- Nemzeti Színház -
(Az
ember Õsbudába jár, minélfogva álmos. Óh áldott, tikkasztó nyári esték. Még
mindig játszanak a Nemzeti Színházban. Az ember hátradõl a székében. Olyan jól
lehet itt aludni. Két ifjú tüdõ ontja a bûbájos énekhangokat. Paulay Erzsébet
és Beregi Oszkár játsszák Júliát és Romeót, azaz Romeót és Júliát. Éljen az
ifjúság. Éljen a nyár. Éljen az alvás. Kár, hogy vakációra tér Somló Sándor. Az
õ szender intézete igen nagy hiányt pótolna. Hogy el ne aludjunk, amihez a
kritikusnak nincs joga, verjük fel egy kicsit a múló esztendõ eseményeit.)
Nem
volt az véletlenség, hogy a Nemzeti Színház Berczik Árpád darabjával kezdte
volt az õ esztendejét. A becsületes, régi Himfy dalaival. Ez motto volt és
program.
-
Látjátok e magasságot óh írók és óh publikum? Ez az én mértékem. Az enyém:
Somló Sándoré. Berczikig kell nõnötök. Nagy mélységekig és magasságokig fogom
én ez évben meghajkurászni a magyar géniuszt. Berczik veletek.
Cyrano,
a budai színkörben már régen hetyke Cyrano is nyilván azért nyerte meg Somló
Sándor tetszését, mert Somló alighanem Bercziket tartja a magyar Rostand-nak.
Szóval Cyrano volt az elsõ premier. De mivel új magyar Rostand nem mutatkozott,
Somló Sándor túllépett a La Manche-on Barrie Vén leányok-áért. Ime a kezdet. És
most rohanjunk át az egész álmos esztendõn. Talán el-elvétünk egy-egy stációt,
de lehet, hogy hajszálig pontos statisztikusok leszünk.
Cyrano
és a Vén leányok után szegény korán néhai, nagy talentumú Kemechey Jenõ
Emigráns-át mutatta be a Nemzeti Színház. És a magyar darabnak sikere volt.
Hauptmann Bernd Rózáját irodalmi kötelesség volt bemutatni. Úgy, ahogy õk, ott
a Nemzeti Színházban bemutatni tudnak. Eleddig volt is némi ráció abban, amit
Somló Sándor akart. De jött a nagy dátum. A Helikoni ünnep. Prém József
darabja. És ekkor úgy vélte talán Somló Sándor, hagy most már fölösleges
minden. A szezon megkapta a maga koronáját. Ha Berczik a magyar Rostand, Prém
József a magyar Berczik. Ezekután még legfeljebb egy új Berczik-este jöhet. A
koronák koronája. Mivel pedig Berczikhez és Prémhez eleven írók nem is
mérhetõk, jött a Wallenstein-trilógia, annyi költséggel, idõvel, verejtékkel,
amennyivel másutt tíz új író-zsenit fedeznek fel. Schiller után természetesen
csak Berczik jöhetett, a Miniszterválság. És nyomban rátért Somló Sándor a
hirhedt magyar ciklusra. Jöttek, akik csak kopogtattak a Nemzeti Színháznál, s
akiket le kellett rázni a nyakról valahogy. Jöttek avval az eleveítélkezéssel
fogadtatva, hogy ezek úgy sem képesek Berczikig és Prém Józsefig emelkedni. És
jöttek úgy, hogy valamennyien nem kaptak annyi jóindulatot és saját külön
nemzeti-színházi ambíciót, mint a trilógia egy estéje. Végezzünk velük. Ha
közben szörnyû lesz az álmos hangulat, majd beletarkálunk a ciklusba egy-két
idegen darabbal. Vélte Somló.
Rákosi
és Malonyai Elnémult harangok-ja nyitotta meg a magyar ciklust. Egy furcsa
angol bohózat, a Killicrankie herceg szólott mindjárt közbe. Lampérth Géza Veér
Judith rózsája a maga sületlen kurucságával újra megakasztotta a ciklust. Somló
kíváló ízlése Sardou rémdrámájával, a Boszorkány-nyal akarta megédesíteni a
kuruc eau de János ízét. Mire aztán bátran folyt tovább a magyar ciklus.
Hegedüs
Sándor Ikarusza, Wolfner-Farkas Pál Olgája, Pakots József Tévelygõ lelkek-je,
Szemere György Erõsek és gyöngék-je, Géczy István és Hegedüs Gyula Enyészete,
Szalóky Elek Parasztszivek-je. Van-e még Európában színház, mely ennyi eredeti
darabot nyújtott hihetetlenül gyors idõ alatt? És nem esküszünk meg, hogy nem
hagytunk ki valamit. És nem is számoltuk ezekhez Szöllõssy Zsigmond, Hüvös
Kornél, Erdélyi Zoltán, stb. egyfelvonásosait.
És
mégis már aludni is egyre kevesebben térnek be a Nemzeti Színházba. A Helikoni
ünnep után s a Miniszterválság után mintha semmit sem akart volna, ami sikerhez
hasonló, Somló Sándor. Hiszen ez - sikerült is neki. Nem csak azért, mert a
premierek nagy része silányság volt, de azért, mert amiben érték volt, az is
bentrejtõzhetett, s rejtõzhetik most is még Somló Sándor mûvészeitõl. A magyar
ciklus egy pár darabja még halálra szántan sem tudott meghalni. A szezon
terítékén igazán nemes vadak is vannak, kikért kár. De ezekkel végzett a
predesztináció. És végeztek az elõadások. Hogyan, mi módon, de bekerült újabb
idõben öt-hat igazi színész is a Nemzeti Színházba. Gyötrelem ezeknek a sorsát
nézni. Belevesznek a lelketlenek, a szavalók, az éneklõk, a szép legények,
protekciós ifjú mûvésznõk (kik öregebbek alapjában színész-nagyszüleiknél),
babéros rokkant aggok zûrzavaros kórusába. Nem csodálkozunk az egész esztendõn.
A magyar cikluson sem. Ez idõ szerint Shakespeare-ek légióját is le tudná
gyõzni a rendszer, az álmosság, az ósdiság és a vakság. Aludni azonban még
lehet a Nemzeti Színházban.
Budapesti Napló
1905. június 8.
(Dyb.)
|