77. KONTRA

Hajlandó és ajándékos kedvében lévén Magyarországhoz az idei tavasz, talán lesz részünk sok más áldás mellett egy kis országos krimicsauban is. Az elmúlt õszön már kaptunk ízelítõt belõle Budapesten. A munkásmozgalom Magyarországon az építõ-munka terén érte el a legnagyobb evolúciót. Itt vívják a legformásabb, legkeserûbb és legrázkódtatóbb harcot a kiengesztelhetetlenül ellenséges táborok, a munkaadók és munkások. Itt készül most az országos munkazárlat is, a sztrájknak és bojkottnak ez a nagy, de sehol eléggé be nem vált kontrája. Az építõmesterek azt mondják, vége a türelmüknek. Tönkrenyomni magukat nem engedik. Ha a munkások szervezkedtek, hát õk is szervezkednek. Országos szervezetben, melybe kommünikéjük szerint már eddig is negyvenkét város s csaknem minden vármegyei központ tartozik. És ha a munkások határtalanok és kíméletlenek a sztrájkban és a bojkottban, jól van, ne dolgozzunk, se õk, se mi. Az építõmunkások válasza erre, hogy õk jogos alapon állnak, a munkaadók mesterséges casus bellit keresnek, s végül, hogy õk huszonkétezeren vannak szervezetten és elkeseredetten.

Kell-e nekünk bizonyítgatnunk, hogy a harctérre könnyen tudunk letekinteni, ha nem is hidegen, de fölülrõl és semerre nem hajlóan? Sehol sem olyan könnyû félénken, de õszintének lenni, mint a mi sok nyomorúságunkban. Istenem, a mi tõkénknek nehéz volna még eltartani a bérenceket, s az okos szocialistának szinte remegõ, titkos gonddal kellene azon csüggeni, hogy nõjön olyan tõke, melytõl kicsikarni a mai semminél többet lehet.

Tehát tekintsünk le a harctérre. A több igazság mindig a gyöngébbé, még ha a gyönge szervezetten erõsnek is látszik. Mondjuk így: a munkásoké. De hallgassuk meg a másik tábort. Az építõiparosok azt mondják, hogy a munkásokkal nem lehet egyezkedni. Nagy össze­csapások után jön egy békekötés, melyben mindig csak õk hoznak áldozatot. És gyümölcse a békekötésnek nincs. Csak imaginárius jelzõoszlop egy-egy békekötés. Utána rögtön új harcot kezdenek a munkások. Mindig újabb és újabb követelésekkel. De legjobban panaszkodnak a bojkottok ellen, melyek eleven sebei egyébként a német vállalkozásnak is, s melyek ellen a kontrabojkott sem bizonyult elégnek idáig, úgy hogy a legraffináltabb terveken törik a fejüket a német tõkések. A magyar építõiparosok azt mondják, hogy a bojkott már folytonos harci eszköz a munkások kezében, és minden munkaadó feje felett Damoklesz-kard. Tömegesen bojkottálják õket a munkások. Legtöbbször újabb és az általános megegyezést túllicitáló bérek kicsikarása végett, de sokszor a legképtelenebb indokokból. A munkásszervezetek nem adnak, s talán nem is adhatnak semmi garanciát. A munkások a leghallatlanabb terrorizmussal dolgoznak. Szégyenpaddal, bottal, késsel támadnak azokra a munkásokra, kik velük nem tartanak, s kik állják az egyezséget. Õk hát most már csakugyan, nem mint az õszön, komolyan akarják, hogy lépjen közbe a kormányhatóság, s erõsítse meg õket a munkásokkal szemben. Õk tartós békét akarnak.

Így a munkaadók. Szinte szóról-szóra ismétlése a Nyugaton lejátszott eseteknek és kijátszott kártyáknak.

A munkások azt válaszolják, hogy bojkottjaik jogosak. Kikötött bérminimumjaikért harcolnak. Egyébként õk elõre békén lennének. A szervezetek elítélik a vad terrorizmust; de viszont nekik is van egy lajstromuk telejegyezve a munkaadók embertelenségeivel. Úgy vélik, hogy nem a békét akarják de a munkások államhatalmi lenyûgözését, vagy legalább is visszavevését az eddigi engedményeknek. Õk nem félnek semmi kartelltõl. Mellettük a Nyugaton már kivívott sok eredmény beszél.

De amint Nyugaton már részben megvívott harcoknak fegyvereivel kezdenek harcolni munkásaink és munkaadóink, éppen úgy nagyon távol viheti õket a vakhit a nyugati pél­dákban. Ne, ne, hányszor ajánlgassuk, ne feszegessék túlbátorságosan a húrokat. Mert nálunk majdnem minden másképpen van. És még az is megtörténhetik, hogy nálunk sikerülhet, ami másutt lehetetlen teoretikusok elõtt. Munkás-roham vagy munkaadó-roham egyformán. Még tán a krimicsau is.

A munkások föltétlen joga a szervezkedés s a harc a munka érdekéért. A munkaadóknak ugyanilyen joga a szervezkedés és érdekeik védelme. De például ha a munkaadók joggal keserûek a terrorizmus miatt, vigyáznak-e eléggé arra, hogy érdekeik védelme ne csapjon át a munkásokra rálicitáló terrorizmusba?

Ami valahogy fölemelõ jelenség e - reméljük - csak fenyegetõ, de egyelõre be nem következõ krimicsauban, az, hogy a kollektív munkaszerzõdések felé haladunk már mi is, s a teljes két táborra osztottság felé. Ez valami, mert haladás. Hanem a harcban mértéket tartsunk. Fõ­képpen óvakodjunk e reakcióra, mindenféle reakcióra könnyen hajló, szegény nyomorú­ságos országban, hogy ne provokáljuk a hatalmat, hogy legyen még rendõribb rendõrállam. A kormányhatalom provokálását hagyjuk ki a játékból. Ellenben sohse hagyjuk ki azt, hogy szegények, sujtottak, százbajúak vagyunk. És ne siessünk az osztályharc élességében elérni Nyugatot. Annyi, de annyi szükségesben, talán még szükségesebben vagyunk hátra, nagyon-nagyon hátra.

Budapesti Napló 1905. április 21.

(A.)