|
Kevesen
járnak a budapesti automobil-kiállításra? Azt beszélik, hogy kevesen. És báró
Born Frigyes sóhajtozva gondolhat a decemberi Párizsra. A ragyogó
Grand-Palais-ra. Az autó-alkalmatosságok nagyszerû kiállítására, ahol õ ott
járt. A tolongásra. A lázas napokra, melyek a jockey-clubtól az utolsó
Habert-asztaltársaságig ünnepet jelentettek. Miközben pedig a világ minden
nyelvén bírálgatták az automobil-ipar remekeit, a száz tagú rezes banda nem
egyszer örvendeztette meg a kóborló magyart ama jeles nemzeti dallal, hogy
hallod-e te kõrösi lány. Hogy miért is nincs ez így Budapesten is? Csak azért,
mert kicsik és szegények vagyunk?
Az
automobil par excellence az életcsúcsra került harmadik rendnek
diadalszimbóluma. A leggõgösebb polgári jármû. Az egyéni iparkodásnak, a
vagyonnak, a lázas életnek, a gyorsaságnak, a parvenû-gõgnek kereken röpülõ
proklamációja. Az automobilt azért kellett kitalálni, hogy a burzsoa-gõg most
már végleg halálra gázolja a lovagi dölyföt. Az új high-life a régi high-lifet.
A jelen a múltat.
Megérezték
ám ezt Franciaországban is a régi arisztokráciának ama kevesei, kiknek zsebében
akad még néminemû pénz, vagy akik polgári iparkodással tartják fenn históriai
nevük régi fényét. Siettek automobil-clubjaikat megcsinálni s demonstrálni,
hogy õk is beleillenek az új szekérbe. Abszolúte nem sikerült. Az automobil a
sans-culotteok unokái számára készült. A milliók új urainak számára. Az
automobilt olyan életfelfogás csináltatta meg a technikusok agyával, mely négy
nemzedék alatt kiforgatta tengelyébõl a régi világot. Az új vezetõ társadalmi
elem számára készült az automobil, mely már leszámolt az Uzés-hercegekkel, s
mely gõgösen nevet, ha a múlt arisztokráciája berzenkedik, s melynek csak akkor
válik ólomszínûvé az arca, ha az új sansculotte-ok az új forradalmi dalt
éneklik palotájuk alatt.
És
nálunk azért nincs hazája az automobilnak, mert nálunk elsikkadt a harmadik
rend, Nyomorékul be akarják ugyan tölteni a helyét egy kis töredékkel. A
külföldi mintákban utazó szocializmus akarja fõképpen elhitetni önmagával, hogy
itt a gõgös, dús polgárság alól kell kirántani a hatalom székét. Dehogy van ez
így. A faktum az, hogy mi vagyunk Európa egyetlen feudális országa. A sallangos
négyfogatú hintók országa mit akar az automobiltól? Ahol még azok is, akiknek a
nagy hiátust kellene kitölteniök társadalmi tagoltságunkban, akik az új idõk
divatja szerint szereztek vagyont, õrült irigységgel szemlélik s majmolják a
történelmi arisztokráciát, ott hogy lehetne polgári gõgrõl beszélni, s ott hogy
lehetne villamos, pompás automobilról lenevetni a trottlit a négyesfogaton vagy
szintén automobilon, hol azonban még kiáltóbb az õ trottlisága? Dehogy! Sõt
beszélik nálunk új vagyonú nagy urakról, kik természetesen sietnek földbirtokot
vásárolni indusztriális forrású pénzükön, hogy vidéki birtokukon gyönyörû
négyes ötös fogatokon járnak. Budapesten azonban félnek - a megítéltetéstõl. A
mi burzsoáink tehát még négyes fogatokkal sem mernek hadat üzenni a régi, de
nálunk örök uraságú high-lifenek.
Tehát
az automobil is marad a jeles nevû, feudális urak passziója nálunk. Ergo nem
hódíthatunk tömegeket ez új, modern szekérnek. Párizsban nincs mindenkinek
tíz-húszezer frankja egy automobilra. De érdeklõdéssel, egyelõre érdeklõdéssel,
mindenki szívesen adózik az ördögszekérnek. Mert ott a levegõben van a
várakozás, mely a harmadik rend bukását s minden emberi produkcióban
részesedést fog hozni mindannyiunknak.
Nálunk
az automobil egyelõre a feudális urak sportja s nem társadalmi diszpozíciók
eredménye. Nem is beszélve arról, hogy utaink sincsenek hozzá. Mert sok és jó
utat szintén egy demokratább, egy polgári társadalom szükséglete teremtene.
A
mi automobil-mániánk, ha volna ilyen, hazug volna. És hogy újra írjuk le egy
egyszer már megírott igazságunkat, hát nem õrülten komikus látvány az új idõk
legmodernebb jármûvében, a munkával szerzett milliók diadalkocsijában, olyan
latifundiumos urakat látni, akik még Tankréddel, vagy négyszáz év óta porladó
spanyol grandokkal gondolkoznak, s rettegnek egy balesettõl, mely a cs. és kir.
kamarási tabellát érhetné?
Az
automobil korán érkezett hozzánk, s ha szörnyen is adjuk a civilizáltakat,
bizony valami olyanféle érzést kelt bennünk, mint mikor vademberek elõször
jutnak gyufához. Órákig dörzsölnek össze két darab fát, s akkor meggyújtják
rajta a gyufát…
Budapesti Napló
1905. május 17.
Adieu.
|