|
A
színészeket fölbátorították a drámaírók. Ha így van - gondolják - õk is írnak.
Mint ahogy szinte igazuk is van. Ma este a Nemzeti Színházban Dezsõ József
színmûködött. Talán tizennyolc percig tartott az eset. Egy dramatizált, olcsó
kis románcot kapott a májusian ritkaságos, de familiáris publikum. Esküvõre
készül a szép menyasszony. Pazar nászruháját kis varróleány igazítgatja. Jön a
võlegény, s a varróleány ráismer benne az õ hûtelen lovagjára. Nem csinál
szcénát. Legyenek boldogok az egymáshoz valók. Õ csak egy szál mirtuszt kér a szép
menyasszonytól. A násznép megindul. A kis, kopott varróleány egyedül marad. A
zenekar édes nászindulót játszik. Õ fölkapja a cókmókját, s búsan, lomposan
megy vissza a mûhelybe. Szóvirágos, naiv kis munka. Pedig ha banális is a
románc, egy erõs poéta kegyetlen hatásokat diktált volna ki belõle. Így is jó
volt. A szerzõt sokszor hívták a lámpák elé. A kis dramolettben Paulay Erzsike,
D. Ligeti Juliska, Odry Árpád, Paulayné, Helvey Laura játszottak. Paulay
Erzsike szép, üde menyasszony volt, s lelkünk fájt érte, hogy ilyen fiatalon
túlsóhajtja, túlénekli a legöregebb nemzeti színháziakat is. Dezsõ darabját
Géczy István és Hegedüs Gyula darabja, az Enyészet követte. A színészszerzõké
volt, az este, s nem volt rosszabb sok más esténél. Valószínû, hogy ugyanígy
nem volna káros, ha néha némely drámaírók játszanának a színpadon. Errõl a
cserérõl talán lehetne beszélni.
Budapesti Napló
1905. május 4.
(Dyb.)
|