|
- Moličre és
két magyar szerző a Nemzeti Színházban -
Tarka
estéje volt a Nemzeti Színháznak. Ezen a tarkaságon - bevalljuk - ott a
helyszínén bosszankodtunk egy pillanatig s szinte az a fölösleges káromkodás
szaladt ki a szánkon, hogy a teremtését, ami sok, az mégis sok. Bosszankodásunk
nyomába azonban gyorsan hágott a bölcsességes önmegadás. Ennek békés
hangulatában mondjuk el röviden az elmondandókat.
(A
gyermek.) Dr. Hüvös Kornél egyfelvonásos, kis színmûvet írt a férfiember
bestiaságáról. Evvel a darabbal kezdõdött a mai este. A nõ elbukik, mire a
csábító férfi megugrik elõle. A nõ egyre lejjebb süllyed, mert gyermeke van, s
ezért a gyermekért az anya naponként eladja magát. Öt év múlva találkoznak egy
éjszakai lebujban: a nõ és csábítója. A férfi nem ismeri meg a nõt. Csak a nõ
lakásán derül ki a titok. Ami elég hihetetlen. Elõkerül a gyermek. Egészen a
férfi mása. A férfi megrendül. Az õ
gyermeke ilyen anya mellett maradjon? Igazi férfibestiasággal elragadja a nõtõl
a gyermeket is… Ez azonban nem ilyen világos a Hüvös Kornél dr. darabjában. Egy
kicsit naív munka. Nem csoda. Ilyen történetet egyfelvonásban egy Sardou sem
tudna lejátszani. Sok a naivság a kis darabban. Néhol úgy véljük, mintha
régen-néhai Beöthy Lászlónak egy álérzelmes, fantasztikus novelláját mondanák
el a színpadon. De hogy ezt a témát valamely módon mégis megérezte az író, s
hogy a kölcsönkért érzések és igék mellé itt-ott a magáéból is adott, ez
reménységre jogosít. K. Hegyesi Mari és Császár kiválóan rosszak voltak a kis
darabban. Pedig az álérzelmesség rendszerint nem idegen tõlük. Ellenben nagy
gyönyörûsége volt a közönségnek egy nagyon bájos kicsi leánykában, kit Izsáki
Mártának nevez a színlap. A gyermek rokonszenves íróját többször és sok tapssal
hívta függöny elé a publikum.
(Oroszlánbõr.)
Ez is egyfelvonásos darab. Vígjátéknak neveztetik és Erdélyi Zoltán írta.
Istenem, annyi becsületes jóindulat és jóhiszemûség árad minden szavából e kis
semmiségnek, hogy a ceruzánk vonakodik egy kemény szót is leírni. Egy kicsi,
megfésülhetetlenül borzas és jámbor kispolgári ötletbõl íródott a darab. Kis
emberekrõl íródott kis komédia, s olyan derültnek, igénytelennek mutatja az
úgynevezett kishivatalnokot, hogy ez a darab, ha jobb volna, lázítana a
tisztviselõk fizetésének a rendezése ellen. Szerencsére nincs így. S
szerencsére, ha itt-ott nagyon terjedelmesnek is érzik és tetszik a
„víg”-játék, valójában az óramutató szempontjából rövid. A közönség
szórványosan még tapsolt is. Talán nem kell mondani, hogy Ligeti Juliska és
Rózsahegyi a fõszereplõk ez igen-igen naiv kis színdarabban. Õk egyformák
mindig, mindenben. Darab és szerep nélkül is tudnak a színpadon játszani. Avval
a különbséggel, hogy az örök Rózsahegyi mindig kedves. Vízváriné s Gál
ügyeskedtek még az Erdélyi darabjában.
(Dandin
György.) Molière-darab, kitûnõ fordítás, jeles rendezés, elõkelõ játék. A
Nemzeti Színház mintha a szájába akarná adni a kritikának a tanácsot:
-
Kedves Nemzeti Színház, igenis nem vagyunk kannibálok. Ujjongunk a magyar
talentumnak, ha van. De a való nagy eljövendõk érdekében kérjük: játsszák
Molieret. Vagy játsszák mindazt, ami kipróbált, régi, mintsem lejárassák az
újat - s legyünk hazafiak - a magyart. Végre is egy mûintézet, ha kritikára nem
képes s ha ereje nincs, akkor is szolgálatot tehet a haladásnak, ha tartózkodik
a haladástól. Vagy komolyan hitte a Nemzeti Színház, hogy az idei magyar
ciklussal a magyar drámairodalmat szolgálja?
A
pompás, klasszikus darab jó elõadásának érdemén Helvey Laura, Nagy Ibolya,
Vízvári Boriska, Gabányi, Horváth, Náday s mind osztozhatnak.
Budapesti Napló
1905. április 15.
(Dyb.)
|