|
Vajon
merre is van Mária-Besnyõ? Nincs talán messze. Annyit tudunk róla, hogy a
Regnum Marianumnak ez az elõpitvara. Magyar Ádám odakészül. Kegyes Jézusatyák
hirdetik, hogy elvezetik a magyar férfiakat Mária-Besnyõre imádkozni. Magyar
Ádám fölajánlja ott hazáját és lelkét Boldogasszonynak. Tegyen valamit értük a
Nagyasszony. Magyar Ádám hazájáért és lelkéért. Mert óh jaj, úgy látszik, hogy
Magyar Ádám mit sem tud értük tenni. Magyar Ádám félti a hazát. Tehát fölajánlja
másnak. Fájlalja a lelkét, tehát csodaírt vár.
Ez
az egyik zarándokút. A másik a Magyar Éváé. Mielõtt itt hagyna bennünket Május,
a szent Tavasz legszebb leánya, elhozza ide Budapestre Magyar Évát. A magyar
nõk kongresszusra gyûlnek össze. Szerte az országból idesereglenek a modern
idõk magyar leányai s fölajánlják hazájukat és lelküket az Emberiségnek, a
Világosság felé haladóknak.
Mária-Besnyõn
imádkozni fognak megroskadottan, sírva, gyáván. Budapesten büszke szózatok
törnek a kék májusi ég felé. Légy üdvözölve, új világ, mely megígérted a nõnek,
hogy emberséges ember lehet, büszke, munkás és szabad.
Magyar
Ádám lelkét tehát lesújtották a modern élet próbáltatásai. Magyar Ádám olvasót
fog a kezébe, és pityereg. Magyar Ádám bevallja, hogy õ nem elég erõs megvédeni
a hazáját Mária-Besnyõ nélkül. Szóval, csodát már az isten sem tehet. Talán a
Regnum Marianum Nagyasszonya segíthet még egyedül.
Magyar
Éva pedig az õ szívében a szent Tavasz minden erejét érzi. Nem énekel
jeremiádot, hanem himnuszt. Hogy íme elértük a nagy stációt a mi késlekedõ
országunkban is. Hát lehet-e félteni egy olyan országot, melynek lelke rezonál
az Emberiség minden föltörõ, diadalmas ütemére? Hol a kultúra arra készül, hogy
megkétszerezze ez ország népét, odaállítva a szabad férfi mellé a szabad nõt.
Bennünket nem törülhet el már semmi zivatar, mert lelkeinkben íme az új
kultúrának magvai csíráznak eltapodhatatlanul, buján.
Nagyszerû
volna, ha Május hatalmas ragyogásában találkoznék a két zarándokút népe. A
mária-besnyõi és a budapesti. A mellét verõ, olvasót pergetõ, hazáját és lelkét
féltõ Magyar Ádám és az emelt fejû, munkára készülõ, hazájával és lelkével
rendbenlevõ Magyar Éva.
Mi
pedig eltûnõdhetünk, igaza van-e a biblikus zengésû igazságnak, hogy jaj a
népnek, melynek férfiai elasszonyosodtak s asszonyaik kezelik a kardot. Vagy
örüljünk, hogy legalább az asszonyaink - férfiak?!…
Budapesti Napló
1905. május 19.
A. E.
|