- Bemutató a Nemzeti
Színházban -
Nem
is igaz, hogy nekünk is meghalt Ohnet. Igen talán ama keveseknek, kik szomorú
muszájból féllábbal, félszemmel s majdnem egész szívvel Nyugaton élnek. De a
nagy soknak nem. Láttuk ma este… Most pedig következnek a magyar „Vasgyárosok”.
Hiszen ez természetes is. Hát nem feudális ország vagyunk-e mi ma is még?
Szinte korán is érkeznek a magyar Ohnet-k.
Ami
pedig - Szemere György új darabját illetné, hát már az elsõ jeleneteknél jól
érzi magát az ember. Itt egy komoly ember fog történetet gördíteni a deszkán.
Itt az ember nem fog remegni erõn felül vállalt nagy próbálkozások miatt. Nem
lesz botrány. Nem kell remegni, hogy vajon valami õrület jön-e, vagy a zseninek
egy merész iramodása. Sõt legkevésbé kell félni attól, hogy most egy nagy, új
értékes opusz aggodalmas, szent három órája következik. Nem. Egy komoly
íróember fog beszélni és beszéltetni, akit már úri temperamentuma s az életrõl
végleg megformált, hogy úgy mondjuk, kuriális fölfogása is meg fognak õrizni az
újszerûségtõl s a kudarctól.
Valóban:
nem csalódtunk. Kaptunk egy világnyi ódonságot, nem új, sõt diluviális
romantikát, ócska, de összerakásában érdekes mesét, nagy készséget,
folyékonyságot, sok kedvességet, egy jó, becsületes írót, ki mindenképpen
szimpatikus. Megjelenésében is, amihez ma nagyon szépen volt alkalma. A lámpák
elõtt tudniillik.
Egy
büszke gróf, mint a meséké, két fiú s mint a meséké: a deréknek kevesebb
szeretet jut, ellenben a hitványabb a kedvenc. A büszke gróf a darabot Lear
királyként futja meg. A darab végén a lenézett Hamupipõke-fiú deréksége és
szeretete vigasztalja meg. Mint a mesében.
E
mesébe fonódik az úgynevezett élet. A léha gróf-fiú elcsábít egy szegény
tanítónõt. Hibáját pénzzel akarja kikorrigálni e nõnek. Arról szó sincs, hogy
magát hibásnak lássa. A derék gróf-fiú, akinek egy elégedetlen, kissé
anarchistáskodó barátja van, e barátja révén megtudja a dolgot. Beleszeret természetes
sógornõjébe. Persze a büszke gróf, az apa még dühösebb rá. Hanem az apa elvesz
egy színésznõt. Ezt a színésznõt nem veszi be a Társaság nagy T-vel. Saját
kedvesebbik fia s az a koldus, de ragyogó nevû mágnás-familia is, melybe a fiú
házasodik, megtagadja az öreg grófot és a feleségét. A büszke gróf megtörik.
Elátkozza a gonosz fiát, s örömmel egyezik bele, hogy Hamupipõke-fia nõül vegye
a másik fiától megejtett bájos, jó, szegény leányasszonyt.
Kik
az erõsek? Akik maguknak csinálnak törvényt az életre. Kik a gyöngék? Akik
elõítéletek rabjaiként élik le az életüket. Így kell talán magyaráznunk a darab
címét. Mint társadalmi dráma, mágnásaink lehetetlen, abszurd, üres életét
akarja talán megmutatni. Ezt néhol szinte meglepõen kegyetlenül végzi Szemere
György. De hát bennünket igazán nem érdekel a Társaság. Nincs mi érdekeljen
benne. Legalább így illenék ez a polgári Magyarországhoz, ha volna ilyen. De
nincs, tehát mégis csak Szemerének van igaza. Hát csak jöjjön a magyar Ohnet-k
órája. Ha három elég kellemes órát tudnak szerezni, mint Szemere György tette,
rendben van. Kinek vannak meg itt már a régi nagy igényei?
Újra
és világosabban konstatáljuk: hogy siker volt. Siker, igen: több kihívással. És
egy nagyon jó elõadás. Habár jaj be rossz a Török Irma nemes bukott nõje! A
nõszereplõk egyáltalában nem remekeltek, mégis nagyon jó volt az elõadás, Odry
Árpádnak volt újra igen elõkelõ sikere. Ez a nagy talentumú fiatal színész még
egyre halad. Kitûnõ, ritka szerencséjû napja volt Gálnak. Nagyon ügyes volt,
mint mindig Pethes. Kiváló Náday, s Dezsõ sem egészen rossz. Sok és szíves taps
és kihívás.
Budapesti Napló
1905. április 9.
(Dyb.)
|