|
Ha
Ogyesszához közelebb van Fiume vagy Trieszt?… Gondolatnak is rettenetes. Beevez
szegény Patyomkin. És hétszázötven akasztófa várja a parton. A nemzetközi
udvariasságnak mi vagyunk a finom mûvészei. Mi persze hogy kiadtuk volna a
véres lázadókat. De sõt megspóroltuk volna a szegény orosz kincstárnak a
szállítás díját. Magunk csináltuk volna meg az ekzekúciót.
És
Cantacuzene? A szép nevû román miniszterelnök? Ezt mondja:
-
Románia a világ egyetlen államának sem lesz hóhéra. Nekünk csak a humanizmus
parancsol. A szabadság adott nekünk életet. Mi hûtlenek nem lehetünk a
szabadsághoz. Patyomkin emberei, Romániában szabadok vagytok.
Hát
csakugyan Keletrõl kapunk ezután minden szép igét és tettet? Ezeket a szavakat
elmondhatta volna-e Goluchowsky?
…Csak
éppen a román királyné ne lett volna kíváncsi a Patyomkin vezéreire…
*
Sinajában,
szép Sinajában, királyi villa szalónjának ajtaját inasok tárják fel s jelentik
Románia királynéjának:
-
A Patyomkin vezérei.
Belépnek
õk, kik hárman vannak. Vérszennyes ruhájukat az elõbb váltották föl. Carmen
Sylva öreg, de kényes idegei boldog, hirtelen zenebonába törnek. Hát itt
vannak.
-
Konzulai vagyunk Patyomkin köztársaságnak, királyné. Köztársaságunk addig sem
élt, mint a lengyeleké. Az orosz despotizmus szüli, és fölfalja a
respublikákat. Mi mégis konzulok vagyunk, maradunk. Konzulok a számûzetésben. A
legújabb világ trónkövetelõi. Egyelõre ki gépész lesz köztünk, ki zsákhordó. A
Patyomkint viszik a cárnak, s mi nagyon fáradtak vagyunk.
Erzsébet
királyasszony kéjesen, álmodozva nézi, nézi a hármat. Ráncos, finom
orrocskájának falai remegnek.
-
Öltek? Sokat öltek?
-
Sokat.
És
Carmen Sylva még e nyáron Sinajában mesét fog írni a Patyomkinrõl. Vagy pláne
opera-librettót.
Boldogok
a királyi írónõk. Õk villájukba rendelhetik a legszebb, legborzalmasabb
sujet-ket. Szerencse, hogy a cár nem író. Vagy hátha éppen az? Hátha témák
céljából rendezi mindazt, ami most birodalmában lángol?
*
Mikor
a föld megindul, rossz dolguk van a mûvészeknek. Mit tudnak õk olyan hangosat,
beszédeset, nagyot teremteni, mint a történelem. Miklós cár ma a világ elsõ
írója. Senki sem gyûlölheti õt úgy, mint a lelke mélyén Gorkij. Nem tud a drámáival
konkurrálni. A cselekvõ emberek nem hiába olyan gõgösek minden álmodók fölött.
Carmen Sylva mûveibe régen becsomagolták az utolsó sajtot, mikor még tanítani
fogják Cantacuzene nagyszerû pózát, büszke igéit a román nebulóknak. És ki
tudja? Nemsokára vajon nem azért kapják-e meg Besszarábiát a románok, mert
Brutust játszották Caezárral szemben? Nagy omlások következhetnek közel idõben,
s boldogok a nemzetek, melyek okosan tudnak strébereskedni.
Budapesti Napló
1905. július 11.
Lellei.
|