Mivel
ez minden jólbenevelt világvárosban így szokás, mi is ki szoktuk így
orgonanyílás idején jelenteni, hogy a szezonnak vége, s ezután már engedünk
ízlésünk magas és szabott árából. A dologban az a mulatságos, hogy azért
májusban, sõt júniusban is akként él a szezon, mint eddig élt, ízlésünk magas
és szabott árából pedig hasztalan óhajtanánk engedni. Mielõtt a májusok jönnek,
már rendesen lejjebb szállítottunk a beszerzési árnál is.
Mindez
nem baj. A május valóban szép. A mûtárlat tárva. Meg lehet tekinteni a Szabadság-
és Kossuth-szobrok fatális terveit. Van lóverseny. Van automobil kiállítás. Sõt
auto-cayot verseny is lesz. Sõt léghajószállatások is lesznek. A Nemzetiben
holnap újra premier, és magyar darab újra. Az operában víg az élet. Az
Orfeumban bírkóznak. A Népszínház Budát lázítja. Új könyvek jelennek meg. Régen
nem volt ennyi élet Budapesten, és mi nem tehetünk mást, mint az események e
sokaságából kiszedünk egyet-kettõt.
Íme
pl. Küry Klára, legújabb zarándokútjának második stációján. A Vígszínházban egy
furcsa darabban. A darab címe Miss Chipp. Jeles kis alkotás. Gyönyörû
perspektívákat nyújt a méla szemlélõnek, hogy a színházaknak lassan mire kell
vetemedniök a nagyságos közönség kedvéért. Ha egyszer a közönség meg fogja
bicsakolni magát, hogy õ bizony igazi kivégzést akar látni, hát az összes
büntetõ törvénykönyvek nem fogják elriasztani a színigazgató urakat a nagyságos
közönség kiszolgálásától.
Carré
Albert, a zseniális párizsi direktor beszélt egyszer arról, hogy lentrõl,
mélyrõl, a tömegbõl egyre újabb színházi publikum kerül föl. A mûvészetek közül
az úgynevezett színmûvészet popularizálódik leggyorsabban. A színházaknak
örülni kell, mert viszont a felsõ tízezrek egyre jobban elfordulnak a
színháztól. Elõször azért, mert az ízlésük finomabb lesz, mintsem a
tucat-komédiázás kielégíthesse. Másodszor azért, mert a gazdag emberek egyre
általánosabban kezdenek rájönni, hogy nincs jobb dolog, mint utazni.
Automobilok, gyorsgõzös, rapidvonat hamar elviszi a boldog gazdagokat. Még
Párizsban pártolják õket az idegenek. De például Budapesten gyöngén. Mi a vége?
A színház egyre nagyobb engedményeket hoz újsütetû, neveletlen publikumának.
És Carré Albert szerint Párizsban is megérzik a közönség ízlés-nívójának
folytonos süllyedése. De Párizsban lehet védekezni. Önök, burzsoa hölgyek és
urak, nem hiszik el. De igaz. A szocialisták nevelik az új, komolyabb színházi
publikumot. De csak ott, ahol õk erõsek. Ahol vannak bõséggel szabadlíceumaik,
kurzusaik, stb. Ahol az állam nem ellenük dolgozik, de segít a tömegnevelésben.
Párizsban például a külvárosokban már zeneileg is készítgetik elõ a nagy
színházak leendõ publikumát. És a színházak jövõ publikuma ott talán sokkal
komolyabb lesz, mint eddig. Mindenesetre a színházak felé áradó tömeg
iskolákon, oktatáson megy át. Nálunk a színház csaknem teljesen a hirtelen
színházakra bocsátott fejletlen és gonosz alantasságú tömegeké. Mert nálunk még
a jómódú burzsoázia is százszorta neveletlenebb, mint a harmadik köztársaságnak
már túl és túl civilizált gazdag polgársága. Csoda-e hát, hogy nálunk egyre
süllyed a színpad?
No
de elfelejtjük Miss Chipp-rõl és Küry Kláráról beszélni. Miss Chippel hamar
végezhetünk. Ízetlen, ostoba fércmunka, melyet vonatkozásainál fogva élvezhet a
párizsi nyári publikum, de a mienk nem. Küry Klárát pedig igen rém sajnáljuk. A
Dancigi hercegnõ után megint egy rossz darab. Magyarul szólván: nagy ennek a
kiváló mûvésznõnek az õ pechje. Pedig bájos volt, gazdag és jókedvû a darabban.
Nem lehetett igazi sikert várhatni belõle.
Ma
este meg Bob herceg-et, a régen pihenõt, költöztették át a Király-színházba.
„Londonban hej…” Az emberek még ezt sem unták meg. Sõt az új Bob herceg
zsúfolásig megtöltötte a szerencsés színi hajlékot. És új és nagy díszben
jelent meg a híres, sõt hírhedt darab. Meglássák, még legyûri Kukoricza Jánost.
Minden esetre az ember kezdi megérteni, hogy ebben az országban Vajda Jánosnak
nincs szobra, s Csokonai halálának százéves fordulóján nem lehetett végre
Csokonai mûveibõl egy teljes kiadást csinálni. És még vagy kétezer ilyen apróságot
megért ezek után az ember. „Londonban hej…”
Szerettünk
volna képekrõl többet szólni, mint eddig tehettük. Két nõíró új könyvérõl is
volna némi mondanivalónk. A Nemzeti holnapi premierjével kapcsolatban pedig egy
érdekes irodalmi jogesetre. (Joga van egy írónak a másik író darabjából
megegyezés nélkül új darabot írni?) Minderre talán lesz több idõnk és helyünk a
következõ péntek estén.
MK 1905. május 14.
Diósadi.
|