62. A LÓ

Még csak a politika is szabadabban lélegezhet vasárnap óta. Az alagi meeting megérkezett. Most már még a politikánál is okosabb dologgal foglalkozik Budapest és az ország. Csompora Molochot elsõnek hozta be? Akkor fölfordulhat a koalíció. Most már hozzáláthatunk ahhoz, amibõl élünk. Itt az igazi tavasz, a lóversenyek ideje.

Kazinczy Ferenc jeles elméjû magyar úr volt annak idején, de a lovakhoz nem értett annyit, mint Pálmai Henrik például. Hogy színdarabot is tudott volna írni a lóról: szó sincs róla. Lovakkal járta be a nemes s szép Erdélyországot, s alig várta, hogy láthassa Zsibót. Zsibón pedig báró Wesselényi Miklóst, az õ barátját, ezt a legendásan nagy magyar embert. Meg­bámulta a zsibói ménest is. Ajándékba kapott egy gyönyörû, angol fajcsikót. Ellenben akármilyen büszke is volt Wesselényi az õ lovaira, nem igen jutott idõ arra, hogy a lovakról sok szó essék. Akkoriban tudniillik a magyar lélek pallérozása volt a divatosabb téma. Mégis úgy sejtjük, hogy Wesselényi és Kazinczy valamivel többet is beszéltek a zsibói ménes dolgáról, mint amennyi emléke maradt ennek Kazinczy írásaiban és más írásokban. Mind a két nagy ember vátesz-lélek volt. Hátha Kazinczy ezeket mondta az õ nagy barátjának - mindenesetre más és Kazinczyra inkább valló szavakkal:

- Nagy és nemes barátom, én e mívedet is minden szép magyar lelkek bámultatására érdemesnek tartom. A nemzeti közvagyonosodásnak igen jeles tényezõjévé válhat a te míved. De féltem éretlen nemzetünket. Itt nehezen történik valami úgy, mint a jók javallják. Én úgy érzem, hogy nagy félreesmerés lesz ebbõl. Olyan különös elõsejtésem van, hogy a magyarhoz illõ szép és hasznos lovaknak kultuszából lovaknak lottériája lesz, s egy lófutás több lesz a gyengeségre hajlandó emberek szemeiben, mint nyelvünk és lelkünk pallérozásának, honunk jobb sorsra derítésének szent ügye. Nevess talán ki, nagy és nemes barátom, de félek. Ebbõl nagy elfajulás lesz. Semmi haszna a köznek. És mit szólnál ahhoz, ha valaha úgy fordulna a dolog, hogy honunkban több megbecsüléshez jutna egy lófutás, mint például egy jeles irodalmi munkának kinyomtattatása?

De vajon csakugyan ilyeneket mondatott volna Kazinczyval a zsibói ménes láttára az õ jósló lelke? Nem. Nem. Aligha látta s mondta ezeket Kazinczy. Mert akkor nagy jelenet következett volna. Báró Wesselényi Miklós elõtereltette volna az õ büszkeségét, a híres, nevezetes zsibói ménest. Puskákat készített volna maga mellé vagy bunkózó legényeket, s másnap egy csikó sem maradt volna a zsibói ménesbõl.

Budapesti Napló 1905. április 4.

A. E.