|
Költözik
a párizsi Morgue. A híres Morgue, melyet ott künn meg szokott nézni az idegen.
Talán rossz olvasmányainak emléke miatt. Talán azért, mert Párizsban az élet
kacagó áradata beteg vágyak tengerébe sodorja a lelkeket. Akarjuk azokat látni,
akik a legszomorúabban hagyták abba a kacagást. Az élet enyhülései ilyen
helyeken teremnek. Több a felségesnél látni embereket, kiket legnagyobb erõvel
dobott ki forgatagából az élet. Hidegek, csúnyák, tudatlanok s olyan halottak,
hogy már halottabbak nem is lehetnek. Ezek elvégezték. A legtöbbjüknek még az
is megadatik, hogy nem ismeri fel õket senki. Jöttek valahonnan az életbõl?
Miért árulják el, hogy mi történt velük? Elvégezték s idejöttek…
Csodálatos
dolog, s szinte remegve írja le az ember: a demokrácia lendítette föl a
Morgue-ot is. Mióta a nagy forradalom valamelyik évének thermidorán eszébe
jutott a hivatalos Párizsnak, hogy ideje már emberekhez illõbb hajlékot emelni
ismeretlen halott polgártársaink számára, divatba jött a Morgue. Megnõtt a
népszabadság, kultúra, tudás, népesség. És megnõtt, rémesen megnõtt, az
elesettek száma. Nem kell háborút viselni. Az egyre komplikáltabb modern élet
elvégzi a szükséges vérengzést. És jaj a legyõzötteknek a békés, kulturális
életben is. Minden nap támad új nyavalya. Minden nap tombol új szenvedély.
Egyre szomorúbb sorsuk lesz az emberi idegeknek. És jönnek mind nagyobb számban
a Morgue s a Morgue-ok lakói. Azt írják Párizsból, hogy nagy baj van. Minden
quartier tiltakozik az ellen, hogy az új Morgue-palota az õ attrakciója legyen.
Az elevenek nem szeretik a halottakat. Az el nem esettek rémüldöznek az
elesettektõl. A halottak pedig jönnek. Annyian jönnek, hogy tágas, nagy-nagy
palota kell már nekik…
Az
emberiséget valami õrült humanista láz fogta el egy idõ óta. Hálaistennek. Az
emberiség rettenetesen bízik magában. Néha tehát nem árt lehajtani a fejünket s
átadni magunkat egy kis, üdvös, bús reménytelenségnek. Emlékezzünk meg néha,
hogy ez az óriási élet mégis csak az, aminek régi nagyok mondják. Bolondos
színjáték. Halad a tudomány? Vele halad a betegség is. Nõ a szabadság? Kínosabb
és általánosabb lesz a lenyomottság érzése. Mi kapnánk helyet a párizsi
Morgue-nak. Szembe építtetnõk a lelencek palotájával. Hogy kitágult ez is!…
Jönnek az elevenek, és jönnek a halottak. Ez aztán egy kis mementó is volna. Ez
a két palota egymással szemben. Olyankor, mikor az emberiség hajlandó magát
nagyon elbízni.
Budapesti Napló
1905. április 30.
Pont.
|