|
(Az
Etoile-Polaire fedélzetén fölséges a csönd. Még a hullámok is diszkréten
neszelnek. Beszélgetnek a császárok.)
-
Félek. Adj nekem tanácsot, mon frère.
-
Csak félni nem szabad. Nagy Frigyes sem félt. Én sem félek. Mi vagyunk a
félelem urai. Küldetésünk, hogy tõlünk féljenek. És elvesztünk a percben, melyben
magunk is félni kezdtünk. A jobbágylelkek ostoba könyveit ne olvasd. Kellenek a
világnak a kérlelhetetlen császárok. Bourbon Károly fenevad volt, de egy
Stendhal is imádja. A szép, a hatalmas, a dicsõ monstrumok a világ urai.
Milliók egyért? Ezt dadogják vagy kétszáz év óta a pulyák milliói. Hát persze,
hogy milliók egyért. Ez így rendeltetett. Ez így van jól. Aki érzi e nagy
küldetést, ne lágyuljon el. Csak gyáva irgalom-érzések ellen vértezze a szívét.
Csak félni nem szabad.
-
Van egy próféta lelkû emberem Lyonban. Azt jósolta, hogy bomba fog
szétszaggatni.
-
Õrület. Nincsenek próféták. Az erõsnek nem szabad próféciákat hallgatni. Az
erõsnek egy igazsága van: az ereje. Adni is szabad. De sohasem akkor, mikor
kérnek. Légy erõs.
-
A hadseregem tönkreverték. A birodalmam fölgyújtogatták.
-
A császárok ereje nem a hadseregben s nem a nép némaságában van A császárok
ereje az, hogy õk császárok akarnak maradni. Én, én, én. Ez a szent háromság.
Az én énem rezegjen még a fûszálban is. Az én énemben él minden, s csak az él,
amit én akarok… Most pedig menjünk az asztalhoz. Majd folytatjuk.
(Ebben
a pillanatban csörömpölve hull ki valami a kacskakezû császár zsebébõl. Egy
hatalmas revolver, amelyet azóta mindig magánál visel, mióta egy jósnõ
megjósolta neki, hogy egy anarchista golyója teríti le.)
Budapesti Napló
1905. július 29.
Pont.
|