|
Királynõ
volt Ranavalona. Hejh, szép história ez. „Van egy szép aranysziget valahol”.
Éneklik valamelyik operettben. Van. Azaz inkább volt. A földrajzi könyvek
Madagaszkárnak hívják. Itt élt boldog barbárság illatos ölében Ranavalona.
Barna bõrét nem ápolta éppen párizsi módon. De szépen élt mindazonáltal
õfelsége. Madagaszkárt még akkor nem sugározta be a fehér emberek kultúrája.
Õ
felsége, Ranavalona ott élne most is, ha rajta múlnék. De közben az történt,
hogy a Civilizációnak megrökönyödve tûnt fel egy napon, hogy Madagaszkáron
elevenen eszik a vademberek egymást. Erre: Madagaszkárt civilizálták, s azóta a
francia legionáriusok mindig agyonütik elõbb a zsíros benszülöttet, mielõtt
társai falni kezdenék.
Miután
pedig Civilizáció õnagyságának útjában állott Ranavalona õ felsége, Madagaszkár
királynõje számûzetésbe jutott, ami már megesett fehér szuverénekkel is.
De
a mûvelt francia udvarias még a vad királynõkkel szemben is. A szintén
civilizált Algériában adott neki lakást. Neki, Ranavalonának, s ad neki
évenkint harmincezer frank konyhapénzt. A civilizáció ingyen áldásain kívül.
És
él azóta Algériában Ranavalona. Megtanulta a kés és villa használatát. Illatos
fürdõket vesz naponként. Manikûrt és pedikûrt tart. Tudja jól, hogy
valamirevaló asszony csak a rue de la Paix-n vásárolhat Párizsban. Ismeri a
gyémánt, a szõnyeg, a prém és más nevezetes földi hívságok becsét. Sõt olyan
masszõrje is van talán, aki eldörzsöli a csúnya ráncokat.
E
közben pedig elképzelhetetlen tömegét nyerte a nagy impresszióknak és
tanulságoknak.
Megtanulta
mindenekelõtt értékelni a Pénzt. Madagaszkárban igen nevetett volna, ha valaki
mutat neki akárhány száz darabot a Francia Bank szép ezreseibõl, s arról akarta
volna meggyõzni, hogy másra is jó, mint hogy játsszék vele szeretett kis
hugocskája: Razafinandrianianitra.
Ma
nem mulat ezen ügyben, de gyakorta szomorkodik. Az ördögbe is: az ember, jobban
mondva, a királynõ, nem ette tartármártással a kecsegét Madagaszkárban, de
egyébként könnyebben élt.
Mert,
harmadszor, az ember, azaz a királynõ, annak üttette ott le a fejét, akinek
akarta. Ez jó lehet. Másodszor az övé volt, amit csak õ ismerhetett és
megkívánt. Elõször és mindenekelõtt más ott a Nap, ahol megszoktuk.
E
gondolat és sok hasonló gondolat után Ranavalona, igen praktikusan,
odakonkludál, hogy a háztartáspénz kevés.
Pénzt,
pénzt, pénzt, több pénzt! - íratta a minap íródiákjával vagy diáknõjével Loubet
úr kormányának. Ti civilizációt adtatok? Ezt kérdheti magában. És elvettétek az
országomat és az életelégülés lehetõségét? Hát legalább adjatok pénzt a
háztartásra.
Minden
háziasszony gondoljon szeretettel, megértéssel, Madagaszkár exkirálynõjére.
Asszony ez a javából, igazi asszony. Az emberi kultúra smokkjai ellenben
fölszisszenhettek. Ez az asszony a fejükhöz csapott egy borzasztó, súlyos
igazságot:
-
Civilizáció? Kultúra? Haladás? Szép, szép. De adjatok hozzá mindenkinek
elegendõ gombostû-pénzt.
Budapesti Napló
1905. március 26.
A. E.
|