltak a sûrûbbek. De még a testvérek
szerelmétõl sem riadtak meg ezek az akkor érdekes és talán ma is legérdekesebb
írók. És emlékezzünk csak, miként hatott reánk a romantikus, nemes lengyel gróf
históriája, aki halálos párbajt vív a fiával egy asszony miatt.
A
két Darmstaedter esete milyen más. Az apa jómódú ember, aki egész életében
kuporgatott. Házmester a saját házában. Típusa a kemény, vad, kicsi
pénzszerzõknek, a garas mániákusainak, a kispolgári szívtelen korrektségnek. A
fiú pedig az apának önvérébõl fakadt cáfolata. Lop, csal, zsarol, hogy rögtön
eldobja a pénzt, amelyet lopott, csalt, zsarolt. Mintha valóságos küldetése volna,
hogy harcoljon az apja összekuporgatott vagyonkája ellen. Gyûlöli az apját.
Belopja magát lakónak az apai házba. Végre is a két ember, apa és fiú, piszkos,
véres éji harcban áll egymással szemben. A fiú holtan marad a párbaj színterén.
Az apa gyõzött. Õ talán nem hal bele a sebeibe. A tragédia véget ért.
Akit
el nem rontottak a romantikusok, az nem látja kevésbé fenségesnek a két
Darmstaedter tragédiáját, mint ama két lengyel grófét például, akik asszonyért
gyilkolták egymást.
De
sõt hatalmasabbnak látja a két Darmstaedterét. Itt nem két férfi, nem is az apa
és fiú, de két világnézet csapott össze s számolt le egymással. Ha nem félnénk
a gúnyos megmosolygástól, azt mondanók, hogy Nietzsche ki nem fejlett típusa
harcolt itt. És a dionüszoszi típus vesztette el a harcot, a fiú, aki a maga
vad ízlése szerint ugyan, de az életnek volt a papja. És gyõzött az életrõl
való lemondás, a józanság és a pénz, a vagyon, mely önmagáért akar és tud
lenni. A züllött, pénzszóró fiút megölte a szigorú, pénzõrzõ apa. A két Darmstaedter
harcában elbukott a dionüszoszi életfelfogás.
Talán,
ha asszonyról lett volna szó, sohse fejlik ki tragikum apa és fiú között. De
többrõl van szó: a vagyonról. És nem azt szimbolizálja-e a két Darmstaedter
esete, hogy a pénz fölötte van már a vérségi köteléknek, s fölötte van minden
földi értéknek. Az öreg Darmstaedter nem bánta, ha már õ meg is hal, de a
pénzét ne fecsérelhesse el a fia.
És
ez az idõnek az igazsága. Világszerte divatos ugyan a gondolkozás kultusza, sõt
még a poéták is mintha újra divatba kezdenének jönni. De az álmok el akarnak
most már menni végleg a földrõl. Az álmok, mámorok és a régi rendû vágyak. Ám
valójában az emberi vágyak meglelték a pozitívumot. Minden mai földi
küzdelemnek célja: a vagyon. A többivel, a gondolatokkal, érzésekkel,
hagyományokkal és a többivel csak éppen áltatjuk magunkat.
A
két Darmstaedter tragédiája rettenetesen mutat reá erre a pozitívumra.
Budapesti Napló
1905. március 7.
A. E.
|