|
Ribáry
vagy Varga Ottó könyvében keveset tanulhatunk róla, de tessék elhinni, hogy
igaz: Venus a harctérre is követte Marsot rendszerint. Meghalni valami túlságos
nagy vággyal sohse vágyott az ember. Szüksége volt e tény elõtt egy és más
részegségekre. Szegény orosz katonáknak ott messze Mandzsúriában szintén nem
akarózott csak úgy józanon elpusztulni. A japániaknak könnyebb és szerencsésebb
diszpoziciójuk volt. Õk megrészegedhettek szent hazaszerelmüktõl s lelküknek
sokféle drága babonáitól egyaránt. Az oroszoknak nem adatott ilyen könnyû
részegség. A tiszturak próbálkoztak mummal, a közvitézek vutkival, amíg telt.
Nem kaptak elég mámort, s nem csoda, hogy tízszer erõsebben vágyakoztak nõk
után. A férfiéletnek két nagy óriása bírkózott hát itt: a Nõ és a Halál. A
halál közelségét szegény orosz katonákkal csak a nõ közelsége tudta egy kicsit
feledtetni.
Hír
jön arról újra, hogy Venus milyen népes táborral szárnycsapatoskodott
Mandzsúriában. Nemcsak Cirill nagyhercegnek voltak barátnõi, de például
Alexejev alkirálynak nem kisebb nõ vitt mámort a legjavából, mint Otero, a szép
Otero, a híres, kiváló spanyol-francia, táncos dáma. Igaz, hogy a szép Oterót
az irgalom vitte ki, mert õ a sebesülteket akarta csak ápolni, de a vége a
dolognak mégis botrány lett. Miként botrány lett Szaharov tábornok esetébõl, ki
a harctéren egy másik szép ápolónõ szemeiért még a bigámiától sem rettent
vissza. És balga hit azt hinni, hogy Kuropatkin az õ szigorúságával teljesen
számûzni tudta volna Venust Mars mellõl.
Ismeretes,
hogy egy-egy háború idején valóságos özönlésben tartanak a harctérre minden
világrészbõl a vállalkozó, kegyes tervû - ápolónõk.
Ha
csak francia újságírók írták volna, könnyû volna nem hinni, de angolok s
amerikaiak is írták, hogy a japáni seregben is volt baj hasonló. Még
Wallenstein sem tudta nõgyülöletre szoktatni a katonáit. Valószínû, hogy elõtte
pár ezer évvel sem volt másként ez a dolog. De sõt.
Harctéri
tudósítók írják, hogy közkatonák sokszor kenyér helyett szívesebben vesznek
olcsó, szerelmes regényt vagy képet. Mikor az ember a halál torkában van, drága
elõtte a legkisebb földi illuzió is.
A
japániakról különben hoztak az újságok egy érdekes más ilyen hírt is. A japáni
férfinak csodálatosan nagy a szimpátiája a - kínai nõ iránt. A kínai férjek
tudják régen, és sokszor siratták ezt már meg. Ez talán még a japáni-kínai
szövetség ügyének is árthat. Ilyenformán a sárga veszedelmet is késleltetheti,
ha van ilyen.
A
szerelem ott van a harctéren. Mandzsúriában is. Mindenütt, ahol a halál ott
van, pedig a halál mindenütt jelenvaló.
Budapesti Napló
1905. április 22.
A. E.
|