59. NÉGYEZERÉVES BILLET DOUX

(Mi Urunknak, a Názáretinek, megszületése elõtt kétezerkétszáz esztendõvel égett agyag-lapra égõ szavakat rovott Gimil Marduk, egy szerelmes babilóniai legény. Mi Urunknak, a Názáretinek, megszületése után ezerkilencszáznégy esztendõvel most megtalálták Gimil Marduk agyag-levelét. Írta e levelet a babilóniai Marduk Sipparában lakó Kasbuya leány­asszony­nak, és mi most elmondjuk nektek mai Kasbuyák és Gimil Mardukok, elmondjuk nektek majdnem híven, és hogy el ne bízzátok magatokat, elmondjuk, hogy mit üzent Sipparába ama Gimil Marduk:)

Kasbuyának. Sippara gyönyörûségének, sóhajtását és szerelmét küldi Gimil Marduk. Bárcsak az õ Napja halhatatlanságot sugározna Sippara gyönyörûségére, Gimil Marduk édes kis juhocskájára. Úgy szeretném tudni, hogy virulsz-e drága egészségben. Vártam és várom követedet, ki hírt adjon nekem rólad. Mert nem tudok aludni a vágytól és nyugtalanságtól. Várom követedet, hogy megüzend, mikor jösz el az én megörvendeztetésemre. Óh, jöjj hamar, én gyönyörûségem. Várlak, és élj nagyon sokáig, hogy én szerethesselek.

(Négyezeregyszáz esztendeje már, hogy ez a levél, ez az agyaglevél, Gimil Marduk szerelmes levele, útra kelt a sipparai Kasbuyához. Négyezeregyszáz évvel ezelõtt egy legény szeretett egy leányt, s csak úgy szerette, mintha ma élne. És ha anzikszot nem küldhetett még neki, levelet már írt. Négyezeregyszáz éven át a szerelem frazeológiája óh milyen keveset változott. Négyezeregyszáz évvel ezelõtt az õ kis juhocskájának a lángoló Marduk azért kívánt virulást, hogy az õ számára viruljon. És Kasbuya úgy örülhetett e levélnek, mint Ellen Keynek valamelyik titkon-vidám rajongója, vagy éppen úgy felejtette el azokra a percekre, mikor más ifjakkal flörtölt, az õ Gimil Mardukát, mint valami mai Kasbuya az övét. Négyezeregyszáz év alatt még csak a billet doux sem változott, s ez talán még jobban fáj az embernek, mint hogy a rabszolgaságnak is csak a neve változott meg. Ugyanígy csaljuk, áltatjuk egymást. Az asszony a férfit, s a férfi az asszonyt A nõ ma is királynõ, rab, s a férfi ma is porban fetrengõ gyõzõ. És közben négyezeregyszáz esztendõ óta legalább minden száz évben megbicsakoltuk magunkat, hogy no, most már valami újabbat, jobbat, emberibbet akarunk. És bár manapság tudomány­talannak tartatni nem jó dolog, tudománytalanul és víg gúnnyal nézünk a fölszabadulni készülõ nõre. Ejnye és igazán akarjátok a fölszabadulást? Ne írjatok, ne áhítsatok, ne várjatok, s ne fogadjatok el szerelmes levelet. De ezt ti nem teszitek, legalább még négyezeregyszáz esztendeig, Kasbuyák. Mi pedig írni fogjuk õket örökkön, Marduknak fiai.)

Budapesti Napló 1905. március 31.

A. E.