|
Fekszik
egy véres ember az út porában. Hajnalodik. Verebek fürdenek a porban. Valahol
harang kong.
A
két veréb vidáman csiripolgat. Az egyik pajkosan megkoppintja a véres ember
hideg orrát. Ez fiatal veréb, forradalmár.
A
másik veréb szamaritánus veréb. Kis, szürke, csipogó bölcs. Oktatni kezdi a
fiatalt:
-
Ne bántsd. Ember volt az még egy félórával ezelõtt.
-
Hát miért nem mozog?
-
Nem tud már mozogni. A tengernyi házak közé akart menni gyalog. Ezért halt meg.
Mert tudod, kétféle ember van. Gyalogjáró és gépenjáró. A gépenjáró köteles a
gyalogjárót megölni.
-
Te láttad?
-
Láttam. Úgy jött, mint egy villám. Búgott. Kacagó emberek ültek rajta. Ez,
szegény, szembe jött velük. Keresztülrepítették rajta a gépet. Nyekk. Ez,
szegény, meghalt. A gép repült tovább. Ki tudja, hol jár már? Keresi a többi
gyalogjárót.
-
És evvel mi lesz?
-
Eltemetik. A rendõrök pedig jelenteni fogják, hogy egy ismeretlen, gyalogjáró
férfiút, szegényest, fiatalt, holtan találtak. Minden valószínûség szerint
automobil gázolta el.
-
És az automobil nem kap jutalmat?
-
Nem.
A
fiatal veréb elmélázva kapargatta a véres port. Elõször örült életében annak,
hogy õ - veréb.
Budapesti Napló
1905. július 19.
Lellei.
|