|
Budapestre
készül amerikai Washington György szobra. Vajon jobb lesz-e ez a szobor, mint a
budapesti szobroknak szabad, majd elválik. Mi alig várjuk, hogy ez a szobor
álljon. Pedig a faragott képeket, az ó-divatúakat, nagyon nem szeretjük. Sohse
becsüljük meg velük azokat, akiknek az ünnepi beszédek frázisai szerint emeljük.
Ritkán emelünk szobrot annak, aki megérdemli, ott, ahol helyén van, s akkor,
amikor illik. Írtuk már egyszer-kétszer, hogy a monumentumokkal magunkat
mérjük. Ha hitványak a magyar monumentumok, mink magunk vagyunk kissúlyúak. A
mai szobrozás pedig mindenképpen lelketlen divat. Majd elmúlik s megjavul.
De
örülni fogunk Washington György szobrának. Szeretjük a szobor-nagyköveteket, új
funkcionáriusait a legújabb idõknek, mikor a népeket semmiképpen sem képviselik
már idegen népek közt a nagy és kis követek. A diplomácia kész nevetség ma már,
de a renyhe világ konzerválja õket sok más nevetséggel együtt. Az emberiség
leendõ, új, más élete még csak jelekkel beszél hozzánk. E jelek közül valók a
szobor-nagykövetek. Az õ szimbolikus evangéliumukért azt is megbocsátjuk nekik,
hogy szobrok. Rendszerint lelketlenek és rosszak.
Ma
például Rómában leleplezték Hugo Viktor szobrát, Goethe szobra már ott áll
Rómában. Ma a francia Jupiternek evvivázott Róma népe a germán Apolló után. Mit
gondol vajon Goluchowski úr, vajon rosszabb diplomata lesz-e ott Rómában ez a
szobornagykövet, mint az õ kvirináli nagykövete? Hogy a nagy francia poéta
szobrát udvar, nép, katonaság köszöntötte ma, ez ér annyit, mint egy velencei
találkozó. Hugo Viktor arra fogja emlékeztetni a taljánt, hogy latin testvére a
franciáknak. És ha ott áll Goethe szobra is, de hát nem latin, sõt hellén
volt-e Goethe is? És kaphat-e szobor-nagyköveti állást Rómában - Radetzky
például? A szobornagykövetek a mûvelt népek leendõ nagy testvériesülésének a pionírjai.
Tolsztoj szobrára gyûjtenek Párizsban s Beethovenéra. A nemzetek kezdik
elküldeni egymáshoz szobor-nagyköveteiket. Hogy aztán majd, egyszer, nagy,
szent, jó órában egész lelkeiket küldjék el egymásnak. Mert mûvelt és szabad
népek csak szövetségben élhetnek együtt.
És
ezért várjuk örömmel Washington szobrát. Sõt a Lenau-szobornak is örülünk:
Voltaképpen szomorú ugyan, hogy magyarjainknak kell ott künt Kossuth faragott
képe s demonstrációnak itthon Washingtoné, melyet szintén magyarok küldenek
haza. Szomorúság az is, hogy a Lenau-szobor azt jelenti majd, hogy szülöttjei e
földnek szívesen kapcsolják magukat különb kultúrákhoz, ha tehetik. De mégis
csak lesznek szobor-nagyköveteink. Mégis csak azok lesznek. Washington György
hozza a demokrácia világának a tanácsát, s Lenauval együtt arra int bennünket,
hogy térjünk végre is intenzívebben intellektuális életre s munkára, mert
elhagynak bennünket saját fiaink, s elvész a mi népünk, mert igazi szabadság és
tudomány nélkül való.
Budapesti Napló
1905. május 7.
A. E.
|