80. EURÓPA KAIRÓJA

Szent Margit szigetén megépül-e a magyar Monte-Carlo, ez nem nagyon bizonyos. De ha megépül s meg nem épül: húsz év múlva jó dolog lesz idegenként Budapesten mulatni. Ez a mi istentelen jóslatunk. Budapest lesz az európai Kairó. Egy kifejlõdött, tarka, lármás monstre-mulatóhely. Egy kicsit ázsiaibb, mint az afrikai Kairó. Hangulata, színe, parfüme túlvegyes és túlerõs. Íze a füszerttermõ szigetek vadhúsának az íze lesz. De mulatságos és víg metropolis. Az orfeumok és százféle mulatók városa lesz e város.

Miért? Mert elmúlik innen a színház. Még mielõtt igazán élt volna. Nagy kultúrájú országokban is elmúlandóban van. Mihelyst nem tudott a legújabb lelkekhez szólni, rögtön jelentkeztek rajta a halálfoltok. De másutt csinosan tudják kendõzni, sõt másutt lehet szó még talán fölújulásról is.

Szófiában most építik az elsõ állandó teátrumot. És a bolgár fõvárosban még megeshetik az a csoda, hogy a színház többet nyújtson, mint amennyi a bolgár géniuszhoz illik. Nálunk ez a csoda nem esett, s ezután már bajosan fog megesni.

E pillanatban szeretnõk azt bizonyítani, hogy a színház ellen nálunk a színházak követtek el mindent. De igazságtalanok volnánk. Az ok: a társadalom. Az örök ok. A nem nagy magyar értelmiség krémje a leginternacionálisabb társaság e világon. Tele van szomjúsággal a különb kultúrák iránt. Járja a világot a legszegényebbje is. Fogyasztója hat-hét náció könyvpiacának. Bayreuthban már unatkozik. Antoine-t konzervatívnak tartja, s a berlini modernekben nem lát elég emberit, mûvészit és merészet. Ez a túlcivilizált sereg tehát odaért, hogy csak az exotikum izgatja. Itt aztán találkozik a magyar publikum apró, külön-külön uniformisú csapataival, melyek el sem érkeztek még a színház igazi értékeléséig. Közbeesnek még néhány kis csa­patok. Azok, akik Csíky és a régi népszínmû folytatását várják. Azok, akik a meg nem értett modernség smokkjai. Azok, akik még nem tudnak kaviárt enni, s szeretnék, ha a színpad állandóan Nebántsvirág-okat tudna tálalni. Azok, akik komolyan vették a Vígszínház dolgát, s ma komolyan hiszik, hogy a színpadon egy Feydeau-darab a nonpluszultra. És még pár ilyen csapat. Ezek a maguk-maguk módján, úgy ahogy, még komolyan veszik a színpadot. De ezek kevesen vannak. Kicsi társadalom ezer hitvallással: fátum mindenképpen. De legnagyobb fátum a színházra. Azt megemészti okvetlenül. Pláne ahol még úgyszólván semmit sem nyújtott eleddig a színház.

De viszont a színházak is megtették a magukét. Szinte rohamosan kormányozzák magukat a budapesti színházak az orfeumok felé. Ahol ez vaskalaposságból, álszemérembõl s önállótlanságból lehetetlen, ott még rosszabbak a dolgok. Tessék a budapesti színházak elmúlt szezonjára gondolni. Bajos megállapítani, hogy a Magyar Színház revûje sokkal magasabb mûfajt jelent-e a János vitéz-nél, s a Vígszínház Kézrõl-kézre darabja magasabb régiókba cipeli-e a lelket, mint az orfeumi létre mindenképpen megérett s okosságból is majd rátérõ Népszínház, mely reprizeivel is csak azt igazolja, hogy nem érdemes ma színházasdit játszani. Viszont az igazi Mirbeau-t, aki valahogyan mégis csak ez eljövendõ új irodalom egyik kis elõprófétája, csak budapesti orfeum merte bemutatni. Egyelõre a nivellálódásnál tartunk.

A Nemzeti Színházról jobban esnék nem szólni. Mikor már valami nagyon újat akar adni, föltámasztja iszonyú rossz, új elõadásban Az ember tragédiáját. Évek óta képtelen csak tömegi értelemben is eredményest nyújtani. Egy illúzióval teljes és folytonos órát soha. Új gondolat, új érzés, új hangulat, új borzongás pazarabban adódik egy népgyülésen esetleg, mint itt.

Mulatni pedig szeretünk. Az egyre nyüzsgõbb világ útjába akaratlanul is mindjobban beleesünk. A nõink szépek. A borunk jeles. Életünk érdekes vegyülése a Balkánnak és Amerikának. Az egységes társadalomtól távolabb vagyunk, mint valaha. Politikai hecceink megölik az irodalmat és mûvészetet. Itt tehát meg kell születnie az európai Kairónak. Vidám hely lesz. Még talán abban is hasonló Kairóhoz, hogy az Operánk emelkedik. Az ánglius, a berlini, a francia, ki pár napot itt lumpol, egy komolyabb estéjén esetleg igen jó Wagner-elõadást is élvezhet az európai Kairóhoz. Hacsak valami nagy újulás nem jõ, így lesz.

Budapesti Napló 1905. április 26.

A. E.