- Bemutató
előadás a Nemzeti Színházban -
I.
A
Nemzeti Színház úgynevezett magyar ciklusa egy új magyar névvel és egy új
magyar drámával ajándékozott meg bennünket ma este. E nemzeti munkában Wolfner
Pál játszott a Nemzeti Színház kezére. A név jól sikerült: Farkas Pál. A darab
sem hozott szégyent a Wolfner névre. Annyi idétlenség után íme egy érett
demonstráció. Egy tudatos munka. Mottója nincs, de lehetne. Talán ez: „gyorsan
járj, tovább érsz”. Olyan biztosak volnánk sok földi dologban, mint amilyen biztosak
vagyunk a Wolfner-Farkas titkos gondolatának a megfejtésében: „adjatok új
mezõket: nem birok magammal”. Istenem, rossz is lehet az, mikor az ember kis
nemzet fia. Szócsatákat vív a külföldön. Itthon Theszeuszként megöli a
nemzetiségi szörnyet. Ellátja gondolatokkal a gondolattalan társadalmat. Ír
regényt, novellát. Esztétikus, szociológus, kritikus, politikus, aktív
jogtudós, jogíró. Nem is lehet elsorolni. Mit csinálhat még az ember, mikor
mértföldes csizmáit ismeri minden haraszt? Még a nevét is eldobja, hogy új
akadályokat leljen. És drámát ír. És ifjú még…
II.
E
második, kis strófában tisztázzuk mindenek elõtt, hogy jaj volna a világnak, ha
elsokasodnának benne a mûvészek. Minélfogva szó sincs róla, hogy a színpadról
mindig mûvészembernek kelljen beszélnie. Szívesen hallunk onnan mindent, ami
érdekes. Szívesen hallgatunk mindenkit, akinek van mondanivalója. És Farkas
Pálnak ne volna? Dehogy nincs. Hirtelenében fölsorolunk egyet és mást az
Olgá-ból. A budapesti társaság. Az új magyar Nórák. Az ügyvéd. A korrupció. A
magyar tõke speciális bestiasága. És a sajtó züllöttsége mindenek felett.
Dilettáns lelkeknek nincs perverzebb szenvedélye, mint a sajtó vetítése. Tele
is van az irodalmunk hazug sajtó-fotográfiákkal. De nehogy valaki azt sejtse,
hogy a mi érzéseink szerint is nebántsvirág volna a zsurnalisztika. Csak az
következik mindebbõl, hogy aki ennyit és így rak maga elé, nemcsak az önkezét
bénítja el, de még - a lábát is. Így még rúgni sem lehet, amit ne tessék kicsi
dolognak venni. A szociális, rikító, ordító színmû hasznos és divatos valami,
pedig fõcélja a rúgás, ami jó társadalmi orvosszer. De Farkas Pálnak ez sem
sikerült. De érett demonstrációról beszéltünk az elõbb. Tudatos munkáról. Igen:
a darab színrekerült. Sõt tán még sikere is volt. De a sikere nem több Farkas
Pálnak, mintha Wolfner Pál conférance-ot tartott volna ugyane témákról. Az
Olga: egy új formájú conférence. Szabad a conférence-ban elmésnek is lenni,
unalmasnak is, fantasztikusnak is, sõt hamisnak is, sõt oh még értelmetlennek
is.
III.
Olga
budapesti leány. Egy csuka-falánkságú milliomos vállalkozónak, Szovák Péternek
a leánya. Az apja kikeres neki egy urat - férjnek. Olga azonban különös lány.
Fátum-keresõ hölgy. Szakít az apjával, hogy a Kartaly Endre felesége legyen.
Kartaly Endréé, az újságíróé, a panamisták istenostoráé, a ragyogó tollú
publicistáé. Szovák Péter azzal a dühvel, milyet csak a megalázott milliomosok
érezhetnek, lát hozzá a bosszúálláshoz. Mivel Farkas Pál szerint a budapesti
tõke minden gonoszságra képes, Szovák Péter kitúrja Kartaly Endrét minden
redakcióból. Nagy a nyomor. Kartaly kénytelen egy zuglap szerkesztését
elvállalni, s kénytelen magát odaadni bérért Szovák egy konkurrensének, a
Közgazdasági Banknak. Támadja az apósát. A pénz azonban csak a nyomorral szeret
birkózni. A Közgazdasági Bank kibékül Szovákkal. Kartaly nyomorban s most már
elzüllötten áll. Két-három hétig haza sem megy. Már nem a nagylelkû férfiú,
akibe Olga szerelmes lett. De Olga, a különös Olga nem tágít mellõle. A
Közgazdasági Banknak fenyegetõ levelet ír Kartaly, s a banknak egy mindenre
kapható, aljas ügyvédmegbízottja e levelet a rendõrséghez juttatja. Kartaly
börtönbe kerül. Szovák ekkor sem tudja elválasztani tõle Olgát. Olga kijelenti,
hogy õ a megbélyegzett embert is szereti.
IV.
Tehát
a szerelem ditirámbusa volna a színmû? Nem az. Olga drámája? Lehetne. De nem
az. Olga egy érthetetlen, beteg nõ. Farkas Pál, ha már darabja címével
kitüntette, többet foglalkozhatott volna vele. Hát minek a drámája az Olga? A
pénzé? A budapesti társadalomé? Az igazságé? A zsurnalisztikáé? Az országos
tisztátalanságé? Nem értjük, nem értjük. Egyet látunk: Farkas Pál a világ
legagilisebb embere. Agilisan néz, lát, halmoz, figyel. Iszonyú hosszú is a
darab. Mintha élete minden ötletét, olvasmányainak minden emlékét, a budapesti
szóbeszédnek minden szavát összeadta volna. És ez neveztessék társadalmi
drámának. Sohse az ez, ha még olyan keveset ér rendszerint a kikiáltott
társadalmi dráma. A Farkas Pál darabja: drámai
revû. Új magyar mûfaj. Diadala az agilitásnak. Diadala a sokoldalúságnak.
Útmutató kezdõ drámaírók számára, mint kell nem is akarni újat, erõset,
irodalmit.
V.
Ritkán
láttunk gondosabb, feláldozóbb, jobb elõadást a Nemzeti Színházban. A
jogcímtelen címszerepben Lenkei Hedvig jeleskedett. A revû-drámában neki jutott
a leglehetetlenebb szerep. Mert a szerepek olcsók, nagyszerûek, hálásak és
ruganyosak, mint a revûben szokásos. De ez olcsó föladatokhoz önmaguk számára
mûvészi föladatokat adtak hozzá nagy becsületességükben a Nemzeti Színház
mûvészei. Legalább legyenek: figurák. Gál Szovák Pétere remek. Pethes annyi
tartalmat, életet ad Kartaly Endrének, amennyi sohse élt az író fantáziájában.
Dezsõ, Rózsahegyi, Gabányi, Paulay Erzsi, Molnár, Ivánfi s egytõl-egyig szinte
olyanok, akik az Olgánál mind emlékezetreméltóbbak. A hatás? Furcsán nehéz
errõl beszámolni. Egy-egy erõsen budapesti akkord hálára talált az ismerõs
füleknél. Egy-egy jól megcsinált ismerõs figura tetszett. A sajtó mindig és
minden módon izgató téma, ma már izgatóbb a színpadnál. Mivel pedig az elsõ
felvonás ígér is valamit, a budapesti zsúréletnek pedig elég pikáns
karrikatúráját adja, az elsõ felvonás után vagy háromszor hívták lámpák elé a
szerzõt. A második felvonásban nemkülönben volt kihívás. A harmadik után is.
Baráti hangok erõsítgették minden szögletben, hogy a legújabb magyar darabok
mellett még majdnem jó is az Olga. Holott ez kevés dicséret. Mi meg merjük
állapítani, hogy Wolfner-Farkas Pál a legszorgalmasabb drámaíró. Ez egyetlen
drámájában többet írt össze, mint más tízben. Hol fog ez a bámulatos agilitás
teret kapni, ha még növekedni fog?
Budapesti Napló
1905. március 25.
(Dyb.)
|